Berta Sándor

Bezárja kínai online piacterét az Amazon

A kereskedelmi konszern felmérte, hogy a távol-keleti piacon nem bír el a helyi vetélytársaival.

Az Amazon közölte, hogy július 18-tól nem fogja üzemeltetni a kínai internetes piacterét (Amazon.cn), illetve a szolgáltatás keretében a helyi kereskedők nem értékesíthetik majd a termékeiket. Ez gyakorlatilag beismerése volt annak, hogy az amerikai társaság nem bírt az olyan ázsiai konkurenseivel, mint az Alibaba és a JD.com.

A hírt megerősítette az óriáscég egyik szóvivője is, aki hangsúlyozta, hogy azok az eladók, akik Kínán kívül náluk akarják eladni az eszközeiket, azt megtehetik majd az Amazon Global Selling rendszeren keresztül. A szóvivő hozzátette, hogy Kínában az Amazon Global Store és a Global Selling kiépítésére, valamint a Kindle elektronikus könyvek és az online tartalmak értékesítésére fognak összpontosítani. Emellett az Amazon Web Services felhőkörnyezeti szolgáltatása is elérhető marad.

A Reuters bennfentesekre hivatkozva azt írta, hogy a vállalat a következő 90 napban be akarja zárni a szolgáltatásközpontjait és mérsékelni akarja a kínai viszonteladókkal való együttműködését. Az iResearch Global elemzése alapján egyébként az Alibabához tartozó Tmall piactér és a JD.com uralja a helyi online kereskedelem közel 82 százalékát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!