Berta Sándor

Valós idejű adatcserét akarnak az EU tagállamai

A brüsszeli terrortámadások miatt szorosabb lehet a tagállamok között a biztonsági együttműködés.

Dimitris Avramopoulos, az Európai Unió menekültügyi biztosa kijelentette, hogy a nemzeti hatóságok nem titkolhatják el egymás előtt az információikat. Az egyes hivataloknak kommunikálniuk kell egymással. Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter hozzátette, hogy a legmagasabb prioritással kell kezelni a titkosszolgálatok közötti információcserét.

Az európai uniós tagállamok megállapodtak arról, hogy a terrorizmus ellenes csoport keretében saját koordinációs irodát hoznak létre, ahol valós időben valósulhat meg az európai adatok megosztása. Mikl-Leitner szerint ehhez nem kellenek határozatok, sem parlamentek, egyszerűen csak cselekedni kell. Mindez akár néhány héten belül is megvalósulhat. Emellett az Európai Bizottság és a meghívott szakértők júniusig átgondolják, hogy miként lehet a jelenleginél jobban megszerezni, ellenőrizni és összekötni egymással a terroristákkal kapcsolatos különböző információkat.


A miniszterek azt szeretnék, ha már áprilisban elfogadnák és bevezetnék a légi utasok adatairól szóló EU-irányelvet, amellyel szemben felmerültek bizonyos aggodalmak. Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter kifejtette, hogy minden adatvédelmi garanciát megadtak, míg Thomas de Maiziere német belügyminiszter úgy vélte, hogy nem jogosak az aggodalmak. Felgyorsítanák továbbá az európai uniós állampolgárok beutazáskor való ellenőrzését, hogy így szűrjék ki az EU-útlevéllel rendelkező terroristákat és javítanának az Europol adatbázisán is. Az utóbbiba ugyanis jelenleg csak öt tagországtól érkeznek adatok.

Ronald Plasterk holland belügyminiszter kiemelte, hogy nincs szükség új biztonsági tervekre, csupán azokat az intézkedéseket kell teljes mértékben megvalósítani, amelyek bevezetéséről és alkalmazásáról már korábban döntés született. Tavaly december elején megállapodás született a légi utasok adatait rögzítő rendszer (PNR) létrehozásának részleteiről. Giovanni Buttarelli európai uniós adatvédelmi biztos ugyanakkor bírálta az új EU-irányelv tervezetét, mert az szerinte túl messzire megy.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #17
    Vagyis jórészt szociopaták vezetik.
  • barret #16
    Nem ők vezetik,hanem a tanácsadóik!
  • Whysper #15
    Komolyan és ezek volnának a tanult bölcs atyák akik vezetik Európát?
  • Tetsuo #14
    Első lépés: Az EU-t meg kell szüntetni...
  • end3 #13
    Ezzel együtt, a menekültstátusz elnyeréséhez szükséges üldöztetés tényleges bizonyításának szabályait nagyon szűkre szabnám. (Sőt kizárólag CNN-t szintű, egyedileg kiemelt eseteket venném a hatálya alá. Ugyanis: "messziről jött ember, (főleg tömegesen..!) azt mond amit akar."
    Utoljára szerkesztette: end3, 2016.03.29. 13:18:45
  • end3 #12
    Egyszerűen, és átgondoltan törvénybe kell iktatni a vendégjogot. (Akár hívhatjuk az illegális bevándorlás vagy a migráció jogának is, de így szebb, és a "vendégoldal" számára is kevésbé ellenséges. Aki azokat a szabályokat megsérti, büntetendő. Szankció pedig: Azonnali hatályú kitoloncolás.

    (A szociálisan "magasröptű" humán, a katona, állampolgári, és szigorúan a vendéglátó oldalon (azért vendégjog!) a lakosság véleményét figyelembe véve a törvényalkotásnál. - Szerintem összejöhetne...)

    Ha szigorú a rasszista vélemények szabályozása, akkor a vendégjog megsértőié is lehetne ugyanolyan szigorú. Bizonyos törvényi tényállások megvalósulása már elég a vendégjog megsértésének megállapításához. A vendégjog megsértése okán járó kitoloncolás azonnali hatályú és azonnal végrehajthatónak kell lennie. (Szinkronban azon társadalmi szokásjoggal, ahogyan a vendéglátó házigazdának is "joga" van, a jelenleg íratlan társadalmi normák szerinti vendégviselkedést megsértő vendégét a házából rövidúton kirugni.)

    (Az a baj, hogy jelenleg az EU szerint, a bevándorlók a menekültjog hatálya alá tartoznak, ezért ugye jogilag nem lehetnek vendégek. De a tömeges népvándorlást még véletlenül sem kellene a menekültjog hatálya alá sorolni. Logikusan nem is az.)
    Utoljára szerkesztette: end3, 2016.03.29. 13:05:02
  • NEXUS6 #10
    Hát ja!
    A brüsszeli hatóságnál, szolgálatoknál eddig is ott volt minden adat. Nekik kellene mást ezzel ellátni, ugyanis a terroristák náluk élnek! A párizsi, brüsszeli robbantók ugyanabban a kerületben éltek, ahova a rendőrség se mer bemenni jószerivel.

    Adatcsere, hájtek feldrítés? Ugyan már!
    Amikor csak annyi kéne, hogy egy barnabőrű kolléga aki be mer menni abba a kocsmába/mecsetbe ahova ezek járnak kinyitja a fülét, hogy Abdulék akkor most mikor akcióznak.
  • NEXUS6 #4
    Nem jött át, hogy akkor most mit akarsz írni?

    Mitől félsz jobban a nagytesó elvtárstól, a terroristáktól, vagy a nyugati balfaxkodástól? Vagy akkor most mia a megoldás?
  • bunny #3
    Eszembe sincs védeni bárkit, de azért gondolkozzál. Szerinted abban a fiókban csak egy név+cím volt? Valószínűleg több ezer olyan név van a listán, aki terrorista gyanús. Most akkor vigyenek be mindenkit, mint az ÁVÓ annakidején, amikor a szomszéd felnyomott brahiból? Aztán ha téged bemószerol az egész nap ablakból kuksoló és unatkozó ezért mindenkit feljelentő marisnéni, mert szerinte gyanús vagy és bevisznek meg nyilván jönnél azzal, hogy mocskos rendőrállam. Ötvenes éveket akarsz megint?

    Utólag marhára egyszerű okosnak lenni, de nagyon nem könnyű elkerülni, hogy ne essen át a ló egyik oldalára se az ember. Minden gyanús emberre nem állíthatnak rendőrt, hogy kövesse, ha lehallgatják a telefont és minden mást akkor meg jön a demokrácia és Showdent ügy, hogy nagytesó mindent figyel és nincs magánélet.

    Nem, tudomásul kell venni, hogy az ilyen fanatikusok ellen tökéletesen védekezni szinte lehetetlen. Ahogy az amcsiknak is beletört a foga már nem egyszer a gerilla harcmodorba is. Nincs ellene emberséges ellenszer, pont ezért olyan népszerű. Vagy válogatás nélkül ledarálsz mindenkit vagy szívsz.
    Hidegháború legyen megint, csak most nem az oroszok hanem a muszlimok ellen? Menjünk el szélsőséges irányba, küldjünk el minden muszlimot európából? És akkor mi a következő lépés? Menjen minden kelet-európa nyugatról? Nem olyan könnyű ám ez.

    Persze az se normális, hogy mi csináljunk hülyét magunkból, az, amit most EU bemutat Merkellel az élen, legalább olyan káros, mint a totális náci jellegű üldözése egy rassznak. Messze nem normális, hogy bárki átjöhet az államhatáron papírok nélkül bemondásos adatokkal, hogy körbenyaljuk a seggüket a semmiért, sőt még ők köpnek le minket. Meg az se, hogy ha egy ország jelenesetbe mi elehet akar tenni az előírásoknak az a baj, ha meg enged a nyomásnak az a baj, ha megvédené a határait az a baj, ha ugyanazt az osztrák teszi az nem baj, stb. Van itt pont elég gond, de erre nem az a megoldás, hogy akkor sárga csillagot minden muszlimra, arab kinézetűre (főleg, hogy ugye tudjuk, hogy az ISIS-nek sok nem arab, hanem hófehér európai is tagja).
  • wwenigma #2
    Azok utan ezt felhozni amit csinaltak, pofátlanság. 2 hete a fiokban volt Abdeslam buvohelyének a cime bakker! A meglévő informaciokkal is képtelenek barmit csinalni erre jönnek ezzel? ....