Berta Sándor

Ügyfél­adatokhoz is hozzáférhettek az Amazon dolgozói

A kereskedelmi cég rövid időn belül ismét magyarázkodásra kényszerült.

Április közepén derült ki, hogy az Alexa hangfelvételeit kiértékeli az Amazon, de a gyakorlatról nem tájékoztatja a felhasználókat. Egy alkalmazott egy 9 órás munkanap során körülbelül ezer felvételt hallgat meg. Az Alexa beállításai között ugyanakkor van lehetőség arra, hogy a felhasználók letiltsák az adataik továbbítását a társaság felé azért, hogy javítani lehessen a szolgáltatáson. Alapból azonban ez a tiltás nincsen beállítva. Most ismertté vált az is, hogy az Amazon munkatársai komolyabb erőfeszítések nélkül betekinthetnek az Alexát alkalmazó ügyfelek személyes adataiba. Bár időközben már korlátozták a hozzáféréseket, de nem lehet tudni, hogy a személyes adatokhoz addig hány dolgozó férhetett hozzá.

Az Alexát fejlesztő csapat tagjai hosszú időn keresztül hozzáférhettek az ügyfelek és a velük kapcsolatban álló személyek telefonszámaihoz. Sőt, egy ügyfélazonosító segítségével még azt is megtudhatták, hogy az illető kikkel áll kapcsolatban és az adott személyeknek mi a telefonszámuk és az e-mail-címük. Ez utóbbi amiatt volt lehetséges, mert lehetőség van arra, hogy bárki az okostelefonja telefonkönyvét az Amazonnál tárolja. A lehetőség elutasítható, de akkor nem lehet más Alexát használókat felhívni.

A beszélgetések feljegyzése miatt tárolják az ügyfelek tartózkodási helyével kapcsolatos adatokat is, amelyek hasznosak, ha javasolni kell egy a közelében lévő éttermet vagy üzletet, illetve tájékoztatni kell az illetőt a helyi időjárásról. Azonban, ha az információkat egy alkalmazott megadja a Google térképszolgáltatásának, akkor megtudhatja a pontos címet. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy ezekhez a személyes adatokhoz hány munkatárs férhetett hozzá. A Bloombergnek nyilatkozó források azt mondták, hogy az Alexát fejlesztő csapat tagjainak többsége rendelkezett ilyen hozzáféréssel, igaz, eddig ilyen jellegű visszaélés nem történt.

A vállalat reagált a megjelent cikkre és azt hangsúlyozta, hogy a belső eszközökhöz való hozzáférés erősen szabályozva van és csak korlátozott számú dolgozó számára van biztosítva, mert a megoldások használatához különleges képzettség kell. Az irányelvek pedig tiltják az ügyféladatokhoz való hozzáférést és azok felhasználását. A cég a visszaélésekkel szemben a zéró tolerancia elvét alkalmazza és rendszeresen ellenőrzi az alkalmazottak belső eszközökhöz való hozzáféréseit és azokat, amikor csak lehet, korlátozza.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!