Berta Sándor

Szigorúbb lesz a török online cenzúra

Törökországban új szintre emelkedett a világháló ellenőrzése.

A török állami távközlési hivatal (TIB) a jövőben bírósági ítélet nélkül is bezárathat olyan honlapokat, amelyek az álláspontja alapján veszélyeztetik a nemzetbiztonságot és a közrendet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítást a napokban fogadta el a helyi parlament. Emellett a távközlési felügyelet korlátlan mértékben gyűjtheti majd az adatokat a felhasználók szokásairól.

A TIB többek között megtudhatja, hogy ki és milyen oldalt keresett fel, valamint utasíthatja az internetszolgáltatókat, hogy 4 órán belül távolítsanak el egy adott honlapot a világhálóról, vagy tegyék elérhetetlenné. A hivatal köteles ezután 24 órán belül bírósághoz fordulni, amely 48 órán belül el kell hogy döntse, hogy a blokád legális-e vagy sem. A TIB bármikor betekinthet az online forgalomba és fel is jegyezheti azt, anélkül, hogy ehhez előzetesen engedélyt kérne a bíróságtól.

A jogszabály azután lép hatályba, hogy Recep Tayyip Erdogan államfő aláírja. A török kormány utoljára februárban módosította a törvényt. Azóta az internetszolgáltatók kötelesek két éven keresztül megőrizni a fogyasztók adatait és szükség esetén átadni az állami hivataloknak.

A módosítást az ellenzéki pártok élesen támadták. Erdal Aksünger, a legnagyobb török ellenzéki párt, a CHP képviselője azt mondta, hogy Törökország egy olyan állammá vált, amelyben akár éjszaka is módosítanak egy jogszabályt azért, hogy a hatalom Gestapo-szerűen kormányozhasson. A hatalmi ágak szétválasztásának korábbi rendszere megváltozott és a TIB komoly hatalomhoz jutott, mindez azonban szerintük alkotmánysértő.

Az elképzelés már januárban kiszivárgott, majd kiderült, hogy Törökországban Facebook- és YouTube-blokád várható. Ez meg is valósult, de júniusban feloldották.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • qetuol #7
    "4 órán belül távolítsanak el egy adott honlapot a világhálóról"

    aham..
  • immovable #6
    Üdv Magyarországon.
  • ManoNegra #5
    Másról van itt szó, ez a törökök népi<>urbánus csatája.

    Az új anatóliai középosztály és a régi elit küzdelme – a török elnökválasztás társadalmi háttere
  • ManoNegra #4
    Jó dolog a demokrácia ... feltéve ha azt választja a buta nép, aki nekünk tetszik!
  • hypno #3
    Az emberek többsége szeret szolgaságban élni, mert egyszerűbb az élete.
    Meg van az imádata tárgya (az aktuális kiskakas aki a szemétdomb tetejéről kukorékol), az előre legyártott ellensége, aki minden roszról tehet, és még azt is megmondja a hatalom, hogy miről mit gondoljon.Neki már csak azzal kell foglalkoznia, hogy egyen, igyon, utódokról gondoskodjon, és szolgáljon.
  • dartois83 #2
    Nem a népség a barbár, hanem a kormányzat követ el gyalázatos dolgokat az alapvető demokratikus értékek ellen. Persze a nép is hibás, hogy Erdogant bent tartották a hatalomban, pedig a politikusoknak kb. 8 év után biztosan lejár a szavatossága. Aki több, mint három ciklust szeretne a hatalomban tölteni, az kissé demokrácia-deficites attitűddel van megáldva.
  • Herold #1
    Remélem, ez a barbár népség soha az életben nem lesz tagja az EU-nak.