Berta Sándor

Írország - mégis fizet az Apple?

Az európai uniós tagország készen áll arra, hogy kifizettesse a kaliforniai társasággal az Európai Bizottság által követelt összeget.

Leo Varadkar ír miniszterelnök a parlamentben kijelentette, hogy közölték az amerikai IT-céggel, hogy létrehoznak egy letéti számlát, amelyre az Európai Bizottság által követelt plusz összegeket haladéktalanul át kell utalnia. Nem akarnak olyan helyzetbe kerülni, hogy az ír kormánynak kelljen az Apple-t bíróság elé citálnia amiatt, mert az Európai Bizottság beperli Írországot. A politikus úgy gondolta, hogy az üzenet megérkezett az Apple vezetőihez és ezért az ügyben előrelépésre számít a következő hetekben.

A kaliforniai óriáscég az elmúlt években szinte tökélyre fejlesztette az adómegtakarítási rendszerét és már az 1980-as években a "kreatív könyvelés" egyik úttörőjének számított. Az Apple elsősorban az alacsony írországi adókulcsokból profitált és a "Double Irish with a Dutch Sandwich" becenevű rendszert alkalmazta, amelynek lényege, hogy az üzleteket két írországi leányvállalaton keresztül bonyolította le, így a bevételek egy része adómentesen került az Amerikai Egyesült Államokba. Az Európai Bizottság tavaly augusztusban jelezte azt, hogy 13 milliárd eurót kell Írországnak visszakérnie az Apple-től. A testület következtetése szerint Írország indokolatlan adóelőnyt nyújtott az Apple-nek és ez jogellenes az állami támogatásra vonatkozó európai uniós szabályok szerint, mivel így az Apple más vállalkozásoknál lényegesen kevesebb adót fizetett.

Írországnak elvileg január 3-ig kellett volna végrehajtania az Európai Bizottság határozatát. Miután ez nem történt meg, ezért Margrethe Vestager, az Európai Unió piaci versenypolitikáért felelős biztosa októberben bejelentette, hogy az ügyet az Európai Unió Bírósága elé utalták. A politikus hangsúlyozta, hogy több mint egy év telt el a határozat megszületése óta és Írország nem kérte vissza az összeget, még annak egy kis részét sem. Természetesen megértik, hogy a követelés bizonyos esetekben bonyolultabb lehet és készek támogatni Dublint, de a tagállamoknak megfelelő előrelépést kell elérniük a piaci verseny helyreállításában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Aquator #4
    Mondjuk nem értem hogy jön ide a termékeik fikázása - mert azok többnyire igen jók, még ha az árazásuk luxus is. Nem mondom a Teslára hogy szar juppi, mert nincs rá pénzem. (Nyilván cirka 25 év IT múlttal csak juppiskodok, a tapasztalatnak nincs köze hozzá)
  • ugh #3
    Azért vesszőt néha használhatnál mert kurvára nem lehet érteni mit akarsz.
    Csak egy összefolyt szóhömpölymény lett az egész. ;)
  • Sir Cryalot #2
    A technofileknek volt pár jó évük amíg megváltóként tetszelegtek nárcisztikusok helyett amik valójában ez nem lesz mindíg így.

    A gépiességet a pszichopátiával fogják azonosítani mint régen, az
    hogy
    keményen sikerült elterjeszteni a juppizmust a digitális aranyláz miatt, az meg túltolás , megesik :DD .

    Vicces lesz amikor későbbi korokban majd egyeseknek szemet szúr hogy valakik ebben az évszázadban még a szemüvegkeretük vastagságát is az e-pénisz méretükkel hozhatták összefüggésbe :DDDD.
    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2017.11.26. 12:58:00
  • M2 #1
    13 milliárd EUR adót elcsaltak és senki nem megy börtönbe - ez itt az igazán durva!

    Ha lenne igazság a földön, akkor a legközelebbi iPhone csúcstechnológiáját már csíkos felsőben sorolná Jony, Craignek a rács miatt nem oldana fel a FaceID és Tim nem érne rá, mert három néger kezelné egy cellában.