Berta Sándor

Depresszió ellen még több Facebook-használat?

A közösségi oldal elismerte, hogy a szolgáltatás túlzott használata akár depresszióssá is teheti a felhasználókat, azonban az általuk javasolt megoldás eléggé meglepő volt.

A Facebook a Hard Questions nevű sorozat keretében jelentetett meg egy blogbejegyzést, amelyben David Ginsberg kutatási igazgató és Moira Burke kutató azt írta, hogy a platform használata negatív pszichikai következményeket eredményezhet.

Többek között olyan kutatási eredmények is kikerültek, amelyek alapján a portálon sok időt töltő és passzív módon viselkedő (saját bejegyzéseket nem megjelentető, csak más anyagokat lájkoló) emberek rosszul érzik magukat. Ez azért van így, mert az emberek általában csak a velük történt pozitív eseményeket közlik, főként a jó dolgokról számolnak be, ami az olvasókban akkor is irigységet és vágyódást vált ki, ha ennek tudatában vannak. Ez egy olyan probléma, amely minden passzív online információfogyasztás esetében igaz. A cég által javasolt megoldás azonban nem az, hogy az emberek korlátozzák a Facebookon tett látogatásaikat vagy teljesen mondjanak le azokról, hanem az, hogy még több időt töltsenek a honlapon és egyúttal aktívabbak legyenek.

A Facebook szakemberei és Robert Kraut, a Carnegie Mellon Egyetem munkatársa által közösen készített tanulmány szerint a sok üzenetet küldő és gyakran frissítő, valamint bejegyzéseket nyilvánosságra hozó felhasználók kevésbé hajlamosak depresszióra és nem annyira magányosak. A kutatók megemlítették még a Facebook "take a break" funkcióját is, amely például egy szakítás segít a volt partner elfelejtésében: üzenetek írásakor már nem dobja fel automatikusan a nevét, felajánlja a posztok elrejtését előle és lehetővé teszi a korábbi közös képek megjelenítésének korlátozását mások számára. A vállalat szerint ez sokat segíthet az érzelmi gyógyulási folyamatban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #11
    Pontosan.
  • dyra #10
    Mert a Facebook előtt jobban összejártak?
  • ostoros #9
    Egy felület ami elválasztó őket. Nem összehozza.
  • dyra #8
    Nem tudom lehet én másik világban létezek, de sajnos kezd trend lenni főleg kisebb cégeknél, hogy nincs weblapjuk és Facen kommunikálnak az ügyfeleikkel. Kvázi nincs más lehetőséged mint regelni különben ezen kisebb cégek ajánlatairól lemardsz. Mindenre nem lehet ráhúzni a "kognitív disszonanciát" még ha olyan rohadt tudományos szakszó és manapság divat erre hivatkozni ami amúgy szintén egy kognitív disszonancia.

    A facenak vannak előnyei is, erről nagyvonalúan elfejtesz szólni, az emberek társas lények ez egy felület ami összehozza őket. Sajnos ebben is a kapitalista szemlélet érvényesült és feszültség van a face és a user érdek között, a facénak akkor termeled a lovét ha sok időt töltesz az oldalon miközben az már nem egészséges. A dohányipari hasonlatod emiatt nem megfelelő, hiszen a cigarettának vajmi kevés jó oldala van.
  • Relixo #7
    Sok facebook függő retardált! Nézik ki mit fosott ki egy posztba aztán meg irigyek lesznek utána meg depressziósak... mi a jó bánatért nézegetik mégis akkor még többet és többet?
    Számomra egyértelmű a válasz, az ilyen emberek szeretik szarul érezni magukat és szeretik a depressziós hangulatot amibe kerülnek tőle. Meg is érdemlik az ilyenek ,hogy rosszul érezzék magukat, remélem mindennap álomba sírják magukat!! :D
    A baj onnan kezdődik mikor a frusztráltságukat behozzák a közösségbe ahol élnek,dolgoznak..stb. és a sok droid facebook függő felkúrja a normális embereket is, mert ugye ő frusztrált és beteg állapotba van, neki szar legyen már másnak is szar! (a férjének/feleségének, munkatársainak , gyerekének tök mindegy aki közelbe van azt bosszantsa)
  • Skylake #6
    Még annyit, hogy megfigyeltem, mennyire hasonló a kognitív disszonancia feloldására irányuló erőfeszítés. A „bármikor le tudom tenni”, „gyengét szívok”, „keveset szívok”, „otthon rá sem gyújtok” és hasonló dumák kompletten egyező megfelelői megvannak az általam megfigyelt igazi keményvonalas Facebook-addiktoknál is. Van jó pár ilyen szénalapú életforma a környezetemben, szerencsére nem a legszűkebben. Az „én csak azért vagyok fent, mert mások is fent vannak”, „nem posztolok szinte semmit”, „nem teszek fel olyan képet”, „meg tudom állni, hogy ne nézzek állandóan a telefonomra, de van a mi sürgős” és hasonló tárgykörű szövegekkel, amelyek nagyrésze az általam ilyen David Attenborough-i módon megfigyelt egyedeknél abszolút nem igaz. Ugye látszik a kijelentések stílusában a feltételes mód, a másra hárítás, és a személyes felelősség kiszervezése?
  • Skylake #5
    Ez most az a pont, amikor akkorára nőtt az FB, és annyira kezdenek látszódni a problémák a rendszer addiktivitása okán, hogy kezdenek magyarázkodni. Rövidesen majd jönnek a különböző, kívülről etikusnak tűnő, általuk leprogramozott, felhasználó érdekeit és szabadidejét felszínen nézve kevésbé agyonb*szó magoldások, amelyek persze ugyanolyan addiktívak lesznek, és a felhasználói aktivitást is ugyanolyan, vagy még nagyobb szélességben fogják monitorozni, eljátszva annak illúzióját, hogy a szabadidőt és a magánéletet már nem (annyira) zabálja fel a platform. E megoldások többsége azon fog alapulni valószínűleg, hogy a FB mint szolgáltatás, vagy annak komponensei beépülnek az élet egyéb digitalizálható szféráiba - ne legyen annyira nyilvánvaló, hogy egy szférát uralnak, és abban emiatt nagyon erősen láthatóak, és a befolyás, az addikció nyilvánvalósága is jól látható ezért - viszont az üzlet menjen tovább. A cég és terméke most pont ott tart, mint a dohányipar a 60-as években. Addig ott is nagyon monolitikus volt a termékkínálat és termékértékesítés. Mára ez teljes mértékben szegmentálódott, illetve nem véletlenül tolták fel a szponzorizációt is, az egyes fogyasztói szegmenseket megcélozva. A Facebook Inc. is pontosan ezt az utat fogja bejárni az előzőleg leírtak szerint - ha menni fog neki. Hátha nem.
  • Skylake #4
    Körülbelül ezt a "megoldást" vártam a piacvezető digitális droggyártótól, ahol a részvényesek s*ggét minden negyedévben fényesre kell polírozni. Kutyaharapást szőrével. Ez körülbelül olyan, mint amikor a dohánygyárak elkezdték kinyomni a light cigiket: szívja csak az user, csak nyugodtan többet is, ahogy parancsolni tetszik, akkor is egészségesebb, mintha a full flavort tolná! Hegyilevegő. Ez tetszik szívni, akkor a rákocskákat mindjárt nem is tetszik etetni! Sőt, bármikor le tudja tenni (le ám a f*szt). Világos. Thank you for smoking! www.imdb.com/title/tt0427944/

    Longer yet milder!
    Low tar is important to me. But is so taste! Az b*zmeg!

    https://img.buzzfeed.com/buzzfeed-static/static/enhanced/webdr05/2013/9/9/12/enhanced-buzz-orig-28890-1378742900-33.jpg?downsize=715:*&output-format=auto&output-quality=auto

    (Az ugye megvan, hogy a dohánygyárak marketingstratégiáját azért hozom példaként, mivel véleményem szerint a dolog addiktív jellemzőinek kihasználása, az ezekre való marketingoldali ráerősítésben sok a párhuzam.)
  • wraithLord #3
    Hát ez értelmes. :D Depressziós leszel a sok birkától? Legyél te is birka! :D

    Thomas Gray egysorosa új értelmet nyer a 21. században... :D Where ignorance is bliss, 'tis folly to be wise.

    Ja, meg Sir Francis Bacon mondása is, aki szerint a tudás hatalom...
  • Sir Cryalot #2
    Fausti alku, ez is , a kripto is , olyan beidegződéseket okoz hogy garantált a ráfizetés hosszútávon. Persze rövidtávon megy az áltatás hogy neeem neeem a tömegpszichózis miatt történnek a dolgok a delikvenssel hanem ő így meg ő úgy.