Berta Sándor

A hamisított termékek gyakran jobbak az eredetieknél?

Legalábbis ezt állítja az Alibaba kínai konszern első embere, így védve az azonos gyártósoron készülő, csupán eltérő márkanevű dolgokon szerzett hasznot.

Az Alibaba jelenleg a legnagyobb kínai online kereskedelmi platform, éppen ezért fontos, hogy milyen álláspontot képvisel a termékhamisítások kérdésében. Múlt hónapban nagy botrány volt, hogy mivel az Alibaba is csatlakozott a washingtoni székhelyű Nemzetközi Hamisításellenes Koalícióhoz (IACC), erre reagálva több cég, köztük a Gucci, a Tiffany és a Micheal Kors divatházak kiléptek a szervezetből, mivel állításuk szerint valójában a kínaiak a legnagyobb haszonélvezői és támogatói a hamis termékeknek. A botrány továbbgyűrűzésétől tartva az IACC a belépés után egy héttel felfüggesztette az Alibaba tagságát - Jack Ma cégalapító mostani kijelentése ezen perpatvar utózöngéjének tekinthető, mivel szerinte nem velük van a hiba, hanem a nyugati cégekkel.

Kifejtette, hogy a termékhamisításokban az eredeti árucikkek gyártói is részben hibásak, a nagy globális márkagyártók ugyanis jóideje Kínában és más alacsony béreket kínáló országokban készíttetik a termékeiket, hogy így növelhessék a nyereségüket. Azonban ezek a gyárak ma már termékeiket sokszor inkább közvetlenül a fogyasztóknak értékesítik, gyakran a világhálón és az olyan platformokon keresztül, mint az Alibaba.

A másolatok általában ugyanott készülnek, mint az eredeti termékek és ugyanazokból az alapanyagokból, csupán a nevük más és természetesen enyhébb minőségbiztosítási követelményeknek kell megfelelniük. Ennélfogva ezeket nem is feltétlen lehet másolatoknak hívni. Az elmúlt esztendők során egyre javuló minőségű árucikkekről beszélünk, melyek Ma szerint gyakran értékesebbek, ugyanakkor ezzel párhuzamosabban olcsóbbak, mint az eredeti termékek. Emiatt is egyre nehezebb a jogsértő javak kiszűrése, mert a probléma alapját nem maguk a másolt árucikkek jelentik, hanem az azokat készíttető cégek elmaradott üzleti modelljei.

Ma szerint az Alibaba az az online platform, amely a leginkább harcol a termékhamisítók ellen, a konszernnél 2000 munkatárs foglalkozik a termékhamisításokkal, de így sem tudják megoldani a problémát. Korábban egyébként a kínai ipari és kereskedelmi felügyelet is azzal vádolta meg a társaságot, hogy a Taobao nevű platformján forgalmazott termékek több mint fele hamisítvány és az Alibaba ebben az ügyben nem tesz semmit. Az illetékesek Jack Ma legújabb megnyilvánulásait is bírálták. Cao Lei, a Hangcsouban található Kínai Elektronikus Kereskedelmi Kutatóközpont igazgatója például azt mondta, hogy nem helyénvaló, hogy egy olyan pozícióban lévő személy, mint Jack Ma ilyesmiket mond.

A teljes képhez azért azt is hozzá kell tenni, hogy a hamisítók elleni keményebb céges fellépés valószínűleg csupán a kereskedők továbbállását okozná, melyek másik online platformra vándorolnának. Ezt pedig nem engedheti meg magának a tőzsdén jegyzett Alibaba, melynek részvényesei negyedévről-negyedévre elvárják az egyre nagyobb nyereséget, és nem hajózhatnak az ár ellen, mert villámgyorsan letaszítaná őket valaki a trónról. Ez a lassuló kínai növekedéssel párosítva kemény fejtörést jelent Jack Ma-nak, aki egy évtizeden belül országán kivülről szeretné bevetelei többségét realizálni.

Állítása szerint az emberi ösztönök ellen harcolnak, jobban, mint bárki más: több hirdető van náluk, mint az Amazonon és az eBay-en együttvéve. Vásárlók terén a két milliárdos számot célozzák, mely csak Kína vidéki területeinek bevonásával, továbbá erős ázsiai terjeszkedéssel, maláj, indiai és indonéz előrenyomulással lehetséges, amely országokban jóval több kapcsolata van, mint a nyugati cégeknek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AcsMarci #25
    Támogatás és tényleges garancia gyakorlatilag más termékeknél sincs. És ha van, akkor arra is sok időt kell várnod. Sok oldal van, ahol lehet erről olvasgatni. Én inkább megveszem a 40E-ftos kínai telefont, és ha baj van veszek egy újat, mint bíróságra meg különböző helyekre járok, hogy érvényesítsem a 200E-ftos telefonom garanciáját, amiből aztán vagy lesz valami, vagy nem.
  • AcsMarci #24
    Az "hogy ugyan az a minőség" és hogy "másolat" két külön dolog. A kínai telefonok nem másolatok, kinézetre talán de belsőleg lényegesen eltérnek az elterjedt márkáktól. Az előre telepített dolgokról nem is szólva. Egy kínai telefonnák, ha visszaállítod gyárira amikor megkapod, az alap androidos programok és a google play kivételével szinte semmi nem marad rajtuk. Ugyanezt nem tudod megcsinálni pl. egy Samsunggal, mert akkor is tele lesz mindenféle szeméttel, amiket általában egyáltalán nem lehet eltávolítani.
    Dizájn? A nagyok is egymástól lopkodják, rendszeresek a perek. Amikor meg nem, akkor a változás csak papíron észrevehető, gyakorlatban elég kevéssé.
  • UUUU #23
    Ugy irnak egyesek itt, mintha a kinaiak nem fejlesztenenek es mindent ellopnanak.
    Gondolom az MTK processzorok is kizarolag a lopas eredmenyei.
    Fejlesztenek azok is gozerovel. A filleres dolgokat pedig felesleges beallitani mintha dollar milliardokat olne mas bele a fejlesztesbe, gondolok itt ruhakra stb.
    Viszont ez a mar jobbak a masolt termekek, kozel sem igaz.
    Vannak ilyen termekek is, de rengeteg meg mindig a minosegileg igen csak kifogasolhato termekuk, ellenben nem egyszer az ilyen termekekbol, akar 5-10db masolt termek is kijon igy a vevo inkabb megveszi az olcsot es csereli, mivel nyugaton se orokre terveznek minden termekekt, sot a fogyasztasra.
    Teszem azt telefon. 1-2 eves kifutasu termekek.
    Iphone 170-200k ? Kozben meg veszel mondjuk egy Xiaomi Redmi 3S-bol negy darabot.
    Tehat jobban megeri megvenni 50ert, aztan 1 ev mulva jobbra cserelni, ami mar ubereli a regi Iphonet es meg mindig ott tart a vasarlo, hogy maradt 100k forintja es igy meg van oldva tovabbi ket evi telefonvasarlas, ami raadasul nem is rossz minosegu.
    Na akkor melyik eri meg, melyik megoldas ?
  • M2 #22
    Látom kezdődik a nyári szünet...
  • atomgepezet #21
    Majd valószinű, hogy azt fogja mondani, hogy szarabb az ő terméke...

    Valóban "lopás" egy termék lemásolása? Ők is ugyanúgy megveszik az alkatrészeket (amiben ugye benne van -kéne- lennie a fejlesztési költségnek). Nyilván jóval olcsóbban jutnak hozzá a nagy tételes vásárlások miatt, viszont nem raknak rá 3-4-500%-os haszonkulcsot (most csak mondtam egy számot).
  • gforce9 #20
    Ez nagyon jó meglátás.
  • ostoros #19
    Nos, én is ezt mondanám, de ettől még igaza van.
  • bdzsana #18
    Azért annyival nem olcsóbbak a kínai telefonok mint a többi. Persze csábító árak vannak a kínai webshopokon, de az mint adómentes. Ha sikerül vám nélkül akkor jól jártál, ha megfogja a posta akkor cumi, fizetheted a vámot és máris nem olyan olcsó.
    Még azért így is olcsóbb, de cserébe support és garancia gyakorlatilag nincs. Lehet hogy megjavítják vagy küldenek egy újat, de két-három hónapba biztos benne van.
    Ami egy 80-100k feletti kütyünél engem egy kicsit aggaszt.

    Ez az árkülönbözet viszont már magyarázható azzal, hogy kifejleszteni költségesebb mint másolni, + marketing amit már nem kínai munkásokkal végeznek, hanem jól megfizetett nyugatiakkal + szívsz a javítással.
    Döntse el mindenki kinek mi éri meg jobban. Én egy párszor már megszívtam a kínai webshopokkal (tinydeal), de volt amikor bejött.
  • kvp #17
    Gyakorlatilag az a nyugati vilag problemaja az, hogy ha egy ceg olcson gyartat kinaban akkor rovid tavon nagy hasznot erhet el, de hosszu tavon megveszik a kinaiak apropenzert a ceget. Ezt a fajta kiszervezest szerintem nyugodtan tekinthetjuk egy ceg tudatos, minel nagyobb haszonnal jaro felszamolasanak. Viszont a nyugati nagytokesek jelentos reszenek ez teljesen megfelel.
  • NEXUS6 #16
    Hát ez az!
    Az amcsi kül/gazdaságpolitika tapinthatóan azt igyekszik lassítani, hogy a kínaiak idáig eljussanak. Nagyjából bármi áron.