Berta Sándor

Az Apple búcsúzik a 32 bites alkalmazásoktól

A kaliforniai konszern igyekszik minél előbb kiszűrni az érintett szoftvereket.

Az Apple célja, hogy az iOS után a MacOS esetében is eltűnjenek a kínálatból a 32 bites programok. A MacOS 10.13 (High Sierra) változata lesz az utolsó, amely kompromisszumok nélkül támogatja ezeket az alkalmazásokat. A Mac App Store esetében jövőre új szabályozás lép életbe, aminek értelmében 2018 januárjától minden a boltba bekerülő új szoftvernek kötelező lesz támogatnia a 64 bites működést. 2018 júniusától pedig a kötelezettséget kiterjesztik az összes elérhető termékre és frissítésre.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy az új Mac OS-kiadásban milyen kompromisszumokkal kell majd szembenézniük a felhasználóknak, miként azt sem, hogy a nem a Mac App Store keretében terjesztett programokat érintik-e a változások. A társaság nem nyilatkozott azzal kapcsolatban sem, hogy melyik MacOS-verzió lesz az, amelyik már nem fogja támogatni a 32 bites alkalmazásokat.


Márciusban kiderült, hogy több százezer szoftvert tüntethet el az iOS 11, mert nem támogatja tovább a 32 bites programok használatát. Mindez azért érdekes, mert az Apple 2013-ban az iPhone 5S készülékbe építette be az első 64 bites processzort, de a 32 bites programok használatát egészen napjainkig támogatja. Éppen ezért sok fejlesztő nem is készítette el terméke 64 bites változatát, annak ellenére sem, hogy az Apple ezt kérte tőlük.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NAGYmenET #1
    Majd azokkal a fejlesztőcégekkel kooperál , akik 64bites programokat visznek a boltba . ennyi . Aki nem akar együttműködni : szeva pajtás , ennyi volt , vége .