Berta Sándor

Öngólt lőhet az EU az IT-óriások megadóz­tatásával?

Könnyen előfordulhat, hogy az Európai Unió nem ér célt az Amazonra, a Facebookra és a többi amerikai internetes cégre kiszabott különadóval.

Az EU évek óta küzd azért, hogy megadóztassa az internetes társaságokat. Most az európai pénzügyminiszterek azt tervezik, hogy az internetes óriáscégekre egy az eddigiektől eltérő 2 és 6 százalék közötti adót vetnek ki. De amennyiben a szervezet nemzetközi megoldást akar találni, akkor az nagyon hosszú folyamat lehet. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezeten (OECD) keresztül folytatott tárgyalások akár 5-8 éven át is elhúzódhatnak, s nem szabad elfelejteni, hogy az Amerikai Egyesült Államoknak nem érdeke a gyors megoldás megtalálása. Amennyiben viszont az Európai Unió egyedül cselekszik, akkor könnyen olyan lehet, mint az elefánt a porcelánboltban. Az egyéni megoldás akár a világkereskedelmi jogot is sértheti, továbbá egy olyan adó, amely kizárólag egy másik állam vállalataira vonatkozik, diszkriminatív lehet.

Joachim Englisch, a Münsteri Egyetem Adójogi Intézetének munkatársa úgy vélte, hogy akár öngólt is lőhet az EU, mert amennyiben bevezet egy forgalmi adót az online szolgáltatásokra, akkor néhány év múlva szembesülhet azzal, hogy Kína vagy az USA is bevezet egy hasonló adót mondjuk az európai gépgyártók Ipar 4.0 szolgáltatásaira. A szakember hozzátette, hogy azt sem tudja elképzelni, hogy az Amerikai Egyesült Államok válasz nélkül hagyna egy ilyen lépést.

Franciaország és Németország politikája együtt mozog ebben a kérdésben, de a szakemberek szerint ez hosszú távon sokba kerülhet. Előrejelzések szerint tíz év múlva a német autógyártók bevételeinek fele fog származni digitális kiegészítő szolgáltatásokból. Azonban az nagyon rossz elgondolás, hogy ha valaki bevezet egy rövid távú intézkedést, akkor azzal elkerülheti az ágazatokat érintő hosszú távú hatásokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #12
    Ugyan, vágjuk már le pár főrészvényés fejét!
  • bdzsana #11
    Szerintem a Google Magyarország adózása semmit nem nyom a latba. Csomó nagy IT cég van aminek használhatod a szolgáltatását és nincs magyar kirendeltsége. Most ha megszűnne a Google Magyarország mint cég, ugyaúgy használhatnád a szolgáltatást és ugyanúgy kivinnék a pénzed.
  • dyra #10
    Ezt minden multi pontosan ugyanígy csinálja. A leányai a beszerzéseiket "saját magunkon" intézik (nyilván másik országon keresztül) és így talicskázzák ki a helyben keletkezett nyereség jó részét.
  • Csaba161 #9
    Itt ugye nem egészen erről van szó. Pl. a Google Magyarország itt van bejegyezve, egy itteni cég, mégse fizet egy kanyi adót se, mert veszteséges. Hogy mitől? Hát attól, hogy egy rakás pénzt ki kell fizetnie szerzői és szomszédos jogokra az általa használt technológiák és szoftverek után, annak a cégnek amely ezeket birtokolja. És az ezeket birtokló cég egy offshore paradicsomban van bejegyezve, a tulajdonosa pedig nem más, mint a fő amerikai Google...
  • Sir Cryalot #8
    Lehet 800pound gorilláék már lőttek párat maguknak szóval belefér a fair play kedvéért is :D.
  • bdzsana #7
    Ja csakhogy ez fordítva is működik. Pl. a mi magyar cégünk bevételének legnagyobb része USA-ból jön, amit itt kell leadózni. Szép is lenne, ha több száz országból befolyt bevételünket ott helyben kellene adózni 100 féleképpen. Ez kb minden céget megbénítana,
  • ugh #6
    Akinek ilyen szovetsegese van mint az egyesult allamok annak egy igazi ellenseg az semmiseg..
  • ugh #5
    "..mert amennyiben bevezet egy forgalmi adót az online szolgáltatásokra, akkor néhány év múlva szembesülhet azzal, hogy Kína vagy az USA is bevezet egy hasonló adót mondjuk az európai gépgyártók Ipar 4.0 szolgáltatásaira. A szakember hozzátette, hogy azt sem tudja elképzelni, hogy az Amerikai Egyesült Államok válasz nélkül hagyna egy ilyen lépést.
    .."
    Valasz nelkul?
    Bazmeg a most bevezetett vedo vam az mi az anyam?

    "..Joachim Englisch.."
    Amcsiseggnyalo idiota.
  • end3 #4
    Azaz a világon többmilliárd ember helyileg a munkájával megtermelt jövedelem, egyre nagyobb része kerül "lefölözésre" amerika által. (Kvázi globális gyarmati sorba sűlyedünk tőlük, az internet, a számítástechnika, a szoftvermonopóliumok kialakulása.., amerika-uralta volta miatt. (Akkor még mindehhez hozátartozik az ennek zavartalan "lebonyolításást", folytatását célzó soros "arab-tavasz" szervezések is. Most újabban éppen Szlovákiában.)
    Utoljára szerkesztette: end3, 2018.03.09. 10:45:17
  • Cat #3
    Nyilván a tagállami adóhatóságok. Hogy hogyan, milyen elosztással arról még csak tervek vannak. De a jelenlegi állapot biztosan nem jó Európának. Ha a magyar példát nézzük, a magyar kisvállalkozás hirdet a Facebookon, elutalja a pénzt, abból adózik kb. 1 százalékot Írországban. Ha mindezt pl. egy hirdetési újságban vagy egy magyar honlapon teszi, akkor a bevétel nem megy ki az országból, és a hirdetési újság is leadózza, abból bért fizet stb. Az európai pénzkiáramlás már olyan szintű, amivel muszáj foglalkozni, az összes reklám több, mint fele már az amerikaiakhoz megy, és ez a média, a demokrácia egyik fontos oszlopának egyik legfőbb bevételi forrása.