Berta Sándor

Könnyen kiszűrhetők az álhírek a Facebookról

Egy 18 éves egyetemista és a barátai megalkottak egy szoftvert, amely segít a probléma megoldásában.

Anant Goel, a Purdue Egyetem hallgatója és három barátjával közösen fejlesztette ki azt a programot, amely lehetővé teszi az álhírek kiszűrését a közösségi platformon. A FiB - Stop living a lie nevű alkalmazás lehetőséget kínál a felhasználóknak arra, hogy egy hivatkozás segítségével jelentsék a hamis információt.

Goel kiemelte, hogy a szoftver először a megjelent cikk forrását értékeli. Ehhez létrehoztak egy listát a megbízható forrásokról. Ezek általában olyan sajtóorgánumok - például a The New York Times - amelyekről köztudott, hogy megvizsgálják az általuk leközölt információkat. Ezután a program az adott anyag tartalmát tanulmányozza, többek között szétválasztja a véleménynyilvánításokat és az állításokat. Ezt követően az alkalmazás hasonló témájú cikkeket keres. Ezekért a dolgokért mind úgynevezett igazságpontokat oszt a rendszer, egy bizonyos pontszám elérése után pedig a cikk megbízhatónak minősül. Amennyiben ezt a ponthatárt nem éri el a megjelentetett mű, akkor álhír minősítést kap.

Az egyetemista és három barátja mindössze 36 óra alatt alkotta meg a megoldást. A hallgató közölte, hogy ha a Facebook szeretne egy hasonló dolgot létrehozni, akkor nyilván sokkal nagyobb fejlesztésre és sokkal több szakemberre lenne szükség. Emellett a közösségi oldal irányelvei kimondják, hogy az emberek elvileg azt posztolhatnak, amit akarnak. Amennyiben a portál megtiltaná az álhírek megjelentetését, akkor a saját irányelveinek mondana ellent. Goel hangsúlyozta, hogy nagyon szívesen továbbfejlesztenék a szoftvert. A következő feladatuk egy olyan funkció programozása lenne, amely figyelmezteti a felhasználókat, ha egy álhírrel vagy manipulált fotóval kapcsolatos linket akar megjelentetni.

Az alkalmazás iránt hatalmas volt az érdeklődés. Néhány nappal ezelőtt bemutatták a projektet és annyian akarták letölteni a FiB - Stop living a lie-t, hogy a szerver nem bírta a látogatók rohamát. Ezután a Microsoft felkínálta a lehetőséget, hogy használhassák a szervereit. A projekt részletei olvashatók a GitHubon és a szoftver elérhető Chrome-kiegészítőként is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Montanosz #8
    itt mindenki megtudja nézni hány adatgyűjtő figyeli a tevékenységedet

    http://www.youronlinechoices.com/hu/ad-choices

    Utoljára szerkesztette: Montanosz, 2016.12.19. 19:46:06
  • Berber #7
    Nálam az AD-blokker tiltja a hülyeség oldalakat, jó eredménnyel :D
  • Berber #6
    Ha az álhíreken jeleznék, hogy kamu, és az azokat megosztó lényeket jelölnék mint hülyeség terjesztő, vagy megbízható, nem lenne probléma a szólás szabadsággal, és a megosztókkal se, mert meggondolnák milyen bélyeget aggassanak magukra. A probléma az ostoba személyiségi jogokkal van.
  • bunny #5
    Volt de eltűnt vagy nem mindig jön elő, vagy lehet több láncoláson át már nem működik nem tudom, de nem sikerült még előhozni, de régen nekem is úgy rémlik, hogy volt lehetőség az oldalat is tiltani - most csak személyeket dob fel.
  • fonak #4
    Az internet kétségtelenül lehetővé tette, hogy minden futóbolond rögeszméi, kamuhírek stb. villámgyorsan terjedhessenek, csak ha tényleg fel akarnak lépni ez ellen, az már nagyon közel van a szólásszabadság korlátozásához, vagy a nem tetsző politikai nézetek cenzúrázásához (nem mintha ez nem folyna már most is, akár a fb-on is).
  • Szefmester #3
    Van ilyen opció hogy xy oldaltól ne kapj semmit. Csak annyi a gond ezzel a metódussal, hogy "csak" magad kíméled meg további álhírterjesztő oldalaktól, de mások azt még látni fogják, és az fb ajánlgatni fogja őket.
    Ha Tömegesen elkezdik osztályozni hogy mennyire hasznos a tartalom akkor persze kialakul a rajongó/hívő vs trollok/értelmes gondolkodók csoportja, és folytonos jelentgetésháborúk fognak kialakulni.
    Elég megnézni pár hívőket "kifigurázó" tényeket közlő oldalt. Belép a hívő és nekiáll trollkodni (tpikusan wmiki aka Miki Weisz félék), majd amikor már a legkitartóbbak sem akarnak vele vitatkozni, elkezdi jelentgetni az oldalt ilyen olyan sérelem miatt, miközben ő maga mást sem csinál csak sértegeti a közösséget. Ha csak simán jelented akkor nem történik semmi mert nem tesz semmi olyat amit egy algoritmus instant kiszűrne, ember meg nem fog vele foglalkozni... felajánlják hogy tiltsd le és kész.
    Na, ha az ilyen wmikik elkezdenek rászállni a tucatnyi regükkel egy oldalra akkor azt hamarosan nem fogja látni az aki nem ismeri, de lehet érdekelné és igazat ír.

    Az ilyen tudnodkell szarokat bíróságilag kellene bezáratni álhírterjesztés, kuruzslás vagy mittudomén milyen dologra hivatkozva, és keményen megbírságoltatni őket. Mindet... kivétel nélkül.
  • bunny #2
    Az abaj, hogy már az alapfunkció is elég lenne a fb-on ha működne. Látom pl. hogy xy megosztott egy linket egy kamuoldalról. Azt mondom, a bejegyzés elrejtése, majd felajánlja, hogy xy-tól kevesebbet vagy semmit ne mutasson. De azt nem, hogy az xy oldalt letilthassam. Pedig roppant gyorsan egy életre ki lehetne gyomlálni ezeket a tudnodkell szintű vackokat.
  • esemve #1
    "Ezek általában olyan sajtóorgánumok - például a The New York Times - amelyekről köztudott, hogy megvizsgálják az általuk leközölt információkat. "

    Megvizsgálják? Akkor asszem a magyar sajtó kiesik :D