Berta Sándor

Venezuela - lehetőség és fegyver is az internet

A dél-amerikai ország vezetői úgy reagáltak az ellenük zajló tüntetésekre, hogy megakadályozták, hogy az emberek hozzáférhessenek a világhálóhoz.

Miután Venezuelában a televízióadók nagy részét az állam ellenőrzi, ezért az internet szerepe és jelentősége egyre inkább előtérbe kerül. Az elmúlt hetekben súlyosbodott a gazdasági helyzet, a hatalmas olajbevételek ellenére szigorúan korlátozzák a piac működését, emiatt leértékelődött az ország pénzneme, rendszeressé váltak a tüntetések, amelyekben a főszerep a diákoknak és az egyetemistáknak jutott. A fiatalok úgy vélik, hogy a magas bűnözési arányért és a növekvő inflációért Nicolas Maduro elnök a felelős. A rendezvényeket a világháló, elsősorban a Facebook, a Twitter és más közösségi platformok segítségével szervezték. Ennek próbál meg véget vetni az erősödő állami cenzúra.

Venezuelában az aktuális kormánynak a hatályos törvények alapján minden joga megvan a cenzúra bevezetésére. Minden olyan esetben élhet ezzel a lehetőséggel, ha úgy ítéli meg. A jogszabályok értelmében az online és a nyomtatott sajtóorgánumok, valamint a televízióadók számára tilos a gyűlölet- vagy a félelemkeltés, s a közrend megzavarása. Ilyen törvények szinte minden országban léteznek, de Venezuelában kissé szabadabban értelmezik őket.

Az Electronic Frontier Foundation azt írta, hogy San Cristóbalban teljesen megbénították az ország legnagyobb internetszolgáltatóját, így 400 000 lakos időszakosan semmilyen online hozzáféréssel nem rendelkezik, de más régiókban, illetve városokban is hasonló a helyzet. Már korábban arról számolt be a Twitter, hogy a helyi kabinetnek sikerült az országhatárokon belül blokkolnia a hozzáférést néhány felhasználó feltöltött fotóihoz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Vol Jin #5
    Venezuelát az a kommunista disznó tetti tönkre, nem az USA. Az, hogy szájkaratézott az USA-val, az csak propaganda volt. Belekötött az USA-ba, azok meg visszapofáztak. Amerika két esetben pofázik bele a dél-amerikai ügyekbe. Ha valahol basztatják azt a tulajdont, ami egy amerikaié, illetve, ha nagyüzemben termesztenek kokaint. Ja ez a kettő nincs, akkor csak lobbiznak a gazdasági érdekek mentén, és ha valaki nem korrupt, akkor nem veszik meg kilóra, és elhajtja őket. És ez az utóbbi cselekmény nem kormányzati, hanem egy-egy cég tevékenysége. Mondjuk megakar venni egy amerikai cég egy bányát. Vagy eladják neki kenőpénzért, vagy eladják másnak, vagy nem adják el senkinek. És akkor itt vége is van a dolognak. Ez szimpla lenyúlás, korrupció kérdése. De mondjuk egy autogyár betelepítése nem lopás. Helyi autoipar nincs, azt védeni nem kell, ellenben munkahelyek lesznek belőle, amiből megél a nép. Bár csak idetelepülne tíz autógyár.
  • halgatyó #4
    Az IMF-nél egy buszsofőr is többet tesz a saját népe érdekében!
    Amit pedig az USA művel arrafelé (és az egész világban) arra nincs szalonképes kifejezés.
    Össze lehet hasonlítani a mostani állapotunkat a "rendszerváltás" előttivel. Ugyanazt csinálják a világ legmocskosabb gazemberei mindenütt.
    Bolíviában is próbálkoztak, de ott szerncsére szitává lőtték a disznókat.
    Hugo Chaveznek is rövid életett adott a sors (vagy inkább a CIA).
    Akárcsak Haidernek.
    MINDENKINEK IGAZA VAN, AKI ELTIPORJA A DISZNÓGYALÁZAT HÁTTÉRHATALOM ÁLTAL USZÍTOTT MOCSKOKAT. Bármilyen eszközzel.
  • Vol Jin #3
    Jól értem, hogy arról is az USA vagy a zsidók tehetnek =majd megmondod, melyikre gondoltál), hogy Venezuelában egy Marxista szocialista egypártrendszert akart kiépíteni, és csődbe viszi az országot?

    Jelenleg egy indián buszsofőr vezeti azt az országot.
    Mi más lenne annak a végeredménye, mint csőd?
  • halgatyó #2
    Egyre hosszabb a sor.
    Líbia, Egyiptom, Szíria, Ukrajna...
    Lehet, hogy Venezuela lesz a következő áldozata a világ legaljasabb és leghazugabb hatalma geopolitikai törtetésének?
  • Vol Jin #1
    Ez van, ha egy alulművelt, kisebbségi komplexusos ostoba tahó indián forradalmárosdit játszva kormányra kerül, és az utódja egy buszsofőr.