Berta Sándor

Marad a Google az IOS-eszközök keresője

Az Apple ezért ma már évi három milliárd dollárt kap, a cég szolgáltatása gyakorlatilag az iOS összes verziójában szerepelt.

A Bernstein Research piackutatói úgy vélik, hogy a Google az aktuális üzleti évben körülbelül 3 milliárd dollárt fizet a kaliforniai cégnek azért, hogy továbbra is az ő szolgáltatása legyen az iOS-eszközök alapértelmezett keresője. 2013 februárjában még arról írtunk, hogy ez az összeg egymilliárd dollár lehet. Az együttműködés meghatározó mind a két fél számára, de abból az Apple szolgáltatásrészlege profitál leginkább. A társaság közölte, hogy a részlege gyorsan növekszik és arra számít, hogy az hamarosan elérheti egy Fortune 500-as vállalat méretét.

A Google által fizetett pénz az Apple idei operatív nyereségének az 5 százalékát teszi ki. A szolgáltatásrészleg részét képezi az iTunes, a CarPlay, az App Store és az Apple Pay is, amely az utolsó negyedévben 7,27 milliárd dolláros bevételt könyvelhetett el.

A kooperációnak egyaránt vannak előnyei és hátrányai. A.M. Sacconaghi Jr., a Bernstein Research elemzője szerint lehetséges lenne, hogy a Google eltekint a további fizetéstől, azonban időközben az Apple megszerezte a Binget a Siri (iOS) és a Spotlight (macOS) számára, ráadásul az iOS-eszközökön keletkezik a Google mobilkeresésből származó bevételeinek az 50 százaléka. Az együttműködést legutóbb tavaly újította meg a két óriáscég.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!