Berta Sándor

A Getty Images is bepanaszolta a Google-t

A fotóügynökség azt kifogásolja, hogy képekre keresve nem csak kis előnézeti képek jelennek meg, hanem a teljes fotó.

A Getty Images fotóügynökség kifogásolta a Google képkeresőjének bizonyos funkcióit és azzal vádolta meg az óriáscéget, hogy elősegíti a szerzői jogsértések bekövetkezését azáltal, hogy lehetővé teszi harmadik fél számára a szerzői jog által védett digitális képek letöltését, valamint biztosítja teljes képernyős módban a diavetítéseket. A cég az Európai Unió versenyjogi illetékeseihez fordult azt kérve, hogy kötelezzék a társaságot arra, hogy kizárólag tartalomkeresésre korlátozza a tevékenységét.

A Time magazinnak küldött állásfoglalásban a Getty Images azzal indokolta a lépését, hogy miután a felhasználók megtekintik a Google segítségével a fotókat, már nem akarnak ellátogatni az eredeti licenccel rendelkező és a felvételeket elsőként megjelentető portálokra. Ez 2013 óta van így, azóta érhetők el a nagy felbontású képek, előtte a Google fotókeresője kizárólag előnézeti felvételeket mutatott.


Egy fotóra rákeresve letölthetjük azt teljes méretben úgy, hogy végig a keresőben maradunk, és meg sem nyitjuk az azt tartalmazó honlapot

Yoko Miyashita, a Getty Images jogi részlegének vezetője elmondta, hogy a vállalat több mint 200 000 fotóst, tartalomkészítőt és művészt képvisel a világ minden tájáról. A konszern magatartása azonban nem csupán az általuk képviseltekre hat negatívan, hanem a világ művészeinek jelenlegi és jövőbeli életére, illetve megélhetési helyzetére is.

Miyashita amiatt is bírálta az amerikai társaságot, hogy az alkalmazott gyakorlata negatívan befolyásolja a forgalmat, ezáltal pedig a fényképészek bevételeit. Ezért azt akarják, hogy az Európai Bizottság és a felügyeleti szervek megvizsgálják a Google gyakorlatát. Azt szeretnék, ha az a keresésre korlátozná a tevékenységét és ne akarja a szolgáltatást úgy kibővíteni, hogy az felváltsa a tartalomkészítők ajánlatait.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • end3 #8
    Most komolyan..., ki fog képek szerzői jogaiért fizetni, amikor ilyen tömegű képet "lőnek" mobilokkal v. fényképezőgépekkel, kiváló minőségben? Mindenki megcsinálhatja a mindig nála lévő, saját eszközével, a számára jogdíjmentes, neki kedves verziót. Azután már tölti is fel, osztja meg a közösségi oldalakon. Néhány szerkesztőségen kívül, kit érdekel ma már a Getty? - Van számtalan alternatív, sőt ingyenes lehetőség...
  • end3 #7
    Ha odateszik a "Getty Image" vízjelet, a G. úgy is jeleníti meg. Ha pl. szükségem van, - szigorúan magánmegtekintésre, - egy Nicole Kidman képre, és számomra a legjobbat róla, a Getty-nál találom meg, nem zavar egy kis vízjel, de nyilván nem fogok fizetni érte, még akkor sem, ha átmenetileg tárolom a gépemen. Biztosan sokan mások is így tesznek. Ez az internet velejárója. Ha nem is Getty-nek, de Nicole Kidman-nak ez végső soron pozitív, ismertséget fenntartó lehetőség. Mert Őt szeretik az emberek, nem a Getty-t. (A Getty is csak kihasználná pénzkeresésre a "sztárságát". De azért nem ő dogozott meg. Legtöbbször nem is szerzői tehetséghez, kreatívitáshoz kapcsolódik az így elkészült képek értéke, csak kizárólag a személyhez.
    Milyen alapon reklamál egyáltalán ezek letöltéséért? Hát nem Ő tette ki a netre, talán éppen NK engedélyével, (v. ami még rosszabb pl. anélkül is...!)

    Ha valaki magazin címlapra kívánja tenni a fotójukat, először is pl. Kidmanról, egy-egy nyilvános megjelenése alkalmából, nem egy kép készül, "centire" hasonló beállításban. Következésképp, a szerkesztőknek többszáz hasonló fotóból van lehetőségük válogatni. De egy konkrét témát érintve, többtucat képügynökségből is. Ha a Getty drága, akkor nem őt fogják használni. (Sorry, a digitális világban másodpercenként készül soktízezer fotó.)

    A "képmonopóliumok" nem léteznek többé. Botrányok léteznek és gyorsaság. Mindenütt, pillanatok alatt ott kell lenni. Aki az első képet tölti fel megfelelő helyre, az kapja a "nagypénzt". A többi, bár ő is lekattintotta esetleg pont ugyanazt, sajna hoppon marad. A régmúltból nem lehet megélni. (Még a múzeumok sem fizetnek már fotókért, csak a legritkább esetben és kell hozzá a ritkaság + 100 eltelt év.)
    Utoljára szerkesztette: end3, 2016.04.29. 10:35:55
  • randomly #6
    Nekem a log-ban az is látszik hogy megpróbálja a google megkeresni az eredeti képeket. Én valós időben teszem rá a vízjelet, de néha kiraktak a képet direktben is vízjelezés nélkül. És Google keresi is azóta hogy hogyan tudná megtalálni a vízjel nélküli változatot ... csak hát nincs tárhelyem duplán tárolni. Persze tudom jelszavas könyvtár azt kalap.

    Ugyan ezt teszi a pdf fájlokkal is keresi a más nyelvű változatokat. pl. 34565HUum.pdf és megkérdezi 34565ENum.pdf ami nincs nálam ... igaz a HU sincs, azt a gyártó szerveréről töltöm ...
  • MuldR #5
    Megnézném az arcukat, amikor a google közli, hogy ok, mostantol minden indexelésből kiszedik a gettyt.
    Akkor azért menne a sírás. :)
  • Terawatt #4
    Kiscica csak egy cuki példa volt az alatta lévő magyarázatra. Ha annyi hát annyi.
  • Ender Wiggin #3
    Egyrészt a cikkben szereplő "kiscica" nem a getty-ről származik a link alapján, másrészt qrvára nem eredeti méret...(1024x768???). A google képkereső nem fog vízjel nélküli képet feldobni a getty archívumból.
  • hungi #2
    Technológiai szempontból DEHÁTBAZDMEG ők tették elérhetővé, szabadon letölthetővé.
    Nem inkább arról van szó, hogy sok a fotós, kevés a fóka...?
  • Cat #1
    Egyértelműen igazuk van, a Facebookhoz hasonlóan mindent megtesznek azért, hogy mindent megkapj náluk. Wikipedia is perelhetne simán, pl. ha beírja az ember, hogy eiffel torony egyből megjelenik az onnan behúzott leírás és adatok, melyek az emberek többségének elegendőek.