Berta Sándor

Társadalmi vita kellene a bőr alá ültethető chipekről

Jelenleg még csak a technológia iránt érdeklődő kevesek ültetnek be a bőrük alá chipet, de lehetséges, hogy elterjedt azonosítási és tárolási módszer lesz.

"Az emberek már 2004-ben is kis RFID-chipeket helyeztettek el a bőrük alatt. Így akartak bejelentkezni a számítógépekbe vagy kinyitni az autóik zárjait. A megoldásokat most már a vállalatok a dolgozóiknál alkalmazzák" - jelentette ki Ulrike Hugl, az Innsbrucki Egyetem kutatója. A szakember a DeepSec biztonsági konferencián tartott előadást a témában. A Three Square Market nevű wisconsini vállalkozás már tavaly miniatűr chippel látta el az alkalmazottait. Az azonosítót a hüvelyk- és a mutatóujj között ültetik be a bőr alá és az emberek arra használják, hogy bejelentkezzenek az irodai számítógépeikbe, fizessenek az automatákban lévő élelmiszerekért és italokért, ajtókat nyissanak ki vagy kezeljék a fénymásolót.

A The Guardian szerint Nagy-Britanniában is egyeztetések zajlanak az érdeklődő társaságokkal. A BioTeq már 150 implantátumot ültetett be. Ezek az apró, rizsszem méretű chipek hasonlatosak azokhoz, mint amit állatokba raknak, és orvosi adatok tárolása mellett az autó integetéssel való kinyitására jók. A Biohax nevű svéd cég is szállít biochipeket, náluk egy azonosító 70 és 260 font közötti összegbe kerül. Brit jogi és pénzügyi cégek vezetőivel vannak tárgyalásban alkalmazottaik ellátására, egyikük több ezer munkavállalóval büszkélkedhet.


A munkatársakat senki sem fogja erre a lépésre kényszeríteni, az egész dolog önkéntes alapon zajlana. Hugl szerint ugyanakkor ez csupán látszat, hiszen igenis nyomás fog nehezedni a munkavállalókra és kényszert éreznek majd arra, hogy azt tegyék, amit a többiek is. A szigetországban a Confederation of British Industry (CBI) és a TUC szakszervezet figyelmeztetett a lehetséges veszélyekre. Az érdeklődő vállalatok viszont azzal érveltek, hogy a dolgozók a chipeket magáncélokra is használhatják azért, hogy kinyissák a gépkocsijaik zárjait vagy eltárolják az egészségügyi adataikat. Néhány kórház már próbaképpen eltárolta az eszközökön a betegek adatait.

Érdekes módon Jowan Österlund, a Biohax alapítója pont a biztonság növelésével érvel. "Ezek a vállalatok érzékeny adatokat kezelnek, a chipek segítenek megőrizni a korlátozások betartását." A cég eddig 4000 embert jelölt meg, többségük svéd. Jelenleg a cég a svéd állami vasúttal dolgozik együtt, hogy lehetővé tegyék, hogy az utasok ilyen formában is hordozhassák vonatjegyüket.

Hugl közölte, hogy eddig még nem folytattak társadalmi vitát erről a kérdésről, éppen ezért megtörténhet, hogy tíz év múlva mindenkibe chipet tesznek. A szakember hiányolta, hogy sok technológiai és adatvédelmi téma esetében nem kerül sor széles körű társadalmi vitára és túl kevesen foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel. A kutató hangsúlyozta, hogy ő nem engedne chipet beültetni magába, neki ugyanis egy ilyen eljárás túl invazív lenne. Miután tudja, hogy mi mindent követnek és ellenőriznek egy ilyen eszközzel, ezért komoly aggályai lennének. Az implantátumok beépítésével kapcsolatban vannak biztonsági és egyéb aggályok is, például, mi történik, ha valaki elhagy egy vállalkozást, hiszen a belépőkódokat a chipben magával hordozza. S azt sem szabad elfelejteni, hogy egy ilyen eszközt legfeljebb kivágni lehet a bőrből, kikapcsolni nem.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #24
    Nem igazán értelek.
  • Yagami #23
    És erre büszkének kell lennie, ezt kell éltetni, mellkast döngetve kiokádni magunkból. Halleluja, agymosott barátom. NEHOGY tegyünk ellene valamit, inkább okoskodjunk itt egy sort, hogy a többieknek milyen szar lesz majd.
  • csicso82 #22
    Minek? Nekem tuti nem ültetnek semmit a bőröm alá.
  • Macropus Rufus #21
    és kiben nem volt chip? A főgeciben. Na valami ilyesmitől félek azért, mert mindig vannak egyenlőbbek. :(
  • ostoros #20
    Mocskos húsevő! :)
  • Macropus Rufus #19
    jelenések könyve, 13 rész

    nem vagyok sem vallásos, sem hívő se semmi. De azért ez min. érdekes. :)
    És ha bele gondolok, Kínában már müxik a dolog. Még nem a kézben van a dolog, de 100%-k, hogy ott kötelező lesz hamarosan. És ott ugye már van pont rendszer. És akinek sok pontja van az jó ember, azzal lehet üzletelni meg haverkodni, akinek kevés pontja van az rossz ember, felejtős.
  • Macropus Rufus #18
    teljesen egyet értek veled. Nekem is volt szerencsém anno az MRI-hez. Ott mesélte a dokinő, hogy volt egy idős bácsi akinek még gyakornok koréban (kb. 50 éve) egy pici fém forgács került a kézfejébe. Kisebb mint ez az izé amit be akarnak ültetni.
    Nem is csinálták meg a vizsgálatot amíg ki nem szedték belőle. Amúgy az öreget egyáltalán nem zavarta.
    Kérdeztem, hogy miért, hisz egy 1-2mm-es valamiről volt szó. Azt mondta, hogy a mágneses mező képes lehet keresztül rántani azt a fémet a koponyáján. Tehát a ha a mágnes pont úgy helyezkedik el, akkor a kezéből akár az agyába is kerülhet a cucc. Ha csak egy indokot kellene mondanom e chip ellen akkor ez lenne. Ha többet, akkor ott a totális megfigyelés lehetősége, de az is, hogy - mint a cikkben is szerepel - nem kikapcsolható, csak műtéti úton lehet eltávolítani. Ez nem egy mobil, hogy kikapcs oszt jó napot. De ide a rozsdást, hogy több millió olyan ember lesz, aki beülteti és lehet, hogy 15-20 év múlva már kötelező lesz.
  • ostoros #17
    Majd ha minden adatod ezen lesz, és mondjuk az állam úgy dönt, hogy kizár a rendszerből valamiért, majd pislogtok mint béka a kondérban. Még a saját házad se fog beengedni, ha letiltják a csipedet, mehetsz csövesnek. A digitális pária, akihez senki még csak hozzá sem szól, mert ránézésre látják, hogy bűnöző.
  • Mat666 #16
    Azért vicces hogy a scfi hogy válik valóra.
    https://www.youtube.com/watch?v=71RisJKKoOM
  • barret #15
    Miért nem egy nyakláncba integrálják? Azt is lehetetlen elhagyni,eltávolítása sokkal egyszerűbb.