SG.hu·

Új londoni központot hoz létre a Facebook

Új londoni központot hoz létre a Facebook
A közösségi oldal a brit főváros egyik belvárosi kerületében alakítja ki az új szigetországi centrumát.

A kiszivárgott információk alapján a Facebook 2017 végéig hozza létre az új brit központját. A platform Nagy-Britanniában 1000 embert foglalkoztat és ehhez jönne az új elképzelések alapján 500 új munkatárs, akik elsősorban szoftverfejlesztők, projektmenedzserek és értékesítők lesznek. A Facebook az új centrumba költöztetné át az alkalmazottai többségét. A létesítményt a Fitzrovia nevű belvárosi kerületben építik fel, így közel lesz a West Endhez.

Nicola Mendelsohn, a konszern európai vezetője kiemelte, hogy Nagy-Britannia az egyik legjobb hely az IT-vállalatok számára. A menedzser hozzátette, hogy az Amerikai Egyesült Államokon kívül a szigetországban van a legtöbb Facebook-fejlesztő. A brit tevékenységek egyike a napelemes internetszolgáltató drónokon dolgozó Aquila-projekt, amin a somerseti Connectivity Lab dolgozik. A londoni fejlesztők pedig többek között a Workplace programmal foglalkoznak, amely a tesztelés után októberben vált elérhetővé. Ez egy olyan cégeknek szánt közösségi oldal, amely nem jelenít meg reklámokat és ezért fizetős ajánlat.

Sadiq Kahn londoni polgármester úgy vélte, hogy a Facebook bejelentése bizonyíték arra, hogy a meghatározó amerikai konszernek továbbra is bíznak a brit gazdaságban, míg Európa irigyli a brit főváros élénk tech-életét. London ugyanakkor nyitott a világ minden részéből származó tehetséges munkatársakra, innovációra és vállalkozószellemre. A Facebook néhány nappal azután döntött így, hogy a Google is jelezte, hogy bővíti a londoni kirendeltségét és ott alakítja ki az új campusát, amely a tervek alapján 2020-ban már 7000 munkatársnak nyújtana otthont. Ez közel kétszer annyi ember, mint amennyit jelenleg az óriáscég Londonban foglalkoztat. Az új központ létrehozására egymilliárd fontot szánnak.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Tetsuo2016. 11. 24.. 00:12||#5
Évről-évre egyre többen átmennek Frankfurtba. Fogadjunk! ;-)
© ostoros2016. 11. 22.. 23:16||#4
Nem mennek azok sehová. Blöfföltek, és nem jött be.
© Tetsuo2016. 11. 22.. 23:07||#3
Oké, de a brit bankok csak nem lépnek le. ;-) Tehát olyan 10% GDP csökkenés lehet a hosszú kivezetés után, csak a bankszektorban és rengeteg specifikus tudású munkanélküli.
© cateran2016. 11. 22.. 21:58||#2
Ez, de meg a Google reszlege is lepkefing...Ha marad a penzugyi szektor Londonban, akkor jol jarhatnak valoban, ha nem, akkor koszonjuk a reszvetelt UK-nak, megy a levesbe...A GDP tetemes, messze tulnyomo tobbseget adja London es azon belul is a londoni penzugyi szektor (kb 20%-a az ossz GDP-nek...egyetlen varosbol...)
© fonak2016. 11. 22.. 15:51||#1
Ennyit a brexit miatti világvége-ijesztgetésekről. A britek jól fognak járni vele.