Berta Sándor

Okos­szemüvegen dolgozik az Amazon

A kereskedelmi cég még az idén bemutathatja az új készüléket.

A The Financial Times névtelen forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy az Amazon egy olyan intelligens szemüveget fejleszt, amely úgy fog kinézni, mint egy hagyományos okuláré, de Bluetooth-kapcsolaton keresztül csatlakozhat majd egy okostelefonhoz. A társaság Alexa nevű digitális asszisztensét is integrálnák az eszközbe, így a viselő bárhová is menne, képes lenne kommunikálni a digitális asszisztenssel és ehhez még külön fejhallgató viselésére sem lenne szükség.

A brit gazdasági napilap azt valószínűsítette, hogy az óriáscég nem építene be külön kamerát vagy kis méretű kijelzőt az okosszemüvegbe, ez pedig egyrészt jelentős mértékben megnövelné az üzemidőt, másrészt így elkerülhetővé válnak a magánszféra megsértésével kapcsolatos viták. A The Financial Times rámutatott arra is, hogy Babak Parviz, a Google okosszemüvegének főtervezője már 2014 óta az Amazonnak dolgozik. A korábbi Google Glass fejlesztőcsapat számos tagja is a vállalathoz került, így a tervezők bőven rendelkeznek hasznosítható tapasztalatokkal.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a termék mikorra kerül olyan állapotba, hogy piacra lehessen dobni és a tervezett ára sem ismert. 2015 júniusában arról írtunk, hogy az Amazon más cégek felvásárlása helyett inkább saját maga fejleszt egy kiterjesztett valóság szemüveget, amelyet minden munkatársa megkapna. Az eszköz hasonlóan működne, mint a Google Glass, csupán az lenne a különbség, hogy nem kerülne kereskedelmi forgalomba.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!