SG.hu·

Tartanak a dolgok internetétől a felhasználók

Tartanak a dolgok internetétõl a felhasználók
Az emberek nincsenek meggyőződve arról, hogy a hálózatba kötött rendszerek teljesen biztonságosak.

Az AVG és a Mobile Ecosystem Forum (MEF) közös felmérése szerint a fogyasztók ugyan örülnek a dolgok internetének, de az örömüknél is nagyobb a szkepticizmusuk. A megkérdezettek 62 százaléka aggódott a hálózatba kötött eszközök világa kapcsán a biztonság, ezen belül is a magánszféra miatt. Emellett minden negyedik személy tartott attól, hogy lehetnek technológiai üzemzavarok.

Todd Simpson, az AVG Technologies szakértője közölte, hogy miközben egyre több ajánlat kapcsolódik a hálózatba kötött eszközökhöz, ezzel párhuzamosan nő az aggodalom is az adatcserével és a biztonsági helyzettel kapcsolatban. Ahhoz, hogy a dolgok internete valóban működjön és biztonságos legyen, szükség lesz átfogó biztonsági szabványokra is.

A legtöbb válaszoló a hálózatba kötött házak, ajtók és autók miatt aggódott. Előbbiek esetében ez az arány 30, illetve 15, míg az utóbbiak esetében 12 százalék volt. A hálózatba kötött televízióknál ez az arány 10 százalékot tett ki, a fűtési rendszereknél és a füstjelzőknél 6-6 százalék, míg a sütőknél és a világítási rendszereknél 5-5 százalék volt.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© gforce92016. 04. 19.. 22:17||#3
Talán csak amiatt, mert az FB-sem kötelező használni, mégis profilt épít azokról is, akik nem tagok. Elkerülhetetlen lesz a használatunk. Talán ezért aggódnak.
© barret2016. 04. 15.. 20:48||#2
Nem kötelező használni! Minek aggódnak?
© wraithLord2016. 04. 15.. 12:37||#1
Azt hiszem, erre találták ki a captain obvious mémet... 😄