Berta Sándor

IoT-mintaállammá válna Norvégia

A skandináv állam függetleníteni akarja magát az olaj- és a gázbevételektől. Az új rendszerben fontos szerep juthat a dolgok internete technológiáknak.

A Norgesnett AS felel többek között a Hvaler-szigetek áramellátásáért. Egy időben a hálózat komoly nehézségekkel küzdött, de az üzemeltetők nem egy nagyobb kapacitású és drágább vezetéket fektettek le, hanem intelligens megoldást kerestek. Az egész falat betöltő képernyőn minden egyes ház és az azzal vezeték nélküli kapcsolaton keresztül összekötött okosárammérő látható. Még az is megtekinthető, hogy az adott épületben egy-egy berendezés éppen mennyi áramot fogyaszt. A vállalkozás naponta több száz okosárammérőt szerel fel az ügyfeleinél, akik három norvég régióban élnek. A projekt országos szinten 2019-re fejeződik be.

Vidar Kristoffersen, a társaság okosárammérőkért felelős részlegvezetője közölte, hogy eddig az áramhálózat utolsó mérföldjein nem voltak szenzorok, így csak akkor szereztek tudomást az üzemzavarokról, ha valaki felhívta őket, a hibák kijavítása pedig akár napokig is tarthatott. Most azonban elég egy digitális térkép és a karbantartók pontosan tudják, hogy hova kell menniük. A központtal való kapcsolat titkosított és virtuális magánhálózaton keresztül valósul meg. A szakértő hozzátette, hogy mindenekelőtt biztosítani akarják, hogy a teljes rendszer biztonságos legyen.


Az olajkorszak után Norvégia jövőjét az intelligens energiaellátási, egészségügyi és egyéb megoldások jelenthetik majd. Anita Krohn Traaseth, az Innovation Norway vezérigazgatója kijelentette, hogy a jövőben már csak digitális vállalatok lesznek náluk. A szervezet az ország exportgazdaságát akarja erősíteni, innovatív cégeket támogatna és segítene nekik abban, hogy a nemzetközi piacon is megvessék a lábukat. Az évente alapított 25 000 növekedésorientált vállalkozás közül az Innovation Norway évente 1200-at támogat. A szervezetnek világszerte 30 irodája van.

Az átgondolt stratégia része, hogy jövőre minden olajtüzelésű eszközt le kell váltani pellet vagy más alapú berendezésre. 2019-ig minden norvég háztartás intelligens árammérőt kap. Az intelligens áramhálózatok és egészségügyi rendszerek éppúgy a stratégia részét képezik, mint a szenzorok és az, hogy az adatok rendszeresen a felhőkörnyezetben lévő elemző- és irányítóközpontokba kerüljenek, ahol aztán intelligens algoritmusok értékelik ki majd azokat.

Az egyik fiatal norvég társaság, az eSmart Systems AS azt a célt tűzte ki maga elé, hogy forradalmasítja az energiaellátást, a dolgok internetét, a felhőkörnyezetet és a Big Data világot. Ahogy Knut Johansen vezérigazgató fogalmazott, ők akarnak az áramipari Google lenni. Az eSmart Systems programozta a világ első áramtőzsde szoftverét, amelyet ma is használ az EEX európai áramtőzsde. A vállalat szorosan együttműködik az okosenergia-piaci Norwegian Center of Expertise (NCE) nevű céggel és a Microsofttal, mert az adatfolyamok az utóbbi Azure IoT-rendszerébe kerülnek.


Az eSmart Systems szoftverét különböző feladatokra lehet használni, gyakorlatilag dolgok internete platformként működik. A hálózatba kötött intelligens szenzorok - függetlenül attól, hogy vérnyomásmérőbe vagy árammérőbe vannak beépítve - elküldik a jelüket az Azure IoT-rendszerébe, amely feldolgozza azokat, összesíti más információkkal (időjárási adatokkal, közösségi médiastreamekkel stb.), majd elemzi az adatokat.

A 30 000 lakosú Halden arra akarja használni az eSmart technológiáját, hogy az emberek számára jobb és kényelmesebb egészségügyi ellátást biztosítson, miközben a szolgáltatás a közösség számára olcsóbb legyen. Az ezzel kapcsolatos első tesztekre az NCE, az eSmart és az Ostfold University College bevonásával kerül sor 2017 elején. Az előkészületek jelenleg is zajlanak. Thor Edquist polgármester hangsúlyozta, hogy azon dolgoznak, hogy a betegeknek a lakásaikban rendelkezésre álljanak táblagépek, szenzorok és kommunikációs lehetőségek, így egészségügyi kockázat nélkül térhessenek haza a központi klinikából az otthonaikba. A páciensek állapotának ellenőrzése a központból egészségügyi szakemberek bevonásával történik. Amennyiben aggodalomra okot adó események történnek, akkor azonnal kiküldhetik a helyi mentőket, hogy segítsenek. A lakosok többségének tetszik, hogy ha betegek, akkor hamar hazatérhetnek az otthonaikba ahelyett, hogy egy másik kórházba kellene menniük.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cat #3
    Norvégia el sem költi el az ebből származó pénzt, egy ma már 400 milliárd dollárnál is nagyobb alapba megy, amiből magyarországi szervezetek is kapnak támogatást.
  • cylontoaster #2
    Miért ne tenné? Dubai-ban sem az olajkitermelés serkentése végett húztak felhőkarcolókat. Simán állhat több lábon ugyanaz a cég/ember is, egy olaj kapcsán meggazdagodott személy befektethet másba is.
    Ha feltétlenül muszáj ilyen hatalmasságokban hinned, akkor inkább abban, hogy ezen emberek befektetnek a következő nagy bizniszbe, hogy megtartsák a hatalmat.
  • Jawarider #1
    "skandináv állam függetleníteni akarja magát az olaj- és a gázbevételektől"

    Él még a kitalálója ?