Berta Sándor

Törölte a Facebook biztonsági alkalmazását az Apple

A sokat támadott program bűne a túlzott mértékű adatgyűjtés volt.

A Facebook kénytelen volt eltávolítani az Onavo Protect nevű szoftvert az Apple App Store rendszeréből, mert az az indoklás alapján engedély nélkül szerzett információkat az iOS-t futtató eszközökre feltelepített alkalmazásokról. Az Apple még júniusban hozta nyilvánosságra a programboltjával kapcsolatos új irányelveket, amelyek többek között korlátozták a szoftverfejlesztők adatgyűjtéseit. Így a szakembereknek már világossá kell tenniük, hogy milyen adatokat milyen célokra szereznek be.

Az Onavo Protect egy rendkívül vitatott alkalmazás, amelyet a Facebook biztonsági termékként hirdet, de valójában elsősorban információkat gyűjt. A megoldás segítségével a felhasználó minden kapcsolatát egy virtuális magánhálózaton és a Facebook szerverein keresztül vezeti. Ez nagyobb biztonságot jelent, hiszen a közösségi oldal figyelmeztetheti az illetőt a gyanús honlapokra. A probléma viszont az, hogy e folyamat során a keletkező adatokat a Facebook eltárolja és kiértékeli. Az utóbbi információk közé tartozik, hogy milyen programok vannak feltelepítve az az illető okostelefonjára és azokat mennyire gyakran használja. Egy ismert Apple-blogger éppen ezért nevezte az Onavo Protectet egyszerűen kémszoftvernek, míg a Gizmodo úgy jellemezte a megoldást, hogy "vámpírszerű alkalmazás". A Facebook egyébként a megszerzett adatokat arra használja fel, hogy időben felismerje a lehetséges vetélytársait.

Az Onavo Protectet eddig több mint 33 millió alkalommal töltötték le az iOS-t és az Androidot futtató készülékekre. Érdekesség, hogy a Google egyelőre nem akarja követni az Apple példáját és nem tervezi a vitatott termék eltávolítását a Play Store rendszeréből. Az Apple egyébként nagyon türelmes volt a Facebookkal szemben, hiszen a társaság az irányelvek megsértését már augusztus elején megállapította és azután számos egyeztetés is volt a két fél között. Végül a Facebook hajlandó volt arra, hogy "önként" eltávolítsa az Onavo Protectet az App Store kínálatából.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!