SG.hu·

Elsősorban a fiatalok hagyják ott a Facebookot

Elsõsorban a fiatalok hagyják ott a Facebookot
Újabb adatok támasztják alá azt, hogy a közösségi oldal már koránt sem olyan népszerű, mint korábban.

A Pew Research Center a tanulmányában azt írta, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a Facebook-tagok 42 százaléka döntött úgy tavaly, hogy átmenetileg felfüggeszti az online közösségi tevékenységét. A megkérdezettek 26 százaléka nyilatkozta azt, hogy törli a Facebook alkalmazását az okostelefonjáról, míg 54 százalékuk módosította a magánélet védelmével foglalkozó beállításokat. Az elmúlt egy esztendőben a felhasználók 74 százaléka élt a felsorolt három lépés egyikével.

A tanulmány szerzői azt gyanítják, hogy ezek a válaszok egyértelműen a március végén kirobbant Cambridge Analytica botrányra, valamint a Time Well Spent nevű mozgalomra vezethetők vissza. Érdekesség, hogy elsősorban a fiatalok látogatják a korábbinál kevesebbszer a közösségi platformot. A megkérdezett 18 és 29 év közötti személyek 44 százaléka mondta azt, hogy az elmúlt egy évben törölte a Facebook alkalmazását az okostelefonjáról, míg a 65 évesnél idősebbeknél ez az arány 12 százalék volt. Hasonló volt a helyzet a magánélet védelmével kapcsolatos beállításoknál: a 30 évesnél fiatalabbak 64 százaléka eszközölt változtatásokat, míg ugyanezt a 65 évesnél idősebbeknek csak a kevesebb, mint egyharmada tette meg.

Más felmérések is alátámasztják ezt a csökkenést, például Nagy-Britanniában 700 000-rel kevesebb tinédzser és 24 évesnél fiatalabb felnőtt van jelen a Facebookon, mint egy évvel ezelőtt. A 12 és 17 év közöttiek tábora 300 000-rel, míg a 18 és 24 év közöttieké 400 000-rel csökkent, ezzel szemben az 55 évesnél idősebbek tábora 500 000 új taggal növekedett. Immár ők számítanak a második legnagyobb felhasználói csoportnak a platformon. Ausztriában a 11 és 17 év közöttiek körében szintén már nem a Facebook a legnépszerűbb közösségi oldal, hanem a WhatsApp (93%) és a YouTube (90%). A legnagyobb visszaesést a Facebook (mínusz 21%) és a Twitter (mínusz 11%) könyvelhette el. Az ok, hogy a fiatalok elsősorban már csak hírcsatornaként tekintenek a Facebookra és nem közösségi honlapként, ezzel párhuzamosan egyre népszerűbb az Instagram és a Snapchat. A képek és a videók ugyanis egyre fontosabb szerepet töltenek be a tinédzserek és a fiatal felnőttek életében, s ez egyaránt igaz Nagy-Britanniára és Ausztriára.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Tetsuo2018. 09. 10.. 19:09||#10
Az már egy ideje.
© ugh2018. 09. 10.. 18:53||#9
A hulyeseg, ostobasag, konzumidiotizmus.
© dyra2018. 09. 08.. 18:50||#8
én nem vagyok fiatal de vagy 5 éve vagy régebben töröltem magam. Ciki használni.
© Tetsuo2018. 09. 07.. 23:40||#7
Most mi a menő?
© Palinko2018. 09. 07.. 23:23||#6
Nem igaz mert messangerben is úgy van néha hogy az elmúlt 4 beszélgetés, majd reklám majd a régebbi beszélgetések 😄 Lehet nem pont 4 de most így ennyi ugrott be, néha tényleg semmi reklám. Ha sokan így használják a végén majd sávban futnak a reklámok vagy a beszélgetés közepébe spameli be egy bot 😄
© Tinman2018. 09. 07.. 20:42||#5
Facebook, az a nulla hulladék nem halt ki a MyVip és Iwiw-féle szarokkal? Jó, hogy mindjárt nem IRC bazdmeg :-D

De most tényleg vannak még olyan birkák, akik oda tosszák fel a nyaralásukat, meg az új verdát? Ne már gyerekek 2018 vége felé járunk :-D

/kamu profilon van a kezdetek óta, hogy tudjak kommentelni olyan maradi helyekre, ahol nincs más komment motor, majd csak kihalnak az ilyen ősmamutok is
© csicso822018. 09. 07.. 19:25||#4
A Facebook szerintem elpusztíthatatlan, kapcsolattartásra a legjobb:
1. mindenki fent van
2. mindenkinek van okostelefonja
3. az előző kettőből következik: mindenkivel lehet kommunikálni

Erre jobb nincs, persze a messenger-t lehet használni az elbaszott lájkolás, üzenőfal nézegetés nélküli is.
Persze ez a Facebook üzemeltetőinek nem jó, mert ez kb. olyan mint ha csak azért mennél be egy áruházba hogy a sorok közötti ingyen kaját megedd és a kitett ingyenes XBOX géppel játsz aztán hazamenj vásárlás nélkül.

Pedig ez vár a Facebook-ra.
© duke2018. 09. 07.. 11:55||#3
Ja ez hircsatorna meglepo, azt hittem a fosbukon az idiotak mutogatjak a segguket egymasnak. Kepzelem milyen hirek lehetnek ezek, biztos a kovetkezo segg mutogatast hiresztelik. 😊
© Mentol2018. 09. 07.. 11:31||#2
Hírcsatornaként??? Fúvazzeg! Isten ments az ilyen híreken nevelkedettektől.
© end32018. 09. 07.. 08:15||#1
"már csak hírcsatornaként" - Ühüm.., az még jobb.