Berta Sándor

Repülőgép-alkatrészek 3D-nyomtatóból


Az Airbus brémai üzemében már most is azt kutatják, hogy a 3D-technikának köszönhetően mi változhat meg a csúcstechnikás légi járműveknél. Peter Sander, a konszern új technológiák és koncepciók részlegének alelnöke egy öt személyből álló csoporttal, valamint további 60 munkatárssal már a jövő megoldásain dolgozik. A menedzser közölte, hogy a teljes gyártási folyamatot a fejet tetejére állítják. Ő felel többek között a 3D-nyomtatás bevezetéséért is és ő volt az, aki hatályon kívül helyezte a társaságnak azt a filozófiáját, hogy az alkatrészeket kizárólag a beszállítóktól szerzik be.

Az A380-as gyártásának hamburgi vezetője kijelentette, hogy már eldöntött tény, hogy a vállalat a jövőben az alkatrészek és a pótalkatrészek 10 százalékát saját maga fogja előállítani. Ehhez már vásároltak is 3D-nyomtatókat és továbbiakat is beszereznek majd. A titánból lévő alkatrészek sorozatgyártását 2016-ban kezdik el, a nemesacélból készítettekét 2016 közepétől, míg az alumíniumból gyártott alkatrészekét 2017-től.


Sander az AeroSud dél-afrikai cég 3D-nyomtatóját tanulmányozza, amely a világ jelenlegi legnagyobb teljesítményű ilyen berendezése és képes akár 2 méter hosszú alkatrészeket is készíteni. A gyártás akár 90 százalékos anyagmegtakarítást is eredményezhet és lehetővé teszi a jelenlegiekkel megegyező vagy még jobb minőségű, de könnyebb struktúrák és alkatrészek létrehozását.

A 3D-nyomtatások során az Airbus együttműködik a Premium Aerotec (PAG) nevű leányvállalatával. Jens Krüger, a PAG szóvivője megerősítette, hogy a Német Szövetségi Légi közlekedési Hivatal már jóváhagyta az alkalmazott eljárást. Sandert a munkával egyébként közvetlenül Tom Enders, az Airbus első embere bízta meg és immár négy éve kutatja a területet, valamint azt, hogy a technológia segítségével miként lehet javítani a gyártási folyamaton.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • barret #4
    Holmi titán,és nemesacél alkatrészekről hadoválnak a cikkben.
  • gforce9 #3
    Igen a 90% ott a látványos javulás, de hacsak nem valami überbrutámarhadrága anyagról van szó, akkor nem az a fő költségtényező, hanem a gépidő.
  • barret #2
    Szerintem a forgácsolt alkatrészekre gondolt.Ott keletkezik ennyi "hulladék" amit újra fel lehet olvasztás után használni.Csak hogy ez sok ráfordított energia,ami elkerülhető a nyomtatással.
  • gforce9 #1
    "A gyártás akár 90 százalékos anyagmegtakarítást....."

    Hát itt inkább a munkaidő megtakarítás lesz, ami nagyon sokat fog lenyomni a költségeken.