Berta Sándor

Milliárdok az élet meghosszabbítására

Egyre népszerűbb téma az IT-milliárdosok és -cégek körében az örök élet kutatása.

Számos olyan projekt is zajlik a Szilícium-völgyben, amelyek célja az emberi élet meghosszabbítása. Több amerikai startup kínál például vértranszfúziókat, amelyek azonban a hatóságok szerint semmi értelmük, sőt, úgy vélik a kockázatok miatt azokkal teljesen fel kellene hagyni. De emellett vannak más programok is, többek között a Coalition for Radical Life Extension, amely összehozza a halhatatlanság iránt érdeklődő tudósokat, támogatókat és különböző gazdag személyeket. David Strole, a szervezet igazgatója kiemelte, hogy már ma is több millió olyan ember él, akik - ha úgy döntenek - nem fogják ismerni a halált.

Az elmúlt években a különböző vállalatok dollármilliárdokat fektettek be a halhatatlansággal és az élet meghosszabbításával kapcsolatos projektek finanszírozásába. Így például Sergey Brin és Larry Page milliókat adományozott a Calico nevű programnak, amely a halál problémáját akarja megoldani. Jeff Bezos és Peter Thiel pedig a Unity Biotechnology nevű vállalkozás támogatja, amely az öregedés hatásai ellen akar harcolni.

A Sierra Sciences nevű társaság megpróbálja a halált elhalasztani a DNS-szál végén található telomerek meghosszabbításával. Az elképzelés arra épül, hogy a telomerek a kor előrehaladtával egyre rövidülnek. Strole szerint, ha a telomereket sikerülne a születés idején lévő állapotukba visszaállítani, akkor a biológiai korunk 25 évre csökkenne le. Az első ilyen beavatkozásban Elizabeth Parrish, a BioViva vezérigazgatója vett részt és a telomerek valóban újra meghosszabbodtak.

A Calico már tavaly felfedezte, hogy a csupasz turkálók gyakorlatilag nem öregszenek. Mindez annak köszönhető, hogy a DNS-ük jó javítási mechanizmusokkal rendelkezik, így az állatok sosem betegszenek meg rákban. Sőt, a csupasz turkálókat még mesterségesen sem sikerült megbetegíteni rákkal. Ennek hátterében a hialuronsav állhat. A szakértők azt remélik, hogy sikerül ezt a dolgot az emberek esetében is megvalósítani.

A géntesztekkel foglalkozó 23andMe 2008 óta működik és 2017 őszén közel 200 millió dollárhoz jutott egy finanszírozási kör keretében. A 23andMe által kínált online géntesztek ára eleinte 999 dollár volt, de utána 399 dollárra csökkent. A céget Sergey Brin Google-társalapító felesége, Anne Wojcicki biotechnológiai szakértő és Linda Avey alapították. Brin már 2008 szeptemberében bejelentette, hogy a szervezetében egy olyan gén található, amelyet a Parkinson-kórral hoznak összefüggésbe a kutatók. A génnek köszönhetően Brin esetében 20-80 százalékkal nagyobb annak az esélye, hogy Parkinson-kóros lesz, mint egy átlagembernél. A menedzser édesanyja, Eugenia is hordozza a gént és ő Parkinson-kórban szenved.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • molnibalage83 #75
    A probléma, hogy mindig az lesz, hogy gazdaságilag megéri itt maradni a Földön. Tehát, ha rendelkezésre állni fog a technológia is, ez akkor is hóbort lesz sanszosan.
  • mrzed001 #74
    "Inkább mondjuk azt, hogy nincs stratégiánk... ha a lassú és módszeres önpusztítást stratégiának nevezzük, sírhatnékom támad..."
    Ahogy már említettem, a stratégia felfogási, hozzáállási kérdés. Némileg kulturális.
    Némileg rád kényszerített (állam, társadalom, erkölcs, anyagiak), és némileg "divat".
    EU átlag 2 gyerek a divat. Ami jó, mert hosszú élettel se okoz népességrobbanást ... lényegében stagnál a népesség.
    Viszont 4+ gyerek átlaggal ... na úgy tényleg csak új területek elárasztásával kerülhető el a túlnépesedés (miatti totális összeomlás ... lásd a Szent Máté szigeti rénszarvasok kiváló példája)

    És ha visszatérünk az eredeti problémára és felvetésre ami ugye az volt, hogy semmi probléma sincs a 100+ éves átlagéletkorral, ha cserébe maximalizálva van nekik a vállalható gyerekek száma. Mert úgy nem lép fel a túlnépesedés veszélye.
  • mrzed001 #73
    Ezért visznek fel pl muslincákat tanulmányozni, mert nekik igen.
    Illetve azon már túl vannak, már a gerinces (egér) kísérleteknél tartanak: http://www.urvilag.hu/az_urallomas_es_az_usa/20181205_dragon_crs16
  • TokraFan #72
    És a kettő miért zárja ki egymást? Ráadásul az általad leírt jövőkép is csak egy lehetséges variáns, egyáltalán nem következik semmiből automatikusan! Ezernyi oka lehet annak, hogy a megfelelő technológiával a kolonizálást válasszuk a Föld további túlzsúfolása helyett. Már csak a nyersanaygok miatt is. Ha fizikailag el is férne itt annyi ember amit a technológia fenn tud tartani, akkor sem lesz elegendő nyersanyag, tehát kolóniákra valószínűleg szükség lesz. Az aszteroida bányászat már ma is napirenden van, más kérdés, hogy a konkrét megvalósításig mikor jutunk el.

    Nem álmodozom, realista vagyok!
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2019.02.28. 19:48:56
  • molnibalage83 #71
    A fajfenntartás az nem 1 év 2 éves lépték.
  • molnibalage83 #70
    Te meg azt nem érted meg, hogy te valódi mesterséges gravitációt tudnál csinálni, akkor olyan technológiád van, hogy nem kell sehova sem költözni, mert a Földet olyanná alakítod és úgy élsz, hogy minek és hova mész el?

    Primitív sci-fi marhaság vonalon álmodozol, nem műszakin.
  • TokraFan #69
    Ez valós probléma és egy valós lehetséges scenario sajnos...
  • ostoros #68
    Jó, igaz, felesleges zárt rendszerként kezelni a kontinenseket. Hiszen van vándorlás is! De ez csak rontja a helyzetet, mert Európában is elfedi a problémát, meg Afrikában is elfedi a problémát, vagyis megoldás helyett csak tökölés fog folyni továbbra is mindkét oldalon.
    Ja, meg majd lesznek háborúk is, ez elkerülhetetlennek látszik...
  • TokraFan #67
    Itt egy picit azért sántít az elméleted, mert belekeversz egy jó adag személyes érzelmet. Az Afrikai, Arab, Ázsiai ember is EMBER! Ha onnan nézed, a stratégia működhet is, elvégre ők nemhogy szaporodnak, de idővel újabb területeket is hódíthatnak el másoktól. Vagyis a jelenleg kvázi vesztésre álló stratégiával szemben van egy működő is. Számunkra ez ugyan erősen kedvezőtlen átrendeződéssel járhat, de az össz- emberi populációt tekintve nincs veszélyben a faj. Megint más kérdés persze, az egyébként szellemileg visszamaradottabb, fejletlenebb egyedek ekkora mértékű szaporodásának és térnyerésének problematikája.
  • TokraFan #66
    Ezt eddig is értettem és _egyet is értettek_ vele. Amivel vitáztam, az a konkrét kijelentésed volt azazal kapcsolatban, hogy a béke/élelem megléte szaporodáshoz vezet! Ezt ott nem kötötted semmilyen stratégiához, mindössze erre hívtam fel a figyelmedet