Berta Sándor

Együttműködik a Walmart és a Google

A két fél kooperációja elsősorban az Amazon ellen irányul, meg fogják osztani egymás között az adatokat.

Az óriáscégek által bejelentett együttműködésnek köszönhetően szeptember végétől a Walmart több százezer termékét a Google Express rendszerén keresztül, a webes konszern digitális asszisztensének bevonásával online is meg lehet majd rendelni.

A kooperáció mindkét félnek előnyös. Egyrészt a két társaság összekapcsolná egymással az ügyfeleik online számláit, és az adatokból részletes információk szűrhetők le a fogyasztók vásárlási szokásaival kapcsolatban. Azonban még ennél is fontosabb, hogy az Amazon egyaránt a Google és a Walmart konkurensének számít. A Google már évek óta óta megpróbál a Google Shopping és a Google Express szolgáltatásokkal az Amazon vetélytársává válni, ez azonban eddig nem sikerült. A Google Express eddigi legnagyobb partnere a Walgreens patikalánc volt. A helyzet alapvetően megváltozott a Walmart megjelenésével, hiszen ugrásszerűen nőhet a felhasználói tábor.

A Walmart számára szintén kifizetődő lehet a kooperáció, hiszen viszonylag későn jelent meg az internetes kereskedelmi piacon és szintén az Amazon számít az egyik legnagyobb konkurensének. Az utóbbi júniusban 13,7 milliárd dollárért megvásárolta a bioélelmiszereket értékesítő Whole Foods áruházláncot, így miután az kilépett az offline szférába, a Walmart számára még inkább fontos volt a megfelelő válasz, a Google partnerként való megszerzése pedig komoly fegyvertény.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!