Berta Sándor

Teljes csőd a test­szkennerek alkalmazása

Markáns véleményt fogalmaztak meg a biztonsági rendszereket vizsgáló hivatalnokok.

Az már korábban kiderült, hogy az Amerikai Egyesült Államok Közlekedésbiztonsági Hivatala (TSA) az esetek 95 százalékában képtelen megakadályozni, hogy fegyverek vagy robbanóanyagok jussanak át a repülőtéri biztonsági ellenőrzéseken. A teszteket különböző amerikai légikikötőkben végezték el és meglepően könnyedén sikerült átcsempészni az ellenőrzéseken a tiltott eszközöket. Úgy tűnik, hogy a helyzet azóta sem javult.

Stephen Lynch republikánus képviselő kijelentette, hogy ha figyelembe vesszük, hogy hány esetről volt szó, akkor a dologgal és a TSA teljesítményével kapcsolatban leginkább a szánalmas jelző jut az eszébe, ehhez elegendő csak a biztonsági résekre gondolni. A júliusi esetek utáni vizsgálati jelentésben többek között az szerepel, hogy a hiányosságok a technológia és az eljárások csődjére, valamint az emberi hibákra vezethetők vissza. Többek között kiderült az is, hogy nem voltak megfelelő biztonsági szintek.

Ugyanakkor az Amerikai Egyesült Államok Számvevőszéke sem bánt kesztyűs kézzel a hivatallal. A hatóság szerint a TSA többek között állandó nehézségekkel küzd a programmenedzselésben. A hivatal "bűnbánóan" reagált és Peter Neffenger, a TSA első embere kijelentette, hogy teljes rendszerellenőrzést fognak végezni. Emellett megfontolják, hogy a jövőben a légiutasok biztonsági átvizsgálása során kutyákat is alkalmazzanak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Akva #3
    "Emellett megfontolják, hogy a jövőben a légiutasok biztonsági átvizsgálása során kutyákat is alkalmazzanak. "

    CSAK kutyákat kéne alkalmazni. Politikusnak is. A kutyának több esze van, az egy értelmes lény.
  • fonak #2
    A TSA mindig is a "biztonsági színházról" szólt, meg egyfajta állami foglalkoztatás alulképzetteknek.
  • bertino #1
    milyen meglepő.