Berta Sándor

Lassan körvonalazódik a Chromiumra épülő Edge

A böngésző fejlesztői verziója már elérhető, a béta változat hamarosan megjelenhet.

Tavaly decemberben derült ki, hogy az Edge fejlesztését a jelenlegi formában leállította a Microsoft. Az információk alapján a redmondi konszern a Windows 10 esetében egy Chromiumon alapuló böngészőt készít, amely külsőre nagyon hasonló lesz, mint az Edge és még az is lehet, hogy a végleges neve is ugyanaz lesz. Most számos további részlet derült ki a programról.

A Microsoft megjelentette az új Chromium-alapú Edge első előzetesét, amely a Windows 10 operációs rendszeren futtatható. A társaság a szoftver fejlesztői változatait hetente, a béta verzióit hathetente fogja frissíteni. Később elvileg elérhető lesz az új Edge Windows 7-kompabitilis kiadása is.

Az új fejlesztés a külsejét tekintve nem igazán különbözik a Chrome böngészőtől, az igazi változások a felszín alatt vannak. A nyilvánosságra hozott fóliák szerint a fejlesztők több mint 50 Chromium-funkciót váltottak le vagy kapcsoltak ki. Ezek közé tartozik például a Google DNS, a Google Fordító, a Google Now, a Google Pay, a Google Cloud Messaging, a Chrome OS eszközmenedzsment és a Chrome Cleanup. A többi deaktivált funkció között van a reklámblokkolás, a helyesírás-ellenőrzés és az androidos alkalmazások jelszó-szinkronizálása. Cserébe a Microsoft a programba számos saját szolgáltatást integrált, köztük van a Bing, a Windows Defender SmartScreen és az adatok szinkronizálására való Microsoft Activity Feed Service.

Az óriáscég munkatársai felhívták a figyelmet arra, hogy a fejlesztés során elsősorban az akadálymentesítésre, az ARM64 platformra, a webes azonosításra, az üzemidőre, a biztonságra, a zökkenőmentes oldalgörgetésre, a PDF-támogatásra, a fejlesztői eszközökre és a webes szabványokra akarnak összpontosítani. A jövőbeli funkciók között van a PlayReady nevű digitális másolásvédelem támogatása és a szolgáltatásintegráció. A PlayReady a másolásvédelem által védett tartalmak 4K-streamelésére, hardveres kódolására és dekódolására, valamint szoftveres kikódolására szolgál.

A Microsoft eddig 300 javaslatot tett a Chromium-projekttel kapcsolatban és naponta körülbelül 450 változtatást eszközölt az új Edge böngészőn.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #1
    wtf hogy pont egy tablet van a képen.

    (Úgy értem dualbootos intel atom x86 tabletemen 90%ban android fut, windows 10 helyett, csak érintőkijelzőn kb használhatatlan a windows, asztali gépen jó)