Berta Sándor

Mesterséges intelligencia - Kína és az USA dönt a jövőről

A technológiáról szóló sanghaji világkonferencián szinte csak ez a két ország képviseltette magát.

A rendezvényt Liu He kínai miniszterelnök-helyettes, a helyi kabinet gazdasági kérdésekért felelős legfontosabb embere nyitotta meg. Az eseményen jelen voltak az Alibaba, a Tencent, a Baidu, a Huawei és a Xiaomi vezetői, a Google alelnöke, az Amazon és a Microsoft vezető menedzserei, Nobel-díjas tudósok, valamint a Stanford, a Berkeley és a Cambridge Egyetem vezető mesterséges intelligencia kutatói. Az előadások a technológia jövőbeli alkalmazásával foglalkoztak az egészségügy, a közlekedés, a kereskedelem, a logisztika, a mezőgazdaság, a közigazgatás, az igazságügy és a pénzügyi rendszer területén.

Liu He megerősítette, hogy szívesen látják a külföldi cégeket azért, hogy a kínai mesterséges intelligencia piacon fektessenek be. Ugyanakkor rámutatott, hogy a technológia kétélű fegyver, amelyhez közös erőfeszítésekre van szükség azért, hogy minimalizálni lehessen a negatív következményeket. Meglepő módon kiemelte, hogy a magánéletét védő szabályok éppúgy fontosak, mint a "szabad gondolkodás" azért, hogy több innovációra kerülhessen sor. Jack Ma, az Alibaba alapítója a kevesebb szabályozás mellett érvelt és közölte, hogy az államnak azt kell tennie, ami a dolga, míg a vállalatoknak azt, ami az ő feladatuk.



Kína egyre fontosabb szerepét támasztja alá, hogy a Szilícium-völgy népes küldöttséggel képviseltette magát és nem volt hiány bejelentésekből. A Microsoft és az Amazon új fejlesztési központokat akarnak nyitni a metropoliszban. A Sensetime pedig - amely jelenleg a legértékesebb mesterséges intelligencia vállalkozás a világon és amely arcfelismerő technológiával foglalkozik - az év eleje óta együtt dolgozik az MIT kutatóival. A Google mesterséges intelligencia vezetője csatlakozni fog a pekingi Tsinghua Egyetem tanácsadó testületéhez. A webes konszernt egyébként kiemelt vendégként kezelték, Jay Yagnik, a Google alelnöke például Robin Li, a Baidu vezérigazgatója előtt léphetett színpadra és a Tencent mellett az egyetlen cég volt, amely külön pavilonnal rendelkezett.

Az európai kutatók júniusban összefogást sürgettek, mert attól tartottak, hogy nem tudnak majd lépést tartani az amerikai óriáscégekkel és a kínai projektekkel. Több mint 550 európai mesterséges intelligencia kutató elindította a Confederation of Laboratories for Artificial Intelligence in Europe (CLAIRE) nevű kezdeményezést. A szakértők megállítanák a jelenlegi trendet és a kontinenst egy olyan hellyé tennék, amelynek nincs szégyenkeznivalója sem Amerikával, sem Ázsiával szemben.
Az mindenképpen elgondolkodtató, hogy Európát egyedül az SAP képviselte, de kizárólag a helyi irodavezetője révén. Európai egyetemek sem voltak jelen. Ez a távolmaradás pedig a JEDI kezdeményezést életre hívó André Loesekrug-Pietri szerint komoly hiba. Szerinte mi, európaiak azt hirdetjük a világ többi része felé, hogy etikusan kell bánni a technológiával, de míg mások cselekedtek, addig mi nem. Európa nem csupán a mesterséges intelligencia fejlődésének a dimenzióját becsüli alá, hanem mindenekelőtt e fejlődés sebességét.

Sanghaj a következő években 15 milliárd dollárt akar befektetni különböző mesterséges intelligencia projektekbe és egy teljesen digitalizált okosvárost is felépítene. Ezt a tervet mutatták be a helyi vezetők. Az elképzelés része, hogy a városban közlekedő 50 000 taxi közül az év eleje óta néhány százat felszereltek a belső tükörre helyezett videokamerákkal, amelyek a közlekedést ellenőrzik. Amennyiben a készülék látószögén belül egy autós szabálytalanul vált sávot, akkor a kamera jelzi az esetet a rendőrség adatközpontjának, amely a vétkes nevére büntetést állít ki.


Műtétek távolról történő végrehajtását teszi lehetővé a da Vinci műszere

A helyi rendőrség már négy kerületben alkalmaz a körözések során arcfelismerő drónokat, amelyek a felszerelt készülékeikkel nem csupán a gyalogosok arcvonásait hasonlítják össze a körözési fotókon szereplő személyek arcvonásaival, hanem az esetek 90 százalékában pontosan állapítják meg az illető nemét, korát és súlyát is.

Sanghaj az idősek ápolása területén is kísérletezik új IT-rendszerekkel. Április eleje óta az egyik városrészben a nyilvános higiéniai állomások segítségével biztosítják több tízezer nyugdíjas ellátását. Az érintettek testtömegindexével, vérképével, légzésszámával és alvási szokásaival kapcsolatos adatok egy központi adatbázisba kerülnek. A kísérletben résztvevő személyek folyamatosan okosórát hordanak, amely minden változást jelez. A lakásaikban mozgásszenzorokat, füstjelzőket és mérőeszközöket szereltek fel, amelyek a velük vagy a hozzátartozóikkal kapcsolatos anomáliákat (kicsordult a víz a mosogatóból, egy órája nem hagyták el a vécét stb.) jelzik.


Bárki játszhatott a ping-pongozó robottal

Az információk összegyűjtésére egy új adatcsere-centrumot hoznak létre. A hivatalnokok egy központi monitorszobában valós időben láthatnak majd mindent, ami a városban történik: a folyók aktuális káros anyag-értékeit éppúgy, mint a konténerek feltorlódását a kikötőben és az egyes utcasarkokon elhelyezett szemetek mennyiségét.

Dong Tao, a Credit Suisse ázsiai menedzsere szerint Kína fogja uralni a mesterséges intelligenciát, mert az ázsiai országban nincsen komoly adatvédelem, ezáltal a vállalatok viszonylag szabadon tevékenykedhetnek, s ez előnyös pozícióba juttathatja az ezzel foglakozó társaságokat és az államot a mesterséges intelligencia, illetve a Big Data területén. Példaként említette a Tencent technológiai konszernhez tartozó WeChatet, amely naponta 7 milliárd fotót dolgoz fel és ezzel komoly előnybe kerülhet a képfelismerés területén.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #21
    Nem hinném hogy "valódi mesterséges intelligencia" létre jöhetne a mi életünkben, de az hogy automatizált gyártó sorok, önvezető autók stb elterjednek mindenképp sokmindent megváltoztat.
  • kvp #20
    Az a legnagyobb baj, hogy marketing celbol mindent osszemosnak mesterseges intelligencia meg okoseszkoz nev alatt.

    Vannak ipari automatizalasi fejlesztesek, ezekhez nem sok mesterseges intelligencia kell, viszont egyszer be kell loni a gyartasi folyamatokat jol es utanna egy sima automata gyartosor. Sokat segitene ha a tervezok a rendelkezesre allo gepekhez terveznek a termekeket, nem a gyartosort kellene utolag a termekhez igazitani.

    Vannak tudasbazis alapu rendszerek, amiket gyakran neznek mesterseges intelligencianak, de ezek valojaban szep nagy sokdimenzios fuggvenytablak, mint amilyen a konyvbe kotott verzio volt regen. Egy ilyen rendszer okosnak okos, de nem intelligens.

    Leteznek az intelligens assziszensek is, amik a tudasbazisokat probaljak ontanulo modon rendelkezesre bocsatani. Ezekben van lehetoseg, de meg nagyon butak es tobbnyire teljesen hianyzik az ugynevezet jozan paraszti esz nevu tudasbazisuk.

    Nagyon nagy kategoria a mintaillesztesre alapulo szolgaltatasok kore, az arcfelismerestol kezdve az online viselkedesi minta alapjan kategorizalo szoftverekig. Ezek altalaban mintaillesztessel kezdenek, aztan valamilyen tudasbazis alapu vagy ontanulo neuralis rendszerrel dolgozzak fel a bejovo adatokat. Utobbiak is csak bonyolult fuggvenytablak, csak eppen mar eleve egy algoritmussal generaltak.

    A legtobb sima 'okos' eszkoz pedig valojaban csak par szoftveres funkcioval bovitett targy, amikbe se intelligencia, se nagyobb tudas nem kerult, de legalabb felautomata modon kepesek par folyamatot kvazi onalloan elvegezni.

    Ezek egyike sem nevezheto valodi mesterseges intelligencianak es a teren meg eleg sok alapkutatasra es kiserletre van szukseg. A legtobb ilyen kiserletet az teszi lehetove, hogy egyre erosebb hardver all rendelkezesre, tehat lehetoseg van a regebbi elmeleteket kiprobalni es a tapasztalatok alapjan ujakat gyartani. Ez elvileg egyre gyorsabb visszacsatolasi idoket tesz lehetove es remelhetoleg elobb utobb lesz is belole valami hasznalhato eredmeny. De nem ma. Elobb meg meg kellene jelenniuk a 3D-s elrendezesu nagy surusegu processzor tomboknek, hogy akar csak megkozelithessuk barmilyen termeszetben elofordulo bonyolultabb allat szintjet. Az elmelet megvan hozza, mar csak a hardvereknek kellene felnoniuk a feladathoz.

    ps: Persze attol mar valodi MI-t lat mindenki egy onjaro autoban is, meg akkor is ha csak viszonylag egyszeru tudattal rendelkezik (kb. egy hangya szintjen). Vegul is, intelligens is, mesterseges is, csak eppen messze nem emberi szintu intelligencia.
  • Oliwaw #18
    Biztos vagyok benne, hogy az MI-t fejleszteni kell, de kíváncsi vagyok hogy kb 10 éven belül mire is lesz ez jó?
    És valódi igazán fontos dologra gondolok pl. gyártás. Olyan gyárban dolgozok ahol elvileg minden új és automatizált (Siemens)
    Annyi a hiba mint égen a csillag (egy részlegnél napi 15-20 ami folyamatában konkrétan megakasztja az egész gyárat).
    Hogy lesz ebből gépek által vezérelt kánaán ?
  • Sir Cryalot #17
    Akkor lenne szájkarate ha odaírtam volna hogy milyen jelfeldolgozásra gondoltam, analóg, digitális, kvantum

    erre jöttek és beleálltak :D .

    Nemhogy nem fertő, nagyon is zen.
  • Nos #15
    Jol latod, ez itt foleg szajkarate :) Ha epp nem pofazok en is igy erzek.
    (Az elso idezet nem tollem szarmazik.)
  • Yagami #14
    "Én történetesen értek a jelfeldolgozáshoz"
    ...később:
    "A jelfeldolgozashoz nem ertek"

    Amit én tényleg össze szoktam itt visítozni rajtatok, hát az valami oltári nagy móka, eküszöm :D
    De nyugi Cryalot, te sem látod a fától az erdőt legtöbbször, ahogy most sem. Úgyhó' megnyugodtam :D Remélem "bedobsz" nekem is valami okosságot, te is az egyik nagy kedvencem vagy itt; ebben a fertőben:)
    Utoljára szerkesztette: Yagami, 2018.09.29. 22:28:29
  • Nos #13
    A jelfeldolgozashoz nem ertek, de utana tudok nezni, hogy milyen matekot hasznal, mar csak kivancsisagbol is. De vannak olyanok is itt, akik csak elkezdenek hulyezni, es azt se tudjak mirol beszelnek. Persze lehetett volna ertelmes beszelgetni arrol, hogy kinek mi faj az ml-el kapcsolatban, csak ehhez kepesnek kell lenni intelligensen megszolalni :)
  • Sir Cryalot #11
    "hóbort (főnév)

    1. Furcsa különcség; gondolkodásban, magatartásban a megszokottól elütő, gyakran szélsőségesen szokatlan megnyilvánulás; bolondság, furcsaság.

    A matematika professzornak ártatlan hóbortjai vannak. A hóbortot sokszor egyéniségnek nevezik.


    2. Fantasztikus gondolat, ami az élettől távoli, nem gyakorlatias, valószerűtlen, hihetetlen ötlet, jelenség, esemény."


    Igazi Dunning Kruger tàptalaj a tèma, kezdve ott hogy elkezdenek jelfeldolgozàshoz "èrteni" a topikban. :D
  • zola2000 #10
    "par szaz millioan mar jobban elnek, mint mi" azt azért annyira nem nehéz :)

    Manapság már az óriási szmogról sem lehet hallani annyira mint régen, jól csinálják
  • Nos #8
    Az stochastic sp es digital sp olyan matekokat hasznal, amit valamilyen ml megoldas is, a kulonbseg az, hogy hogyan es mire. Az viszont teny, hogy van eleg sok olyan ml algo amit nagyon sokat hasznalnak es ecceru mint az ek.