Berta Sándor

A virtuális és a kiterjesztett valóság lesz a következő nagy trend

Mindkét technológia befuthat és meghatározó lehet a következő években. Másfél évtizeden belül az okostelefonok helyett már a két világot kombináló eszközök jöhetnek.

A Goldman Sachs befektetési bank által kiadott legfrissebb elemzés meglehetősen optimista a virtuális és a kiterjesztett valóságon alapuló rendszerekkel és eszközökkel kapcsolatban. A Goldman Sachs arra számít, hogy 2025-ig ez a piac 80 milliárd dollár bevételre számíthat. Az olyan cégek, mint az Oculus VR, a HTC, a Samsung és a Sony nem kevés pénzt és munkát fektettek be rendszereik kifejlesztésébe és tökéletesítésébe. Az Apple maga is folytat bizonyos kutatásokat ezen a téren, azonban az első konkrét termékek csak mintegy 15 év múlva jelenhetnek meg. E cégek kellően nagy felhasználói táborral rendelkeznek, így joggal reménykedhetnek a sikerben.

Az új piac a filmstúdiók vagy éppen a fejlesztők számára is nagyon vonzó. Ugyanakkor vannak olyan vélemények is, hogy a 3D-televíziók megjelenését is nagy várakozás előzte meg, de a technológia mégsem tudott áttörést elérni. Szintén akadályozhatja a virtuális és a kiterjesztett valóság megoldások gyors elterjedését, hogy a különböző készülékek meglehetősen sokba fognak kerülni, továbbá a használatukhoz szükség lesz egy plusz berendezésre (PC-re vagy PlayStation 4-re). Van még egy szempont, amiről nem lehet megfeledkezni: a virtuális valóságot mindenki csak személyesen élheti át, de valójában egy olyan élményt jelent, amely könnyen nem írható le.


Heather Bellini, a Goldman Sachs távközlési, média- és technikai ügyekért felelős részlegvezetője szerint a virtuális és a kiterjesztett valóság nem csupán a játékosokat érdeklő dolog lesz, hanem a megjelenése a teljesen hétköznapi területeket is befolyásolja majd. Így például a lakást vásárlók előzetesen megvizsgálhatják az eladásra kínált épületeket és csak azokat az ajánlatokat választhatják ki, amelyek valóban érdekesek a számukra. Ezáltal időt takaríthatnak meg, hiszen kevesebb otthont kell a valóságban is felkeresniük.

A virtuális valóság szinte minden ágazat megítélését megváltoztathatja, mind az ügyfelek, mind a vállalatok részéről. A Goldman Sachs szerint ezek a technológiák éppúgy meg fogják változtatni a világot, mint az okostelefonok. Amennyiben bejön a 80 milliárd dolláros bevételre vonatkozó előrejelzés, akkor az azt jelentené, hogy ez a terület legalább akkora lenne, mint az asztali számítógépek jelenlegi piaca.

Hasonló előrejelzés jelent meg Gene Munster, a Piper Jaffray elemzője jóvoltából, amely elsősorban azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy milyen új megoldások válthatják le a ma oly népszerű okostelefonokat. Az elemző úgy véli, hogy az úgynevezett Z-generáció számára már nem lesz elegendő a fizikai valóság - ennek jeleit ma is láthatjuk, amikor a tömegközlekedésen utazó, vagy éppen padon üldögélő és saját ketyeréik kijelzőit bámuló személyekre vetünk egy pillantást - ezért belátható időn belül megjelenhetnek és elterjedhetnek az AR/VR-eszközök, amelyek virtuális elemekkel gazdagítanák azt, köszönhetően a holografikus képeknek, valamint a beépített kameráknak és érzékelőknek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kornan #18
    Hmm, én pár hónapja vettem Nokia buta telefont, még kapni többfélét. Vannak pl olyanok is kicsit drágábban, amik eléggé strapabíróak.
    Én többnyire arra használok okostelót, hogy utazás közbe olvassak, dokfilmeket nézzek vagy mosogatás/házimunka közben megy róla a zene. Telefonálásra ott van olyan, ami bírja 3 hétig töltés nélkül. De abban igazad van, hogy azért ilyen sikeresek az okostelók, mert az emberek nem tudják, hogy lehet olcsón is venni még régi fajta kártyafüggetlen telókat. Viszont nem kevés embernél látom, hogy ténylegesen kihasználja az okostelefon adottságait és a számítógépe helyett használja, úgyhogy azért fogyna.

    De visszatérve erre a hololensre, itt van néhány egyéb alkalmazás:

    https://www.youtube.com/watch?v=3AADEqLIALk

    Szórakoztató ipar elég nagy piac, szóval minden adott, hogy elvben az okostelefonokhoz hasonlóan nagyot szóljon és mindenkinek legyen otthon egy ilyen.
  • Skylake #17
    Ez az egész pont olyan, mint a Fahrenheit 451-ben. Csak éppen nem tv-szoba van, de maguk az igények és attitűdök épp ugyanolyanok.

    "Montag mozdulatlanul feküdt az ágyban.

    - Ahogy nőtt a tömeggyártás, úgy csökkent a színvonal - mondta Beatty. - Valaha a könyvek… itt, ott, mindenütt… kevés emberhez szóltak. Megengedhették maguknak azt, hogy különbözzenek egymástól. Még elég tágas volt a világ. Később aztán megtelt szemekkel, könyökökkel, szájakkal. A népesség kétszeresére, háromszorosára, négyszeresére nőtt. A filmek, a rádió, a képeslapok és könyvek színvonalát le kellett szállítani a pudingporgyártás szellemi szintjére. Érti?

    - Azt hiszem.

    Beatty mereven bámulta füstkarikáit.

    - Képzelje el a tizenkilencedik század emberét lovaival, kutyáival, kocsijaival, csigamozgásával. Aztán vetítse maga elé a huszadik század emberét. Rövid Könyvek, kivonatok, digest-ek, pirulák. Minden az ötletre, a csattanóra épül.

    - A csattanóra - bólintott Mildred.

    - A klasszikusokat lerövidítették, hogy beszoríthassák őket egy tizenöt perces rádiójátékba, aztán újra megkurtították, hogy beleférjenek valami tömegkönyv két percre kimért hasábjába, amíg el nem nyerték végső formájukat egy tíz- vagy tizenkét soros lexikon címszóban. Természetesen eltúlzom a dolgokat. A lexikonok tulajdonképpen kézikönyvek voltak. De sokan csak annyit tudtak a Hamlet-ről (maga, Montag, biztosan ismeri ezt a címet; Mrs. Montag számára viszont aligha több röpke szónál) mondom, annyit, tudtak a Hamlet-ről, amennyit egyoldalnyi terjedelembe sűrítve olvashattak egy könyvben, amelynek ez volt a mottója: “Tartson lépést szomszédaival olvassa a klasszikusokat.” Érti? A bölcsődétől a főiskoláig, s onnan vissza a bölcsődébe - íme, ez nagyjából az elmúlt öt évszázad szellemi fejlődése."

    (...)

    "- Szerencsére ritkán bukkannak fel olyan különcök, mint amilyen ő volt. Tudjuk, hogyan kell őket korán, csírájukban elfojtani. Szög és gerenda nélkül nem lehet házat építeni. Ha nem akarjuk, hogy a ház felépüljön: el kell dugni a szöget és a gerendát. Ha meg akarjuk akadályozni a politikai elégedetlenséget: nem kell megmutatni az embereknek a kérdés két oldalát, nehogy ez nyugtalanítsa őket. Csak az egyiket kell megmutatni; de lehetőleg egyiket sem. Felejtessük el vele, hogy van olyasmi is, mint háború. Egy tehetetlen, nehézfejű, adónyúzó kormány még mindig inkább elviselhető, mint az, hogy az embereknek ez gondot okozzon. Béke, Montag. Adjunk az embereknek “ki mit tud” vetélkedőket, amelyeket az nyer meg, aki a legtöbb slágerszövegre emlékszik, vagy az államok fővárosainak nevére, esetleg arra: mennyi búza termett tavaly Iowában. Tömjük tele az agyukat érdektelen adatokkal; verjünk a fejükbe annyi tényt, hogy telítettnek s ragyogóan informáltnak érezhessék magukat. Akkor majd gondolkodó lénynek álmodják magukat, azt hiszik, messzire jutnak a tudományukkal, holott meg se tudnak vele moccanni. De boldogok lesznek, hiszen az ilyen “tények” sohasem változnak. Ne adjunk a kezükbe olyan veszedelmes játékszert, mint a filozófia meg a társadalomtudomány, melyek segítségével a tényeket esetleg kapcsolatba hozhatnák egymással. Ez az út vezet a búskomorság felé. Bárki, aki szét tud szedni és össze tud rakni egy tv-falat, s erre ma már majdnem mindenki képes, boldogabb annál, aki a világmindenséget méregeti, és egyetlen képletbe akarja sűríteni, aminek az ára az embertelen egyedüllét. Tudom, mert megkíséreltem… a pokolba az egésszel! Inkább szervezzünk klubokat, járjunk társaságba, akrobatákat és bűvészeket nekünk, vakmerő fickókat, léglökéses autót, motorkerékpáros helikoptert, nemiséget és heroint; mindazt, aminek pusztán az automatikus reflexekkel van dolga. Ha a darab szürke, a film unalmas, a komédia lapos: csiklandozz meg, s én elhiszem, hogy a látvány nevettet, és nem csak a reflex. Fütyülök rá, fő a vidámság!"

    Minden egyre inkább a csattanóra épül. Ez a gamer világban tökre látszik. Ahogy máshol is, más szegmensben. Pontosan így szerintem.
  • Skylake #16
    Hát, szerintem, amit én látok a környezetemben, az "okostelefon" semmiféle telefon funkciót nem tölt be. Három dolgot jelent máma a személyi számítástechnika - most legyünk nagyon büszkék, hiszen számítógépek vannak a zsebünkben:

    1. Facebook chat nevű kommunikációs falanszter, illetve hozzá az FB app, az egymással történő "minőségi kapcsolattartás", és "teljesen rád figyelek, naná" elve jegyében
    2. játékprogramok
    3. médialejátszó

    És ennyi! Az emberek 99%-nak több nem kell, ezekbe vannak beleb*zulva. Minden ami ezeket emeli új szintre, sikeres lesz a piacon.

    Más kérdés, hogy mit vesznek el mindezek az emberi kapcsolatok mélységéből, mint az egymással eltöltött minőségi idő minimálisra csökkenése, "figyelek rád" (v.ö.: párocska egymás mellett ül, mindkettő bámulja a sz*rját), és személyközi kommunkációhoz kapcsolódó képességek, mások iránti empátia, amit sajnos, fájdalom, csak személyközi kommunikációval lehet elsajátítani, emoik küldésével a chat-en nem.
  • AgentKis #15
    Katonáknak és játszani lehet, hogy jó az eszköz, de semmilyen más valós igény kielégítésére nem tartom jónak. Így én nem is gondolom, hogy ezen a 2 rétegen kívül ez elterjedne. Annyira mint a mobilok tuti nem fog. Az okostelefonok is csak azért tudnak ilyen szép adatokat elérni, mert gyakorlatilag másmilyen már nincs is, de a valós és fő igény esetükben is "csak" a telefonálás, ami 30 éve nem változott. Ha nem lehetne velük telefonálni, akkor nem fogyna belőlük 10edennyi sem...
  • Sir Cryalot #14
    Gene Munster, <-- ez a fazon égett embertelenül durván az apple lapostévés "előrejelzéseivel" , megint mondom, pszichopata , spekulánsok, azt sem szabadna elhinni amit kérdez.
  • Kornan #13
    Ezt már kapni, igaz korlátozott példányban, ha fejlesztő vagy, kicsit több mint 800K HUF.

    Szerintem nem kell 15 év, látszik, hogy nagyon rá vannak feküdve a nagy cégek.

    Én is nagyon nagy sok lehetőséget látok benne. Pl élőben lehet majd fps-elni, nem kell drága képernyőket venni, munkát is forradalmasíthatja, igazi 3d filmek. Esetleg katonai alkalmazások, bele tudnák építeni azokba a katonai exoskeleton-okba, amiket fejlesztenek. Pl mutatná hol vannak az ellenfelek amiket mások, drónok látnak...

    Szerintem ez nem fog a 3D tv-k és a google glass sorsára jutni.

    Tuti lehet majd jól kereső startupokat építeni rá, úgy hallottam egész drágán felvásárolt már több ilyet az FB, MS és a többi cég.
  • Kornan #12

    Utoljára szerkesztette: Kornan, 2016.02.17. 21:04:22
  • Candi #11
    Ebbe most így belegondoltam. Aztán az éves Azeroth-találkozó bulin mindenki viszi a kis előke-gyűjteményét, és büszkén mutogatják majd, hogy "Látod, pont ezt hánytam mikor legyaktalak! Paprikáskrumpli!" A másik meg majd tapogatja, "Ez igen! Jó anyag. Ez mi, kolbász? Hmmm... Tésztát is főzött bele anyád? Ki fogom próbálni"
  • Sir Cryalot #10
    -mindless ,de semmi esetre sem egomentes ! Sőt , akarnok... :)
  • Sir Cryalot #9
    -a "mindless gamer" piac ( szép oxymoron) , tényleg létezik, kitenyésztette őket vállvetve a konzolbiznisz , a counterstrike a MOBA-k, ez az úgynevezett "dudebro" réteg, és az utánpótlásuk is jön: a "kiddybro" nekik már tényleg csak akció igényük van (ami megintcsak szép oxymoron).