Berta Sándor

A kiborgok megjelenése lesz az élet legnagyobb forradalma

Az egyik válaszra váró kérdés az, hogy az emberek mikor szerzik meg az ellenőrzést a bennük lévő világ felett.

Yuval Noah Harari 1976-ban született Haifában és történelmet tanít a Jeruzsálemi Héber Egyetemen. Az emberiség rövid története című bestsellerét kétmillió példányban adták el, míg a Homo Deus című új kötetében egy olyan jövőt festett le, amelyben az emberek gépekké válnak. A szakember szerint a technológiai fejlődésnek köszönhetően hamarosan Istent játszhatnak majd az emberek és az emberiség "a legnagyobb frissítés" előtt áll. Harari 2015 májusában azt nyilatkozta, hogy körülbelül 200 év múlva nyílhat az embereknek lehetőségük arra, hogy kiborggá változtassák magukat. Ez a folyamat azonban komoly költségekkel járna, így csak a gazdagok engedhetnék meg maguknak. Az emberiség ugyanakkor biológiai javításoknak köszönhetően is megváltozhat, például a színvak Neil Harbisson fejében egy olyan kibernetikus implantátum található, ami lehetővé teszi, hogy hallja a színeket. Ő az első ember, akit hivatalosan is elismertek kiborgként.

"Az elmúlt 1000 évet mi, emberek azzal töltöttük, hogy megtanuljuk, miként uralhatjuk a minket körülvevő természetet, az erdőket, állatokat és folyókat. Lépésről-lépésre megszereztük a hatalmat a környezetünk felett. A 21. század legnagyobb átalakulása az lesz, hogy megszerezzük az ellenőrzést a bennünk lévő világ fölött is. Nagyon komplex dologról van szó. Ma gyakorlatilag ugyanazokban a testekben és agyakban élünk, amelyekben az elődeink is éltek 50 000 évvel ezelőtt. De hamarosan már nem csupán jobb autókat és ruhákat fogunk készíteni, hanem újszerű, jobb emberi testeket és agyakat, s talán valami teljesen új, mesterséges tudatot is létre fogunk hozni. Ez lesz a legnagyobb forradalom az élet kezdete óta ezen a bolygón."

"Négymilliárd év evolúció után elértük azt a határt, ahonnan a mesterséges intelligencia és a biotechnológia összeolvadásának köszönhetően kiválthatjuk a természetes kiválasztódást. Az a Homo sapiens sapiens, amely immár 10 000 éve létezik, ebben az évszázadban eltűnik majd. Istent fogunk játszani. Az IT és a biotechnológia fejlesztéseit felhasználjuk majd, s fajként ezzel hatalmas frissítést hajtunk végre magunkon. Az utódaink annyira erősen fognak különbözni tőlünk, amennyire mi különbözünk a csimpánzoktól. Sőt, az emberek arra törekednek majd, hogy halhatatlanok legyenek. Teljesen újratervezzük a testünket."

"A közelmúltban a DNS-manipulációval kapcsolatos kutatások területén hatalmas előrelépések történtek. Hamarosan képesek leszünk az olyan folyamatokat, amelyek korábban évmilliókig tartottak, néhány évre rövidíteni. Kiváló emlékezetet vagy szexuális potenciát hozhatunk létre, és ez csak az első lépés lesz. Az igazán radikális ugrás az lesz, amikor szerves és mesterséges részeket fogunk ötvözni, s kiborgokat létrehozni. A tudomány azon dolgozik, hogy agy-számítógép interfészeket alakítson ki. Amennyiben sikerül az áttörés, mesterséges szerveket vagy füleket és szemeket integrálhatunk a testünkbe, az agyunk pedig úgy vezérli majd ezeket, mint a természetes szerveinket. Az ember és a gép akkor egy egység lesz" - jelentette ki az író.


Yuval Noah Harari hozzátette, hogy e dolgok közül már sokat kutatnak napjainkban is, a Google, az Apple vagy a Baidu a biotechnológia területére is betette a lábát. Természetesen a jövő nem jósolható meg, nyitott kérdés például, hogy az emberiség az új technológiákat, például a mesterséges intelligenciát, miként használja majd fel. De egyet nem tehetünk: nem tudjuk feltartóztatni a technikai változást. A kutatók jelenleg nanorobotokat fejlesztenek, amelyek kisebbek, mint a vérsejtek. Ezekből a nanorobotokból több milliót akarnak bejuttatni a véráramba, ahol többek között ellenőrizhetik majd a szerveket és azok működését, felfedezik a betegségeket és megtámadják a rákos sejteket. Egy ilyen bionikus immunrendszert folyamatosan ki lehet egészíteni utólag újabb és újabb védelmi mechanizmusokkal, így a vírusoknak és a baktériumoknak nem lesz többé esélyük.

S a harmadik lépésben talán egy teljesen mesterséges életformát is létrehozhat az emberiség. Néhány tudós hiszi, hogy 50 vagy talán 200 éven belül mesterséges tudatot alakíthatunk ki a számítógépekben vagy a saját tudatunkat tölthetjük át egy számítógépbe és virtuális 3D-világokat fedezhetünk fel. Képzeljük el, hogy valaki egy agyi interfészen keresztül hozzáférést szerezhet egy másik személy gyermekkori emlékeihez. S ilyenkor felmerül, hogy meddig tart az egyik ember és hol kezdődik a másik? Az identitással kapcsolatos koncepció darabokra törhet.

Az embereknek ugyanakkor lesz választási lehetőségük a magánélet és a jobb egészség között. A többség alighanem az utóbbit fogja választani. Vagy a Google vagy az állam számára hozzáférést adnak majd a testükkel kapcsolatos adatokhoz - cserébe egy hosszabb életért. Az emberiség fajként eleinte nagyon kicsi közösségekben élt és a túlélés jelentős mértékben e zárt csoportok tagjainak képességeitől függött. De a történet folyamán az emberek egyre inkább úgy élnek, mint a hangyák, amelyek növekvő kolóniákban élnek. Ezekben a kolóniákban a túlélés már a tagok folyamatos együttműködésétől függ. Amennyiben az immunrendszer nanorobotokból fog állni, úgy az emberek élete szó szerint a külső frissítésektől függ majd.


"De mi van, ha nem mindenki engedheti meg magának a frissítéseket és az is kérdés, hogy az emberiség milyen szerepet fog betölteni egy mesterséges szuperintelligenciákkal teli társadalomban. Az önállóan közlekedő autók, az orvosi robotok és a gépi fordítók miatt nem lesz szükség taxisokra, orvosokra és fordítókra. Nem az lesz a kihívás, hogy ezeket az embereket miként lehet majd élelmezni, mert az már ma is megoldható lenne jobb elosztással és a pazarlás megszüntetésével, hanem az, hogy ezen emberek életének értelmet adjanak és foglalkoztassák őket. Eddig ugyanis senki sem fejlesztett ki egy jó modellt ezzel kapcsolatban."

"Néhányan azt mondták, hogy a számítógépes játékok fogják jelenteni a megoldást. Az emberek egyre több időt töltenek majd a virtuális világokban. Ez számukra sokkal érdekesebb tevékenység lesz, mint minden, ami a valóságban megélhető. Az emberek legalább 2000 éve igazán különleges virtuális valóság játékot játszanak. Mi ezt vallásnak nevezzük és ez a játék több milliárd bolygólakó életének ad értelmet. A vallásban az emberek mindig is olyan törvényeket szabtak meg, amelyek csak az ő képzeletükben léteztek: például, ha valaki elmegy gyónni, akkor jó pontokat kaphat, ha pedig bűnt követ el, akkor rossz pontokat. S, aki életében elég pontot gyűjt össze, az a halál után eléri a következő szintet."

"Így tekintve az az ötlet, hogy az emberiség 50 éven belül főleg a kibertérben élhet és ott játékokkal múlathatja az időt, nem is lenne olyan új, mint ahogy azt sokan gondolják. A fiatalok élete így radikálisan megváltozik és újra fel kell találniuk magukat. A változás tempója hamarosan olyan gyors lesz, hogy sok dolog, amit a fiatalok megtanulnak, 40 éves korukra haszontalanná válik. S, ha nem változtatnak magukon, akkor lényegtelenné válnak. Súlyosbító tényezőként még azt is alig fogják megérteni, hogy mi történik körülöttük."


"Az egész világ már most is identitásválságban van a felgyorsult technológiai fejlődés és a társadalom radikális változásai miatt. Miután a világ egyre kaotikusabb és egyre veszélyesebb lesz, így az emberek elveszítik azt a képességüket, hogy megértsék, kicsodák. Ezért egyre nagyobb stabilitásra vágynak. Sok szakértő például a Brexitet és Donald Trump felemelkedését a fejlődésre adott válasznak tartja. Az emberek nem értik a körülöttük lévő világot, ezért a múltba nyúlnak vissza és a hagyományos dolgokhoz ragaszkodnak, legyenek azok vallási vagy nemzeti dolgok, és azokat mindenek felett állónak tartják."

"A kapitalizmusban mindenki számára ott a lehetőség, hogy vásároljon és azt tegyen, amit akar. Csak egy dologra nincs lehetőség: a rendszer elhagyására. Amikor az európaiak meghódították Ausztráliát, akkor a bennszülöttek sem mondhatták azt, hogy köszönjük, de nem kérjük a modern világot. Ugyanilyen lesz a világ meghódítása is a mesterséges intelligencia és a géntechnika segítségével. Amennyiben a kőkorszakba utazhatnék, akkor nem tudnám, hogyan jutnék valami ételhez, mert csak annyit tudok miként vásároljak be a szupermarketben. Ugyanígy a jövőben nem rendelkeznék a túlélés képességével. De valószínű, hogy még a túléléshez szükséges test sem állna a rendelkezésemre" - szögezte le végül a szakember.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • esztyopa #32
    El lehet dobni a bibliát,és elő lehet venni az...ásót !
    ...és eláshatjuk magunkat - hívő,és atheista - együtt !
    Mert vlóban ! A kiborgok megjelenése után...eláshatjuk magunkat !
    Nem lesz Ránk SEMMI szükség !
    /A cikk demonstrálására berakott kép,pedig a jővő valóságát igen jól jelképezi.A boldogan vigyorgó,tudós mukimaki valóban a JŐVŐÉVEL néz szembe !/
  • fonak #31
    Az Amerika, ahol a többség protestáns, a katolikus egyház eleve nem hirdette sose, hogy szó szerint kell értelmezni a Bibliát. Sőt, kifejezetten helytelenítette régen a Biblia tanulmányozásának engedélyezését nem egyházi/teológus személyeknek.

    TokraFan: Nem tudom milyenféle vallásos ismerőseid vannak, ha te ateizmusban nevelkedtél és kizárólag hitgyüliseket ismersz mint vallásosakat, akkor érthető a hozzáállásod. :)
    Utoljára szerkesztette: fonak, 2017.03.04. 19:53:22
  • Oliwaw #30
    Régebben volt itt egy cikk, hogy egy felmérés szerint az amerikai hívők hány százaléka hiszi szó szerint a bibliát.
    Már nem emlékszem rá pontosan, de a szám 50 % felett volt.
  • cylontoaster #29
    "A hívők 99%-ka nem kérdőjelezi meg az olvasottakat!"

    Ez az a rész amiben nem értek egyet, és innen dől felfelé az egész lánc. Vagy én ismerek nagyon más embereket mint a többség, és ezért torz a mintavételem, vagy messze nem ennyire rossz(?) a helyzet.
    De mivel te valószínűleg nagyon más embereket ismersz, és ezért nagyon más az ezekből általánosított képed mint nekem, nem hiszem hogy ebben dűlőre fogunk jutni.
  • TokraFan #28
    1. Én nem írtam azt sehol, hogy megszűnnek a vallások, valamit félreérthettél! Én arról beszéltem, hogy át kell értékelniük -megint-, a vallásuk tanításait! A szembenézés a tényekkel pedig azért nem az erősségük, mert a tények ellenére évtizedekbe -akár évszázadokba- kerül, mire egy ilyen horderejű kérdést képesek beilleszteni úgy a hitükbe, hogy az valamilyen módon szinkronba hozható legyen. De ahogy az evolúció esetén is láttuk -amiért egyébként párszáz évvel korábban még kivégzés járt volna-, ez a folyamat az elején mindig erőteljes ellenállást és agressziót szül az egyház és követői nagyobbik részétől. Mai napig megdöbbenve néz rám sok hívő, amikor felvilágosítom őket arról, hogy a Vatikán már elég régen elfogadta az evolúciós elméletet, persze csak úgy, hogy előtte valahogy kínkeservesen szinkronba hozta a tanításokkal, így megmagyarázva, hogy a kettő nem zárja ki egymást!
    És valóban, ha Isten létezését nézzük, akkor nyilvánvalóan nem is zárja ki, hiszen az evolúció nem tárgyalja az élet keletkezését, csak a fejlődését! De sokan mégsem látják a fától az erdőt, hiszen számos más olyan tant kukázni kellett miatta, amit pár ezer évig tényként tanítottak. Ha pedig ezeket kidobjuk -már sokadszorra-, akkor felmerül a kérdés, hogy vajon mit ér a többi? Miért kéne elhinni, hogy amik még benne maradtak, azoknak bármivel is több valóságalapjuk van, mint amit már megcáfoltunk? A teremtés mítosz eleve sok ponton cáfolva lett már, gondoljunk csak pl. a radiometrikus kormeghatározásra.

    2. Ezt már kitárgyaltuk. Nem kezelem tényként a bináris módon leírható és működő lélek lehetőségét, és nem vetem el teljesen az önálló lélek lehetőségét sem! Ugyanakkor ez utóbbi -számomra, sok szempontból nem tűnik logikusnak.

    3. Nem gondolkodok végletekben, csak nem érted amit írok. A vallásos tanítás azon alapul, hogy a szentkönyvekben -melyek tele vannak hibával-, mindent tényként kell kezelni, hiszen ezek végtére is, Istentől származó tanítások. A hívők 99%-ka nem kérdőjelezi meg az olvasottakat! Ha netán mégis, akkor hamar rájön, hogy feloldhatatlan ellentmondások sorozatával áll szemben. Ettől persze még hihet valamilyen Istenben, de ez innentől inkább csak egy pszichológiai kapaszkodó azokra az esetekre, amikor nincs kihez folrdulni egy nehéz élethelyzetben. És ez rendben is volna. A gond az, hogy legtöbb esetben ez nem különül el abban a formában a racionális gondolkodásmódtól, amiről te írsz -nem kizárva persze a tényt, hogy létezik ilyen is-. Vagyis, nem sokan kapaszkodnak úgy Istenbe, hogy közben realisták maradnak, mivel a realista gondolkodás gyengíti azt az álomvilágot, aminek szerepe éppen a lelki nyugalom megteremtése lenne! Ezért sem tűrik a kétkedőket, mert veszélyesnek érzik a hitükre nézve! Hogyan tölthetné be a nyugalmat szolgáló funkcoóját, ha közben a hívő racionális gondolkodása révén, tele van kérdésekkel, visít az agya amikor olyat hall a tanításokban, ami nyilvánvalóan hülyeség?
    Éppen ezért jellemző a struccpolitika rájuk, mert így kvázi nem veheti el tőlük senki a kis álomvilágukat amibe menekülnek az élet nehézségei elől! Ezen a ponton zárja ki az egész hitvilág a racionalitást, és ezért lehet az, hogy a hívők kb. 95%-ka nem úgy működik, ahogyan te állítod (elismerve, hogy néhányan valahogy megoldják, de esetükben sincs igazi racionalizmus).
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2017.03.04. 13:05:08
  • cylontoaster #27
    1:
    Ennyi, ezzel akkor te is aláírod, hogy nem lenne vége a vallásoknak, hiszen volt már hasonló. Egyszerűen absztraktabb környezetbe helyezik, és nem azt mondják hogy szó szerint kell érteni a 7 nap alatt teremtést, stb. Ha a tudatodat át tudod pakolni másba, akkor az felfogható úgy, hogy van önálló, a testedtől független lelked. Ezzel nem dőlnének be a vallások, és ez volt a kiindulópont.

    2: Nem tudományról és nem hívőkről volt szó. Hite nem csak hívőnek lehet, pont erre akartam rávilágítani. Én hihetek abban, hogy jövőre a dupláját keresem a mostani fizumnak. Ehhez nem kell se csuha se könyv. És persze (ha van eszem) nem vetem el az esélyét hogy mégsem lesz így, és nem ugrok a folyóba, amikor kiderül hogy tévedtem.

    És 3:
    Csak végletekben tudsz gondolkodni, és szerinted aki hívő az nem lehet (alapvetően) racionális. Nálad egy hívő az, aki kétnaponta tempomba megy és minden elhisz amit a pap mond/le van írva. Nálad a két dolog természetétől fakadóan kizárja egymást, így nem tudod megérteni, hogy vannak emberek, akiknél elfér egy vallásos hit és a tudományos gondolkodás.
  • TokraFan #26
    "Van mélyen hívő (keresztény), aki elfogadja az evolúciót."

    Tekintettel arra, hogy az evolúció tagadhatatlan tény, nem is nagyon tehet mást. Sőt, pont a legvadabb hívőknek kell ezt elfogadni feltétel nélkül, lévén már a Vatikán is beadta a derekát és elismerte (sajnos jó nagy fáziskéséssel, meg nem is tehettek mást persze)...Így éppen onnantól vicces, amikor egy hívő keresztény nem fogadja el az evolúciót, mert akkor kvázi a saját egyházát veszi semmibe. ;-)

    "Ráadásul vannak dolgok amiket (egyelőre) nem tudsz cáfolni vagy megerősíteni"

    Absolute, sőt, egyre több ilyen van, köszönhetően a tudománynak, mivel a megismerés iránti vágy és a tudományos kutatások felszínre hoznak egy sor új kérdést. De ettől még nem fogok papi ruhába öltözött (átlag)embereket bálványozni, meg rettegni sem, vagy megbocsátásért imádkozni egy mítikus akárkihez. Cserébe kellően felpörgeti az agyamat a megismerés iránti vágy, elfogadva azt is nyilván, hogy életemben sajnos már nem kapok választ a kérdések egy jelentős részére.
    Alapvetően más a hozzáállása egy hívőnek és egy realistának (szándékosan nem ateistát írtam), vagy ha úgy tetszik, egy tudományos igényességgel gondolkodónak. Bár egyre többen ébrednek fel, legalább is a nyugati, fejlett világban...a hordákat most hagyjuk. ;-)
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2017.03.04. 01:04:35
  • cylontoaster #25
    A tudományban nincs hit, egyén szintjén van hit. Hit nálad akkor lesz, ha olvasol egy ilyen teóriát, ami a világképed szerves részévé válik, annyira, hogy utána ennek ellentmondó dolgokat nem vagy képes befogadni. Lásd konteósok.
    Mint a #23-ban írtad, nálad ez nem így van, így visszavontam.

    Egyébként egy vallásos embernél is lehet skála, hogy miben mennyire hisz, nem kell végletekben gondolkodni ott sem. Van mélyen hívő (keresztény), aki elfogadja az evolúciót. Na bumm. Ugyanígy lenne ilyen ennél is.

    "Ezzel szemben, egy realista bármikor kukázza a teóriákat, amint bizonyítást nyer, hogy fals! "
    Persze :) Megannyi ember van ezen a fórumon is, aki alátámasztja ezt. Valódi realista ember kétlem hogy sok létezne.
    Ráadásul vannak dolgok amiket (egyelőre) nem tudsz cáfolni vagy megerősíteni, mégis hatással van az életedre. Ergo addig hiszed hogy így vagy úgy van. És ez nem azt jelenti hogy elzárkózol attól, hogy a másik a helyes.
    Nem mellesleg vannak vallásos emberek is, akik más vallást követnek idővel, vagy megszűnnek hívők lenni. Ha a te definíciód igaz lenne, akkor ilyen sem lenne. Ahogy nem lenne a nyelvünkben olyan kifejezés, hogy jobban hiszek valamiben. Nem csak vallásos értelemben lehet használni.
  • TokraFan #24
    "Innentől indul a te hited :)"

    Ez a szokásos félreértés hit, és tudományos teória között! Nem, egy vallásos hívő _meg van győződve_ arról, hogy a vallási tanításai igazak, azokat tényként kezeli és elfogadja! A tudományos teória -amit én vázoltam fel-, ezzel szemben csak egy még bizonyítatlan -de logikus- válasz egy adott kérdésre, melyet nem kezelünk tényként, ettől lesz teória. Amint majd bizonyítást nyer, egzakt ténnyé válik. Ha megcáfolják, akkor elvetjük. Ennek semmi köze a hithez! A hívőt nem tudod meggyőzni, tényekkel sem arról, hogy a hite hülyeség, fals, nem tigaz, tévedés! hiába vonultatsz fel bizonyítékokat. Ezzel szemben, egy realista bármikor kukázza a teóriákat, amint bizonyítást nyer, hogy fals!
    Nagyon nagy probléma, hogy ezekkel az alap fogalmakkal sem vagytok tisztában. Így mindig keveredik ez a két dolog, pedig akkora szakadék van a két felfogás között, amit áthidalni lehetetlen!
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2017.03.03. 13:13:20
  • TokraFan #23
    Így van, nem tudjuk! Én sem állítottam, hogy tudjuk, csak egy lehetséges verziót vázoltam fel, ha elolvasod amit írtam, végig feltételes módban beszélek. Viszont ennek a verziónak semmivel sem kevesebb az esélye, mint hogy a "lélek" egy testtől függetlenül létező, önálló, misztikus valami.
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2017.03.03. 13:06:15