Berta Sándor

Júniusban mutatkozhat be az Apple Music

A kaliforniai konszern valószínűleg a júniusi WWDC fejlesztői konferencián mutatja be az új szolgáltatást.

A 9to5Mac arról számolt be, hogy az új zenei streamplatform neve minden bizonnyal Apple Music lesz és egy olyan közösségi hálózatot is fog tartalmazni, amelynél a művészek létrehozhatják saját profiloldalaikat. A profiloldalaikon fotókat, videókat és koncertidőpontokat egyaránt meg lehet majd osztani, emellett a rajongóik belehallgathatnak a dalokba is. Az iTunes-tagok bejegyzéseket is tehetnek és lájkokat osztogathatnak.

Mindez azt jelenti, hogy az Apple visszahozhatja a Ping funkcióit; a Pinget 2010 szeptemberében mutatta be Steve Jobs és lehetővé tette, hogy az iTunes-használók megoszthassák másokkal a zenei tippjeiket vagy akár a koncertjegyeket. Az ötlet nem bizonyult sikeresnek: ugyan két nappal az elindítása után már egymillióan használták, de hosszú távon nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az Apple nem fejlesztette a platformot, az utolsó új funkciókat 2010 végén mutatták be, majd 2012 júniusában leállították a projektet.

Az új közösségi hálózat az Apple Music összes, vagyis az iOS-t, az Androidot és a Macet támogató verziójával kompatibilis lesz. A művészeknek lehetővé tennék, hogy megoszthassák kollégáik tartalmait is. Annak, akinek ez már túl sok lenne, az lekapcsolhatja a művészek tevékenységeinek nyomon követését biztosító funkciót. z Apple Music integrálva lesz az iOS 8.4-es verziójába. Az iTunes Match és az iTunes Radio ugyanakkor megmarad, igaz, az utóbbit módosítani fogják és az új stream-szolgáltatással együtt, nemzetközi viszonylatban is bevezetik. Az Apple Music szolgáltatást a WWDC-n való bemutatás után június végén vezethetik be.

Hogy van-e piaci rés még egy újabb szolgáltatás számára? Ugyan a jelenlegi streamplatformok komoly zenei kínálattal rendelkeznek, de bőven akadnak hiányosságaik is. Ugyan lehetséges, hogy a zenei stream-szolgáltatások a közeljövőben birtokában lesznek annak a tudásnak, aminek egykor a lemezboltok eladói, azonban a Deezert vagy a Tidalt ez most még egyáltalán nem jellemzi. A streamplatformok sokkal inkább a fellelhető zeneszámok mennyiségére fordítják a hangsúlyt és közben megfeledkeznek az elérhető stílusok bővítéséről vagy az olyan fontos funkciókról, illetve azok tökéletesítéséről, mint például a kereső. Ezért fordulhat elő az, hogy klasszikus zenéket csak nagyon nehezen lehet találni a stream-szolgáltatásokban, vagy nagyon meg kell szenvedni a keresővel.

Vannak olyan együttesek és művek, amelyek egyáltalán nem lelhetők fel. Ezek közé tartozik például a The Beatles, de számos kortárs előadó is ezen a listán szerepel. Nem mindenki teszi elérhetővé a dalait több rendszerben, sőt, van előadó amelyik kizárólag egyetlen streampartnerrel szerződik le. Ezért van az, hogy a The Beatles zeneszámait és albumait kizárólag az Apple kínálatában lehet megvásárolni, pedig alighanem máshol is lenne rájuk igény. Cserébe viszont fellelhetők az alvást, az ébredést vagy éppen a főzést elősegítő CD-k, amelyek egy bizonyos felhasználói tábor számára kétségkívül hasznosak lehetnek. A zenék minősége általában megfelelő, de a beállításokban csak néhány formátum közül lehet választani, viszont a jó tömörített és a veszteségmentes felvétel között gyakorlatilag semmi különbséget sem lehetett felfedezni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • M2 #3
    Nem is értelek.
    A google gyorsabban keres mint a boltok?
    A zenealkalmazásokban egy gombnyomás az offline tárolás, van ennél egyszerűbb is?
    Akiknek iOS készüléke van, azok mind csak és kizárólag Apple appokat használnak?
  • kvp #2
    Javul, de egyelore meg mindig ott tartunk, hogy gyorsabb leszedni a netrol google talalat alapjan mint elofizetni es keresgelni a boltokban, ahol aztan a megtalalt zenet nem lehet offline tarolon zsebrerakni. Az apple viszont varhatoan eleg nagy piaci szeletet fog tudni maganak kihasitani, mert akinek ios-es keszuleke van, az nem fog se google-t, se mas megoldasokat hasznalni.
  • G_ArchAngel #1
    Pletykák szerint olcsóbb lesz, mint a Spotify és társai, tehát az átlag 10USD/hó alá lesz pozíciónálva. Jay-Z szolgáltatásá, a Tidal-t nem is kell nézni, mert azonnal bukott a 20 USD/hó árral.
    Utoljára szerkesztette: G_ArchAngel, 2015.05.19. 08:58:49