Berta Sándor

A Bing helyett a Google keresője került a Siribe

Az Apple digitális asszisztense a jövőben nem a Microsoft megoldására fog épülni.

A Siri és a Mac keresőfunkciójának számító Spotlight az internetes kutatások tekintetében éveken át a Bingen alapult. Mindennek most vége, ugyanis a jövőben az Apple mindkét rendszerére a Google keresési eredményei kerülnek majd. Az iPhone és az iPad készülékeken a Siri, míg az iMac számítógépeken a Spotlight akkor aktiválódik, ha az Apple mesterséges intelligenciája nem tud saját válaszokat adni a felhasználók kérdéseire, felvetéseire.

A váltás által a kaliforniai társaság olyan felhasználói élményt akar nyújtani az embereknek, amelyek megegyeznek a Safari böngészőn átélhetőkkel. Ugyanakkor - a döntéstől függetlenül - az Apple a jövőben a Google mellett a Microsofttal is együtt akar működni. A Microsoft szóvivője közölte, hogy a szolgáltatásaik nem kerültek ki teljesen az Apple keresési funkciójából, ugyanis a jövőben a Siri képkereséseinél továbbra is az ő megoldásukat fogják használni.

Azért, hogy a Google maradjon az IOS-eszközök keresője az Apple évi három milliárd dollárt kap. A Google szolgáltatása gyakorlatilag az iOS összes verziójában szerepel. A kifizetett összeg nagyon sok, az Apple idei operatív nyereségének az 5 százalékát teszi ki. A szolgáltatásrészleg részét képezi az iTunes, a CarPlay, az App Store és az Apple Pay is. Az iOS-eszközökön keletkezik a Google mobilkeresésből származó bevételeinek az 50 százaléka.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Omega #3
    A siri nagyon hülye, egyenlőre nem a kereső a legnagyobb problémája.
  • wraithLord #2
    Maguk a cégek is szarosra keresik magukat a konzumidióta "híveikből", a "hívek" adataiból (ami jobb esetben nagyjából pszeudoanonim), és a tudatlanságukból. Szóval nincs új a nap alatt.

    Ettől még lehet azon rugózni, hogy melyik jobb; egy presztízzsel rendelkező nagy cég androidos telója, egy befutott nagy kínai cég androidos telója, egy feltörekvő kínai cég androidos telója vagy egy iPhone, mert ezek az opciók nem ugyanazok (ár, oprendszer gányoltsági foka, minőség, szolgáltatások, hardver tudása, telefonba szerelt eszközök száma, minősége stb.)
  • M2 #1
    Csak jelezném, hogy miközben megy az Android-Apple vallásháború, ezek szépen szarosra keresik magukat egymáson.