Berta Sándor

Licenc­megállapodást kötött a SoundCloud és a Warner Music

Az egyezménnyel a zenei platform megszerezte az első nagy partnerét.

A megkötött megállapodásnak köszönhetően a Warner Music Group minden olyan esetben pénzt fog kapni, ha a vele szerződésben álló előadók zeneszámait meghallgatja valaki a SoundCloud rendszerén keresztül. Az együttműködés egyaránt vonatkozik a reklámok segítségével finanszírozott SoundCloud-ajánlatra és a 2015 első felében bevezetendő új szolgáltatásra. A The Wall Street Journal információi alapján a Warner Music Group a mostani bejelentéssel egy időben tulajdonrészt is szerzett a SoundCloudban, azonban ennek arányát az újság nem közölte.

A bejelentés hatalmas siker a SoundCloud számára, hiszen egy ilyen nagy partner megszerzése jelenti az első lépést egy hosszú távú, stabil, fenntartható üzleti modell felé vezető úton. A platform jelenleg ingyenes és ennek köszönheti a kiemelkedő sikerét is, havonta 175 millióan használják. Alexander Ljung, a cég alapítója és vezérigazgatója elmondta, hogy az új ajánlat elindítása után is megmarad az ingyenes szolgáltatás.

A csoport - a Universal Music és a Sony Music mellett - egyike a három nagy zenei kiadónak, a Warner Music Group előadói között megtalálható Bruno Mars, a Coldplay, Kylie Minogue, a Linkin Park, Madonna, a Metallica, Moby, a Nine Inch Nails, az Oasis, a Red Hot Chili Peppers és Tiësto. A konszern tulajdonosa 2011 májusa óta Leonard Blavatnyik amerikai milliárdos, aki tavaly megszerezte a brit EMI kiadót is. A Warner Music Group próbálja megvetni a lábát az online piacon is, ezért együttműködik a Shazam nevű szolgáltatással.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!