SG.hu·

A francia bíróság letiltotta egy humorista két felvételét a YouTube-ról

A francia bí­róság letil­totta egy humorista két felvé­telét a YouTube-ról
Kötelezte egy francia bíróság az antiszemitizmus miatt korábban többször elítélt humoristát, Dieudonné M'bala M'balát, hogy vegyen le az internetről két olyan felvételt, amelyben emberiesség elleni bűncselekményeket vitat.

A párizsi legfelsőbb bíróság a Franciaországi zsidó diákok uniójának (UEJF) kérelmére megállapította, hogy a humorista a 2014 a quenelle (fordított náci karlendítés) éve lesz című videójának két részletében emberiesség elleni bűncselekményeket vitat, s ezért elrendelte a felvételek visszavonását. Az UEJF a YouTube videómegosztó portált, ahova a felvételek felkerültek, "hanyagsággal és passzivitással" vádolta meg. Az ominózus felvételek - amelyek a humoristának a francia hatóságok által több városban betiltott A fal című előadásából tartalmaznak részleteket - 2013. december 31-én kerültek fel a YouTube-ra, azóta sokan megosztották őket, s eddig összesen 3 millióan töltötték le őket.

A YouTube szóvivője korábban azt közölte, hogy a portál addig "semmilyen tartalmat nem töröl, amíg az nem sérti a YouTube közösség szabályait és nem ütközik törvénysértésbe, például abban az esetben, ha a tartalom kapcsán bírósági döntés született". A YouTube moderátora ugyanakkor "potenciálisan sértőnek és felháborítónak" jelölte meg a videót és ezt jelezte is a felhasználóknak. A vitatott felvételen Dieudonné a leghíresebb francia nácivadászt, Arno Klarsfeldet szólítja meg: "Én a gázkamrákról nem tudok semmit, de ha tényleg tudni akarod az igazat, szervezek neked egy találkozót Robert-rel". A humorista a holokauszttagadásért többszörösen elítélt Robert Faurissonra utal, aki több műsorának is vendége volt már.


M'bala M'bala 2005-ben találta ki ezt a karlendítést, a quenelle-t

Egy hasonló esetben múlt pénteken felmentette a párizsi büntetőbíróság a humoristát. Akkor a bíróság azzal indokolta a döntését, hogy nem bizonyítható, hogy a felvételt maga a humorista tette közzé 2010-ben a videómegosztó portálokon. A videóban Dieudonné "a zsidó lobbi befolyásáról" beszélt és Youssouf Fofana, a 27 tagú "barbárok bandája" nevű bűnszövetkezet vezetőjének kiszabadítására buzdított, aki 2006-ban elrabolta Ilan Halimi marokkói zsidó fiatalembert. A megkínzott és haldokló férfira három héttel később Párizs egyik külvárosi utcáján találták rá meztelenül, néhány nappal azután, hogy az egyre kisebb összeget követelő emberrablókkal megszakadtak a tárgyalások. Az óriási felháborodást kiváltó bűncselekmény tetteseit három évvel később ítélték el, a "barbárok bandájának" vezetője életfogytiglani börtönbüntetést kapott.

A YouTube januárban viszont levette Dieudonné egy másik felvételét, amelyben Annie Cordy énekesnő Chaud cacao (Meleg kakaó) című dalát Shoah nanas (Soá csajok) szöveggel énekelte. A bíróság ezért 8 ezer eurós (2,5 millió forintos) pénzbüntetésre ítélte a humoristát. Dieudonné M'bala M'bala elsősorban az úgynevezett "fordított náci üdvözlésről" - vagyis nem felfelé, hanem lefelé tartott, kinyújtott karral végrehajtott tisztelgő mozdulatról - vált ismertté. A 46 éves humorista ellen már hat elítélő bírósági végzés született antiszemita gyűlöletbeszéd címén, de az összesen 65 ezer eurónyi (20 millió forintnyi) pénzbüntetésből még semmit nem fizetett be.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Amergin2014. 02. 14.. 23:19||#9
Vajon kik az ellenségesebbek Magyarországgal és a magyarokkal: a zsidók, vagy az antiszemiták? De ugyanez a kérdés áll a világ összes országára, ahol tíznél több zsidó fajú ember él.
A bíróság azt mondja ki, ami a dolga: mindenki köteles szeretni a zsidókat és tilos õket nem szeretni. A holokausztot pedig ne tagadd, hanem mondj igent a holokausztra!
A szájkosártörvények szerint most már csak a sorok között, de azért még mindig el lehet mondani a véleményt a minden napos holokausztozásról és a soha véget nem érõ holokárpótlásról.
Szegény Cipõ, nem is tudta milyen remek dalszöveggel találta telibe ezt:

Kicsi vagyok.
Kicsi vagyok,
Ha megnövök
Beléd rúgok.

Még még még még még
Ennyi nem elég.

Egyre feljebb furakodom.
Jaj de magas ez a torony.

Még még még még még
Ennyi nem elég.

Repül a bálna
Repül a bálna
Ez a parancs
Érik a narancs
Repül a bálna
Repül a bálna
Aki hülye,
Az is marad

Repül a bálna
Repül a bálna

Mindenki álljon vigyázzba

Repül a bálna
Repül a bálna
Beleköpök a nagy Dunába.

Repül a bálna
Repül a bálna
Körbe körbe
Repül a Földön
Holnaptól repül a bálna
Megírta a Magyar Közlöny.

Megtanultam, tudom a választ
Kicsi az ország nagy a bánat.

Még, még, még, még, még
Ennyi nem elég

Repül a bálna
Repül a bálna
Mindenki álljon vigyázzba
Repül a bálna
Repül a bálna
Beleköpök a nagy Dunába.

Repül a bálna
Repül a bálna
Ez a parancs
Érik a narancs
Repül a bálna
Repül a bálna
Aki hülye,
Az is marad
© Cat2014. 02. 14.. 14:16||#8
Eléggé ironikus, de attól még igaz. (Bíróság mondta ki antiszemitának.)
© Barkasfarkas2014. 02. 14.. 13:20||#7
Idézet a fõoldalon látható alcímbõl:

"A bíró a néger antiszemitát, M'bala M'balát..."
© Tetsuo2014. 02. 13.. 23:17||#6
Azt vágjátok, hogy az NSA-nél külön kategória van nekünk? ;-D
"Rendszerellenes gondolatok", 0-9-ig fokozat.

© ManoNegra2014. 02. 13.. 20:47||#5
"Ha tudni akarod, ki uralkodik feletted, elég kiderítened, hogy ki az, akit nem szabad bírálnod...”
+2-1
© Gyuszopapa2014. 02. 13.. 13:18||#4
Azt már régen a sárba tiporták csak nem vették észre az emberek.
+1-1
© Sippie2014. 02. 13.. 13:04||#3
😄DD szólásszabadság, meg szabad vélemény nyilvánítás mi...
-1
© Zymkasithlord2014. 02. 13.. 11:56||#2
tomazin
A devizahitelesek között kevés volt a zsidány(zsidó+cigány).
-1
© tomazin2014. 02. 13.. 11:08||#1
"zsidó diákok uniójának (UEJF) kérelmére megállapította"
érdekes módon a devizahitelesek kérelmére nem állapították meg...

az a legszánalmasabb az egészben, hogy a 90es évek elõtti humoristák effektíve nyíltan kritizálták a rendszert, addig most ha egy kényessé tett témában az ember meg mer szólalni, azonnal bíróság elé lesz citálva.
-1