Berta Sándor

Borzasztó pontatlan az arcfelismerés

Finoman szólva sem vizsgázott jól a walesi rendőrség által használt arcfelismerő megoldás.

A labdarúgó Bajnokok Ligája tavalyi döntőjének helyszínén, Cardiffban 170 000 látogatót arcát szkennelte be a walesi rendőrség különleges furgonjai segítségével, majd a felvételeket összehasonlította az adatbázisokban tárolt bűnözői fotókkal. Ez volt az első esemény és alkalom, amelyen valós időben vetették be a rendszert. Az alkalmazott szoftver 2470 személyt azonosított bűnözőként, összesen 450 embert őrizetbe is vettek. Ugyanakkor később kiderült, hogy az érintetteknek csak a 7 százaléka, 173 személy volt valóban bűnöző és 2297 embert tévesen tartóztattak le. Vagyis a rendszer 92 százalékos hibaaránnyal dolgozott.


A walesi rendőrség azzal érvel, hogy egyetlen arcfelismerő megoldás sem 100 százalékos pontosságú. Azzal indokolták a kiemelkedően nagy hibaarányt, hogy az alkalmazott algoritmushoz használt referenciaképek nem voltak megfelelő minőségűek. A rendszert az Interpol és az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) adatbázisaiban lévő mintegy 500 000 felvétellel trenírozták. Mostanra a szoftver már 28 százalékos pontossággal végzi a dolgát, de úgy tűnik, hogy a gépi tanulási modell még mindig javításra szorul, ugyanis más rendezvényeken is került sor téves azonosításokra. Egy rögbimeccsen például 42, míg egy bokszmérkőzésen 46 ártatlan személyt azonosítottak bűnözőként. Pozitív példa volt viszont egy cardiffi koncert, ahol az azonosított hat személy valóban bűnöző volt.

A The Guardian közölte, hogy a kiszűrt és letartóztatott valódi bűnözők közül volt, akit 6 év börtönre ítéltek rablásért, míg egy másikat 4,5 év börtönre lopásért. A walesi rendőrség hangsúlyozta azt is, hogy a rendszer nem csupán a tettesek felismerésére alkalmas, hanem a későbbi rendbontók azonosítására is, ráadásul a technika segítette kiszűrni azokat az embereket, akik egy krízishelyzetben megsérülhetnek.


Matt Jukes rendőrfőnök hangsúlyozta, hogy nagy tömegeket megmozgató eseményeknél a védelem fontos része az arcfelismerési technológia alkalmazása és a technológia fejlődésével az egyre pontosabb lesz. "Mindenkit megnyugtatnék, hogy nem alkalmazunk az emberek ellen súlyos lépéseket csupán a program jelzése alapján." - mondta. Ennek ellenére civil szervezetek szerint botrányos, hogy több, mint 2000 esetben hibásan azonosítottak ártatlanokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wraithLord #10
    Ha EU-n belül utazol, akkor személyivel is mehetsz, és pl. a személyi igazolvány fotók bűnszarok, amióta nem fényképésszel csináltatják, hanem az okmányiroda saját rendszerével (tehát amióta könyvecske helyett kártya van).
    Eddig két kártyaformátumú személyi igazolványom volt, mind a kettőn úgy nézek ki, mintha lenne rajtam +20 kiló, és ránézésre simán kaphatnék 20 év dutyit... :D Csoda, ha azok megismernek, akik ismernek, arra gondolni sem mernék, hogy egy idegen esetleg képes felismerni szig fotóról...
  • Sequoyah #9
    Lehet hogy meg mindig jobb, mint a hagyomanyos, ember altali arcfelismeres. Ez utobbirol ugyanis mar tobbszor kimutattak, hogy tragikus.
    Az atlagos ember nagyon jo arcfelismero, amig altala ismert elberekrol van szo, de tragikus amikor ismeretlen embereket kene keprol felismerni. Tehat pl ha a a repteri biztonsagi ellenorzesen osszehasonlitjak az arcodat az utlevelbeli fotoval, jo esellyel nem veszik eszre, ha a ketto kulonbozik (persze nem extrem modon). Kifejezetten adottsagnak szamit, ha valaki jo arcfelismero.

    A kulonbseg az, hogy a szoftver az az idok soran tanul, mig az uj emberek mindig 0rol kezdik.
  • Macropus Rufus #8
    "Pozitív példa volt viszont egy cardiffi koncert, ahol az azonosított hat személy valóban bűnöző volt."
    ez már a nagy számok törvénye miatt is bekövetkezett. Mondjuk úgy, hogy beletrafált. De ettől még az a 8-28%-os találati arány, valami nagy gáz. Ui. itt azért nem pici a tét. Minimum az, hogy meg vagy alázva mindenki elött, amikor a fakabát elvisz, holott közöd nincs az egészhez... Hamis vád?
  • kékherceg #7
    "Mindenkit megnyugtatnék, hogy nem alkalmazunk az emberek ellen súlyos lépéseket csupán a program jelzése alapján."

    Örülnék, ha bilincsbe verve betennék a fogdára. Lehet, hogy megváltozna a véleménye...
  • Elmin #6
    "A drukkerek vállalják, hogy a mérkőzésen biztonsági felvételeket készíthetnek róluk, amelyek a szabályok megszegése esetén felhasználhatók ellenük."
    https://www.magyarfutball.hu/hu/profil/1987/hozzaszolasok/3
    Ez már egy 2015-ös Magyarországi jegyvételnél is alkalmazták.
    Vélhetőleg azokról a felvételekről van szó a cikkben ahol a rongálók, rendbontók látszanak. Ez pedig lehet elégé rossz minőségű. Ezeket pedig jogosan átadhatják a rendőrségnek.
    Utoljára szerkesztette: Elmin, 2018.05.08. 11:58:39
  • TokraFan #5
    Pont ez jutott nekem is eszembe. Honnan a fenéből vették -legálisan- a referencia fotókat? Bár azt nem tudom, hogy egy bekamerázott rendezvényen a jegy vásárlásával pontosan mibe egyeznek bele a nézők, mert simán el tudom képzelni, hogy az apróbetűs részben szerepel a felvételkészítés és az így megszerzett adatok, harmadik személynek történő átadásához a hozzájárulás kvázi automatikus megadása.
  • Cat #4
    Azért az érdekelne, hogy a referenciaképek milyen arányban voltak az UEFAtól és a rendőrségektől (Interpoltól). Mert egy rabosításnál minden adott a jó fotóhoz, de az UEFA számomra nem tiszta, hogy honnan szerzi a fotót és milyen jogosultsága van a kezelésre.
  • kvp #3
    Mashol sem mukodik jobban, csak nem valljak be. Azert addig amig nem javitanak az aranyokon (mondjuk kozel 100%-ra), addig remelhetoleg nem fogjak autonom rendfenttarto robotokhoz alkalmazni a felsimero algoritmust, mert a 97%-os jarulekos veszteseget (lelott artatlant) meg Kinaban sem tudnanak konnyen megmagyarazni.

    Egyebkent a 97%-os hibaarany azt jelenti, hogy a felismeresi hasonlosag kuszobszamat tul alacsonyra alitottak. Ha leveszik 0-ra, akkor ugyebar mindenkit osszekever mindenkivel, ha felveszik 100%-ra, akkor csak ugy ismerne fel barkit is, ha a minta fotot adjak be neki masodszorra is. Azert a 99.9%-es kuszobot jo lenne elerni, bar ott mar tenyleg szamit a minta adatbazis es a vizsgalando felvetel minosege is. (ha mindket mintanal 3D-s arc scan-el dolgozna, akkor mar ma is megoldhato lenne ez a szint)
  • Alexease #2
    De elkaptak majd' 180 embert, mar az is valami.
    De egy focimeccsen (vag hasonlo helyen) sose lesz pontos, szet vannak festve es matt reszeg mindenki:DD
  • petrov144 #1
    Kínában mért működik jobban?