Berta Sándor

200 éven belül jöhetnek az első kiborgok

Az átváltozási folyamat a gazdagok kiváltsága lesz. Egy cambridge-i kutató szerint az agyat számítógépre "letöltve" lehetséges az örök élet.

Yuval Noah Harari, a Jeruzsálemi Egyetem tudósa úgy vélte, hogy körülbelül 200 év múlva nyílhat az embereknek lehetőségük arra, hogy kiborggá változtassák magukat. Ez a folyamat azonban komoly költségekkel járna, így csak a gazdagok engedhetnék meg maguknak. Az emberiség ugyanakkor biológiai javításoknak köszönhetően is megváltozhat.

A kutató azért hisz a felvázolt dolgokban, mert a technológia és az egészségügy egyre inkább összefonódik. Az emberek egyre több dolgot követelnek maguktól, egyre jobbak akarnak lenni, akár természetes, akár más módon. Pont ezért hiszi azt Yuval Noah Harari, hogy az emberiség a jövőben minden, akár technológiai, akár biológiai lehetőséget meg fog ragadni. Ezért merülhet fel az is, hogy 200 éven belül technológiailag annyira megváltoztathatjuk magunkat, hogy kiborggá válunk.


Yuval Noah Harari egy emberi koponyával pózol

A szakember kiemelte, hogy 6000 év alatt magától biológiailag alig változott meg valami, ezért az emberiségnek be kell segítenie, ha javítani akar magán. De ez nem csupán műszaki eszközök segítségével, hanem a biológia bevonásával is megtörténhet. Így vagy úgy, de az emberiség a jövőben egy olyan fajjá válhat, amely önmagán túlnő, feltéve, ha kész ezért megfizetni az árat.

E változtatások, javítások miatt viszont a vallás egyre inkább a háttérbe szorulhat. "Isten szerepe nagyon fontos, mert vallási mítoszok nélkül nem alkotható közösség. A vallás az emberiség legfontosabb találmánya. Amíg az emberek hisznek addig jobban kontrollálhatók. De az utóbbi néhány évszázadban egyre erősebbek lettünk és már nincs szükségünk erre a mankóra, nincs szükségünk Istenre, csak a technológiára. Vallási szempontból nem a Közel-Kelet, hanem a Szilícium-völgy a világ legérdekesebb területe, ahol egy techno-vallás fejlődött ki. Hitük szerint még a halál is csak egy műszaki eszközökkel megoldható probléma."

Miután azonban Yuval Noah Harari szerint csak a gazdagok kapnak majd lehetőséget a módosításokra, így ezzel a rossz tulajdonságok száma is növekedhet. Felerősödhet a kapzsiságra és a könyörtelenségre, valamint azokra a tulajdonságokra való hajlam, amelyek már napjainkban is oda vezetnek, hogy bizonyos emberek harcolnak azért, hogy a csúcsra érjenek. "Az emberi kooperációt a képzeletünk teszi lehetővé, ami a vallás által egyszerűen megérthető. Egy csimpánzt nem lehet meggyőzni arról, hogy egy banán fejében 20-at kap majd a csimpánz-menyországban, míg az embereket igen."


Hasonló kiborgondolatokat pedzeget Hannah Critchlow, a Cambridge-i Egyetem neurobiológusa is, aki szerint örök időkig élhetnének az emberek, legalábbis az agyuk, amennyiben valaha létrejönnének olyan számítógépek, amelyek képesek lennének újraalkotni az idegsejtjeinket összekötő mintegy 100 billió kapcsolódást. A tudós Walesben, a Hay-fesztiválon tartott előadást. Az 1988 óta évente megrendezett fesztivál célja fórumot teremteni az együttgondolkodásra arról, hogy milyen a világ, amelyben élünk, és milyen lehetne a jövőben. "Elvben az ember létezhetne a számítógépben, ezt teljesen elképzelhetőnek tartom" - fogalmazott Hannah Critchlow.

Mint kifejtette, az emberi agy elképzelhetetlenül bonyolult rendszer, ám a tudósok lassacskán kezdik megérteni a különféle funkcióit. Így elképzelhető, hogy idővel számítógépes programként lehet majd újraalkotni. "Amennyiben kifejlesztenének egy olyan komputert, amely 100 billió hálózati kapcsolatot tudna létesíteni, megalkotnák a személyiségünket adó nyomtatott áramkört" - idézte a kutatót a The Daily Telegraph "A százmilliárd idegsejtünknek köszönhetjük, hogy azok vagyunk, akik. Ez a lehető legbonyolultabb NYÁK".


Hannah Critchlow az elektromos impulzusok idegekre való hatását demonstrálta

Hannah Critchlow előadásában megcáfolta azt a közkeletű elméletet, amely szerint agysejtjeinknek mindössze 10 százalékát használjuk. A funkcionális képalkotó eljárások bizonyították, hogy agyunk csupán energiatakarékos üzemmódban működik, és bizonyos régiókat kizárólag akkor "kapcsolja fel", amikor épp szükség van rájuk. "Agyunk súlya mindössze 1,5 kilogramm, testtömegünknek alig 2 százalékát teszi ki, ugyanakkor rá jut szervezetünk energiafelhasználásának 20 százaléka" - érzékeltette a neurobiológus. Hannah Critchlow megerősítette, hogy különbözik a bal és a jobb agyféltekénk, és találtak bizonyítékot arra az elméletre is, miszerint a balkezes emberek kreatívabb személyiségek.

"A jobb féltekében, amely domináns a balkezeseknél, találhatók a kreativitáshoz kapcsolódó régiók. A legújabb kutatások bizonyították, hogy speciális, az agy jobb féltekéjét stimuláló eszközökkel, kiválthatók kreatív gondolatok. Jelenleg e célra már kaphatók olyan elektródákkal ellátott sapkák, amelyek stimulálják az agy megfelelő területeit" - fejtette ki előadásában Hannah Critchlow.

Amber Case antropológus már 2011-ben azt állította, hogy a mobiltelefonok, az internet és a számítógépek miatt már most szuperemberek, kiborgok vagyunk. Ezt az álláspontot osztotta Enno Park, a Cyborgs e.V. egyesület elnöke is. Az első államilag is elismert kiborg Neil Harbisson lett, aki színvak és akinek a fejében egy olyan kibernetikus implantátum található, ami lehetővé teszi, hogy hallja a színeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #45
    Dehogy. És akkor a glia sejteket mégis minek nevezed?
    Fehér állomány, rémlik?
  • UUUU #44
    Nem , nem esnek ugyanis a tesben máshol található idegsejtek egészen mások, mint az agyban levők.
  • ostoros #43
    Nem. Ez hibás szóhasználat. A Bulvárosított tudományban hívják brain cell-nek. Persze ma már szakértők is gyakran esnek ebbe a hibába..
  • wraithLord #42
    Szemantika? Anatómia. :)
  • UUUU #41
    Márpedig ebben igaza van. Biztos a Brain Cellről szóló tudományos értekezések se léteznek. Márpedig ez egy gyűjtőnév
  • ostoros #40
    Ne szemantikázz, nem áll jól.
  • wraithLord #39
    Dehogy nem. Agysejten általában az agyi neuronokat értik, de az agyi gliasejtek is agysejtek.

    Idegsejt nem csak az agyban van.
  • VolJin #38
    Ehhez nem kell az agyam. Egy szellemi fogyatékos is a megfelelő kiegészítőhardverrel ugyanolyan zseni lenne. Letölti a lexikont, kielemzi és mindent tud. Nem az a történet lényege, hogy majd a halálom után azt az értékes szoftvert bitorolhatja valaki, hanem az, hogy az emberiség minden tagja szellemileg felülmúlhatná a teljes tudományos akadémia kollektíváját.
    Most tekintsünk el a majd beleépítenek egy antennát és távirányítanak majd minket konteoktól...
    Egy olyan világ jönne el, ahol fél óra alatt több tudományos áttörés történne, mint előtte egy évszázad alatt.
    Ami a társadalmat is alapvetően megváltoztatná.
    Utoljára szerkesztette: VolJin, 2015.06.01. 14:15:41
  • VolJin #37
    Te a jelenlegi állapotodat azonosnak veszed a jövőbeli géppel kiegészítettel, ez benne a bökkenő. Ha a gépi rész is a részeddé válik, és az emlékeid oda is áttevődnek, sőt, oda tevődik át a személyiséget adó emlékek, érzések, ismeretek zöme, azaz mondjuk 99 %-a az lenne inkább a halálod, ha a gépi rész kapcsolódna le.
  • Skylake #36
    "Az emberi agyat. Ennyi erővel ki is hagyhatjuk a játékból, te szépen meghalsz, az agyad alapján készített program, meg majd megtervezi a kőolaj finomítót ;)" - pontosan a lényeget fogtad meg.

    Én az (ellen) véleményemet a kiborgizációval oldalakon keresztül tudnám írni. Ezt nyilván nem fogom most megtenni. Annyit mondanék csak, ahogy látom valaki megint túltolta Kurzweil-t. Az a legnagyobb bajom az ilyen víziókkal, hogy úgy képzelik el a jövőt, mintha az az innováció csak pozitív tartalmú lenne. Azonban ez aztán igazán emberi gyökereinket érinti. Én pedig nem kívánok egy olyan világban élni, ahol az "emberi" értékemet a belém integrált applikációk verziója, tudása határozza meg kizárólag. Mert ez az út erre vezet. Főleg úgy, hogy a ma embereként morálisan épp ugyanolyan senkiházik vagyunk, mint akik x ezer éve a csontokon verekedtek össze a barlangban. Abszolúte semmi szükség sincs egy olyan világra szerintem, ahol már annyi esélyem sem lehet másokkal szemben, hogy ő is csupán ember - nem pedig valami nanotechnológából összerakott nem ember élőlény. Nem kívánok egy olyan világot, ahol csupán azért lehetek másod, harmad, negyedrendű állampolgár, mivel technológiai kiegészítéseim miatt csak az lehetek.

    Egyébként ezekről a transzhumanista elképzelésekről mindig a következő jut az eszembe: az 1950-es évek elején az USA-ban tele volt a Popular és a Illustrated Mechanix azzal, hogy az atomenergiát milyen sokféle célra használhatja föl - még az átlagember is. Atomhajtású autók, atomenergiával működtetett családi házak, sőt atomrobbantásokkal készített tavak, ahol piknikeznek az emberek - mára látható, mekkora hagymázas túltolt baromság volt mind. Nos, így lesz az IoT-al, és a kiborgizációval is. Már csak azért is, mert jó ha tudod: hiába leszel képes egy mozdonyt arrébb tolni, vagy egy kőolajfinomítót cakk-pakk megtervezni, az az erő, tudás, azaz hatalom nem lesz valójában sohasem a tied. Az lesz a horgonya annak, hogy egyszerre leszel isteni erejű, és azzal párhuzamosan tökéletesen kontroll alatt, a technológia által függőségben és ezért végletesen engedelmességben tartott is. A technológiai szingularitás egyben annak a szingularitása is lesz, hogy mai értelemben vett emberi semmi sem marad benned. Még a gondolataid sem lesznek a tieid, hiszen a kőolajfinomító tervező szoftvert hülye lenne annak készítője neked adni. És ha emberi lényünk minden dimenzióját kiszervezzük onnantól nem leszünk emberek - csupán marionettbábok - isteni erővel.