Berta Sándor

A megrendült bizalom újraépítésén dolgozik a Facebook

A cég a teljes kontrollálatlanság és a cenzúra fokozatai között próbál egyensúlyozni egy jobb internet reményében. Az emberekkel együtt írnák újra a szabályokat.

A tavalyi esztendőben szinte minden rossz összejött a a Facebook életében, ami csak előfordulhatott. A társaság ellen adatbotrányok mellett felmerültek véleménymanipulálási vádak és biztonsági hiányosságok is. Nem csoda, hogy Sheryl Sandberg, a Facebook ügyvezetője a Digital Life Design (DLD) innovációs konferencián azt hangsúlyozta, hogy jobbá kell válniuk. Fontos, hogy felelősséget vállaljanak a felhasználóikkal szemben és előrelépéseket érjenek el. Állítása szerint a társaság megváltozott, igaz, még sok a tennivalójuk.

"A kormányoknak, civil szervezeteknek, tanácsadó cégeknek és a tech ágazatnak együtt kell kitalálnia milyen jövőt építsünk. Az emberek szólásszabadságra vágynak a gyűlöletbeszéd terjesztésének lehetősége nélkül. Olyan internetre, ahol mindenki élvezheti a technológia előnyeit, de attól még a magánélete védett marad. Mi mélyen egyetértünk ezekkel a célokkal. De nem mindenki osztozik ebben, és tartja értéknek a nyílt, bárki által szabadon használható internetet, köztük hackerek vagy népüket elnyomó diktatúrák. Számunkra a Facebooknál az utóbbi évek nagyon nehezek voltak, kockázatai vannak annak, hogy ilyen sok embert kapcsolunk össze." - mondta Sheryl Sandberg.

"Tudjuk, hogy jobban kell csinálnunk. Gyorsabban kell reagálnunk a visszaélésekre, és többet kell tennünk az emberek adatainak védelmében. A bizalom alapvető a munkánkhoz, és azt ismét el kell nyernünk az emberektől. Tudatában vagyunk a felelősségünknek, tanulunk a hibáinkból és haladunk előre. Nem vagyunk ugyanaz a vállalat, mint ami 2016-ban, vagy akár tavaly voltunk, de még messze vagyunk a célunktól. A megközelítésünk alapjaiban megváltozott."


A menedzser az internetezők bizalmának visszaszerzésére meghirdetett egy több pontból álló tervet, amellyel növelnék a biztonságot, különböző intézkedésekkel akadályoznák meg a választási manipulációkat, és keményebben lépnének fel a hamis fiókokkal és a dezinformációval szemben. A közösségi oldal biztosítaná, hogy a felhasználók megszerezzék az ellenőrzést az adataik felett és jelentős mértékben csökkentené azon információk mennyiségét, amelyekhez az alkalmazások és külső partnerek hozzáférhetnek. Továbbá a szolgáltatás sokkal átláthatóbb is lenne.

"Ha tudni akarja valaki hogy egy vállalat mit tart fontosnak, meg kell nézni mire költi a pénzét. Mi évente több milliárd dollárt költünk a biztonságra. Semmi sem fontosabb, mint az emberek adatait biztonságban tudni. Míg 2012-ben azért támadtak minket, hogy nem adunk hozzáférést külső cégeknek termékeik közösségivé alakításában, hogy az emberek láthassák az egyes alkalmazásokban mikor van a barátjuknak szülinapja, milyen zeneszámokat rendezett albumokba vagy hol tart éppen a kedvenc játékában, addig mára a helyzet teljesen megváltozott. És ez részben azért van, mert nem végeztük jól a munkánkat. Most radikálisan visszavágtuk a külső alkalmazások által elérhető adatok mennyiségét és egy külön csoportot és pozíciót hoztunk létre a helyzet kezelésére."

Az óriáscég ügyvezetője hozzátette, hogy sokan aggódnak a Facebook és a többi technológiai vállalat túlhatalma miatt, de ők aktívan szerepet vállalnak a szabályozások kidolgozásában. Egy független testületet is létre akarnak hozni, amelyhez a felhasználók fordulhatnának akkor, ha arról van szó, hogy miről lehet beszélni a portálon és miről nem. "Naponta egy millió hamis profilt törlünk, aminek már most nagy hatása van a hamis hírek terjedésére." - mondta Sandberg. Kiemelte, hogy egy jobb és biztonságosabb internetet akarnak építeni.

A menedzser ugyanakkor visszautasította a vállalat üzleti modelljével kapcsolatos kritikákat, mondván ők nem adnak el adatokat és azokat nem is adják engedély nélkül tovább a hirdetőknek. Az információkat kizárólag arra használják fel, hogy az embereknek megmutassanak olyan dolgokat, amelyek érdekelhetik őket és a kisebb vállalkozásoknak is segítenének abban, hogy elérjék a felhasználókat. A társaság eszközeivel néhányan visszaélnek, pedig azokkal a megoldásokkal sok jót is lehet tenni. Ezért pedig megéri harcolni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TokraFan #37
    Az egyik külpolitika, a másik belpolitika... Nem derogál másik demokratikus országgal sem üzeltelni, mégis ellég jól működik. Ennek kb. semmi köze az egészhez...
  • ostoros #36
    "a diktatúrák jelentős része viszont " -Gazdag nyugati országok által van finanszírozva, hogy engedjék vállalataiknak a természeti kincsek kirablását.

    A "demokráciák" többségének nem derogál diktatúrákkal üzletelni.
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2019.01.29. 19:50:57
  • Tikal #35
    Persze, az is beletartozik.
    Utoljára szerkesztette: Tikal, 2019.01.29. 18:21:48
  • TokraFan #34
    Persze, a pénz is fontos, de egy szabad országban a boldogulás is sokkal könnyebb! Protekcionista rendszerben jóval nehezebb kitörni a szegénységből, mint ha szabad vagy és nem gátolnak a tehetséged kibontakoztatásában. Ráadásul semmi nem igazolja, hogy egy diktatórikus rendszerben jobban élnének az emberek, sőt, általában rosszabbul élnek. Van pár kivétel, mondjuk Dubai és az Emírségek, ahol bár kasztrendszer van uralkodókkal, de a nép mégis gazdag és rengeteg juttatásban részesül. Ugyanakkor, a jóléti államok többsége demokratikus berendezkedésű, a diktatúrák jelentős része viszont züllik, lerabolja az országot a politikai elit, miközben az embereknek nem csak pénze nincs, de szabadsága sem!
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2019.01.29. 16:18:07
  • lammaer #33
    Ha viszont van szabadságod de nincs pénzed, akkor meg élhetsz úgy, mint egy hajléktalan. Mit ér az ember azzal ha szabadon jártathatja a száját de tüzelőre nincs pénze télen?

    Mondjuk azt, hogy mindkettő nagyjából egyformán fontos.
    Utoljára szerkesztette: lammaer, 2019.01.29. 10:21:30
  • TokraFan #32
    Ezzel egyetértek...de csak részben. nekem mondjuk fontosabb a szabadságom, mint a pénz. Ha a szabadságot korlátozzák, akkor hiába van pénzem, nem érzem jól magam.
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2019.01.28. 22:49:34
  • Tikal #31
    Lehet hogy nem értem harcolnak nyugaton se, de ha olyan színvonalon tudnék élni mint a németek, vagy dánok, akkor nem is érdekelne nagyon... de így...itthon...amit az orrunk előtt művelnek és még büszkék is rá...
  • TokraFan #30
    Ez viszont politikai irányzattól teljesen független. Remélem nem hiszed el, hogy bárhol, bárki is érted vagy a kisemberért harcol. Itthon is jól látszik, de külföldön is, hogy az egyes pártok mögé rittyentett ideológia csak a nép hülyítésére szolgál, egyetlen oka itt bárkinek az, hogy saját magát és családját pénzhez, hatalomhoz juttassa!
    Most,hogy ezt bal vagy jobb oldali maszlaggal éri el az éppen aktuális divat szerint, az teljesen mindey...Senkinek nem érdeke felvilágosult, logikus gondolkodásra képes, érvelni és kommunikálni képes tömegek nevelése.
  • ostoros #29
    Oké, tény.
    A legjobb viszont az, amikor nem lehetsz biztos benne, hogy most melyik is történik? Vegyük például az RTL csatorna esetét... Most akkor a fogyasztói létért hülyít minket, vagy azért, mert egy nyugat európai (tehát EU-s) politikát szolgál? Ami a tulajdonosi köréből simán következhetne.
    Persze, mivel a politika és a gazdaság között nem CSAK összefonódás, hanem UNIÓ van az EU-ban, és itthon is, ezért mondhatjuk azt is, hogy mindkettő.
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2019.01.28. 22:06:59
  • TokraFan #28
    Ezt úgy mondod, mintha a lezüllesztésnek kizárólag gazdasági okai lennének. Legalább ekkora hévvel és tudatosan zülleszt a politika is...nem csak fogyasztót lehet így nevelni, hanem birka szavazó parasztot is.