Berta Sándor

A HoloLens képességeit demonstrálta a Microsoft

Ilyen lesz a foci jövője: a redmondi konszern új szintre emelné a televíziós közvetítések megtekintését.

A Microsoft a közelgő 50. Super Bowl kapcsán mutatta be, hogy milyen lehetőségek vannak a HoloLensben és ezzel párhuzamosan az amerikai futballban. Az eszköz a jelenleginél sokkal izgalmasabbá teszi majd a sportközvetítéseket.

Az Amerikai Egyesült Államokban minden évben rendeznek Super Bowl-partikat, ahol a szurkolók összegyűlnek, a mérkőzésekről beszélgetnek, illetve elemzik azokat. A Microsoft elsősorban ezeket a találkozókat tenné izgalmasabbá az általa fejlesztett kiterjesztett valóság szemüveg segítségével.


A HoloLens használatával egyrészt lehetővé válik a tévékép kinagyítása, másrészt számos további kiegészítő információ jeleníthető meg, így még több tudható meg az adott meccsről. De ez nem minden: egy asztalon a teljes stadion megjeleníthető 3D-ben, ezáltal a mérkőzést madártávlatból lehet nyomon követni. Elemezni lehet a csapatok stratégiáit, rá lehet zoomolni az egyes helyzetekre, valamint azok elfordíthatók, illetve bármilyen szögből megtekinthetők. Ezenkívül akár fantáziacsapatok is beleszőhetők a meccsekbe.

A megoldás természetesen nem csupán az amerikai futball esetén működhet, hanem más sportágakban, például a futballban, a kézilabdában, a kosárlabdában vagy éppen a golfban is. A lényeg, hogy a lehetőségek határtalanok.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #20
    hmm... alapvetően rossz a marketing (ahogy lejebb már írták).
    Egyik kedvenc filmemben fejti ki a srác a HD DVD és a BL lemezek közti csata lényegét: teljesen mindegy, hogy melyiknek milyen felbontása van milyen hangot tud. Amelyik mellé a pornó áll az a formátum fog nyerni. Na lehet a Holo lens is jobban fogyna, ha nem mindefajta sport ökröségeket akarnának eladni vele. Hanem kemény pornót.
    Aztán mikor már terjed, jöhetnek a komersz tartalmak. Minden a bevezetésen múlik. Ez meg jelenleg ritka gagyi.
    Utoljára szerkesztette: Macropus Rufus, 2018.09.12. 12:59:42
  • NEXUS6 #19
    Viszont 1848-ban egy angol faszi azt ígérte, hogy gőzhajtású repülőkkel Kairóba, meg Bombay-be indít meg rendszeres légiszállítást, utasforgalmat.
    :D
  • grobs #18
    Ha nem egy termékről lenne szó, akkor mondhatnánk, hogy álmodoznak. De itt arról van szó, hogy azt szeretnék ha ez alapján előrendelnéd így meg egyszerű átverés. Már voltak újságíró tesztek. A legnagyobb baj nem a lag, mert azon túllép az ember. Jelenleg az AR csak a "kijelző" közepének egy része. Kb. olyan mintha egy 22-24"-os monitor lógna a levegőben előtted. Amikor fordulsz akkor ennek a szélénél tűnnek el a dolgok. Ez valamiért a videóból kimaradt.
    A Wright fivérek bemutatták a repülőjüket és kész. Nem ígérték, hogy 300 embert, vagy több száz tonnát fog szállítani, pláne nem így adták el. Lehet, hogy lesz majd egyszer olyan amit a videóban látunk, de hasonlót már nagyon-nagyon sokan álmodtak, elkészíteni meg jelenleg a microsoft sem tudja.

    Utoljára szerkesztette: grobs, 2016.02.08. 10:07:32
  • NEXUS6 #17
    Az a gáz, hogy az okosteló után mindenki valami hasonló nagy dobást, általánosan nagyteljesítményű cuccost akar/vár. Egy olyan kütyüt, ami mindent tud. Namost az un okosórák sem tudnak mindent, amit egy okosteló, csak más dizájnnal, és ha valaki azt várja tőle az csalódás lesz. De az elbaxott marketing még sem mondja, hogy ne azt várd!

    Ez a helóglesz, annak reklámja is olyan várakozásokat kelt a júzerben, amit nem fog tudni kielégíteni. Az okosteló egy siker sztori, az okosóra, meg a 3Dtv kevésbé. Valójában a marketingen kéne változtatni. Kimondani, hogy: emberek, nem a második okostelókorszak jön, hanem itt van még egy spec kütyü, ami néhány spec dologra majd marha jó lesz. Az, hogy a marketingesek Szuperbolába akarják belenyomni a promót, ráadásul ilyen formában az egy elbaxott elképzelés.
  • Sir Cryalot #16
    hát ezek ilyen next big thing-ek akarnának lenni mert az okoskütyü láz eléggé csillapodóban van, és a managerek kierőltetnek minden ilyesmit ami épp tetszik nekik.

    Ebből látszik az applenél nincs menedzser-kultusz hanem személyi...
    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2016.02.08. 03:38:44
  • bdzsana #15
    Gyakorlatilag fogalmatok sincs mekkora a különbség, mert a promó videót ugyan már láttátok, de a szemüveget még nem próbáltátok, max hasadra csapsz egyet és mondasz egy véleményt. Ezért kicsit erősnek érzem, hogy ti már tényként állítjátok be az általatok vélt képességeit és hiányosságait a kütyünek.
  • Meridian #14
    "Mekkora hülyék ezek a Wright fivérek. Látszik a vázlataikon, hogy nem igazi levegőbe emelkedett repülőt rajzoltak le"

    jah, a wright testvérek repülőgépe és a concorde között elég nagy a távolság, pont annyira mint a hololens és a bemutató videó között.
    Csak a wright testvérek nem akarták drága pénzért rádtukmálni a járgányukat, míg az MS igen.
  • Sydra #13
    "ez egy mekkora PR fake fos!
    utómunka alatt ráteszik a felvett képre a az előre lerendereltet.
    a sok hülye meg beveszi."

    Mekkora hülyék ezek a Wright fivérek. Látszik a vázlataikon, hogy nem igazi levegőbe emelkedett repülőt rajzoltak le, hanem az egész csak a fantázia szüleménye. Már az első repülőkísérletek alatt látszott, hogy az egész életképtelen ötlet.

    ... váo, rájöttél, hogy az üzleti terv prezentációjában lévő dolgok még nem léteznek! Nesze egy keksz!
  • jkedzs #12
    ez egy mekkora PR fake fos!
    utómunka alatt ráteszik a felvett képre a az előre lerendereltet.
    a sok hülye meg beveszi.

    már az első bemutató alatt látszott az E3-on, hogy életképtelen az ötlet, mert a helymeghatározás nem elég pontos, illetve kurva nagy a latency (akad). és a képminőségről is kétségeim vannak. egy ilyen átlátszó szemüveg technológiával kurvára nem érik el egy oled ouculus rift szintjét... a homályos (no kontraszt) kép garantált, a látótérről pedig nem is beszélve.
    de legalább jó drága.

    igénytelen divat majmoknak jó lesz.
  • gforce9 #11
    Leülnek meccset nézni ilyen ormótlan szemüvegben? Hát ha ez nekik fincsi....