Berta Sándor

Mesterséges intelligenciával irányított fegyvereket fejlesztene a Pentagon

Az amerikai védelmi minisztérium az eddiginél sokkal több fegyvert szeretne mesterséges intelligenciával kiegészíteni.

A Pentagon kutatási részlege, a DARPA a következő öt esztendőre 2 milliárd dollárt különített el olyan fegyverek kutatására, amelyeket mesterséges intelligencia segítségével lehetne vezérelni. A plusz összeg lehetővé teheti az Amerikai Egyesült Államok számára, hogy lépést tudjon tartani Oroszországgal és Kínával a mesterséges intelligencia versenyben. A 2 milliárd dollárból elsősorban olyan projekteket támogatnak majd, amelyek a technológiát és annak döntéshozatali folyamatát átláthatóbbá teszik a parancsnokok számára. Az érvelés az, hogy a tábornokok és más tisztek sokkal jobban meg fognak bízni a jövőben a mesterséges intelligenciában, ha tudják majd, hogy az miként hozta meg a döntéseit, hogyan értékelt bizonyos helyzeteket és miként vonta le a végső következtetéseit.

Steven Walker, a DARPA igazgatója egy washingtoni konferencián kiemelte, hogy olyan gépeket akarnak, amelyek azt mondják az embereknek, hogy itt van a válasz az őket érdeklő kérdésekre vagy felvetésekre, s ezért és ezért gondolják úgy, hogy ez a korrekt válasz. A jövőben egy drónt irányító mesterséges intelligenciának például el kell tudnia magyaráznia, hogy milyen tényezők alapján hozta meg az adott döntését és hogy miért gondolja azt, hogy az a tehergépkocsi egy fegyverszállító jármű vagy az a férfi miért terrorista. Ez megkönnyítheti a katonai parancsnokok dolgát, ugyanakkor nem teszi sem őket, sem a fegyverrendszereket tévedhetetlenné.

Érdekesség, hogy júliusban a Booz Allen Hamilton nyert el egy 885 millió dolláros szerződést mesterséges intelligencia programok támogatására. Az a megállapodás szintén 5 évre szól.

Augusztus végén James Mattis amerikai védelmi miniszter azt sürgette, hogy Donald Trump minél előbb álljon elő egy nemzeti mesterséges intelligencia stratégiával és abban kiemelt szerep jusson a fegyveres erőknek. A politikus leginkább attól tartott, hogy az Amerikai Egyesült Államok gyorsan és tartósan hátrányba kerülhet az olyan vetélytársaival szemben, mint Kína vagy az Európai Unió, amelyekkel később sem tud majd lépést tartani. A Pentagon már június végén bejelentette, hogy létrehoz egy mesterséges intelligencia központot. A Joint Artificial Intelligence Center (JAIC) hosszú távon a Szilícium-völgy közvetlen konkurense lehet és többek között harci robotok kifejlesztésével foglalkozhat, valamint több tucat mesterséges intelligencia projektet gyűjthet össze.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #2
    "Adjanak neki SkyNet nevet."

    Az a nev mar foglalt, a brit hadsereg hasznalja:
    https://en.wikipedia.org/wiki/Skynet_(satellite)

    Egyebkent ez volt az a program amire a Google alkalmazottai azt mondtak, hogy nem csinaljak. Innentol barmi lehet a neve ha nem mukodik. Szoval itt a nincs az a penz kifejezest szo szerint kell erteni, mert tenyleg nem tudtak nekik annyit fizetni, hogy barmit is fejlesszenek katonai celra.
  • Zoliz #1
    Helyes. Adjanak neki SkyNet nevet.
    Terv szerint haladunk.