Berta Sándor

Átalakulóban a kereskedelem, jön az intelligens vásárlás

A belvárosi boltoknak a jövőben esélye sem lesz a túlélésre, ha nem alkalmaznak digitális eszközöket és ügyfélfigyelő rendszereket. Erre a megállapításra jutottak az Osztrák Kereskedelmi Szövetség által szervezett intelligens vásárlási szimpózium résztvevői.

Stephan Mayer-Heinisch, a szervezet elnöke elmondta: a kereskedelemben olyan korszak következett be, ami alaposan felforgatta az eddig megszokott gyakorlatot. Mindez jóval nagyobb mértékben befolyásolhatja a cégek és a felhasználók életét, mint ahogy azt most elképzeljük. Abba, hogy milyen lehet néhány év múlva a vásárlás, a Kapsch BusinessCom cég víziója segítségével nyerhettünk bepillantást. Jochen Borenich, a Kapsch ügyvezető igazgatója közölte, hogy új technológiákkal akarják támogatni a kereskedelmet. Az új intelligens megoldások új impulzusokat jelenthetnek az ágazatnak.

A rendezvényen bemutattak egy olyan érintőképernyőt, ami asztalokba, falakba vagy irodai bútorokba egyaránt integrálható és amit egyszerre akár 40 személy is használhat. Az interaktív kijelző alkalmazható vásárlási asszisztensként, egy-egy termék konfigurálására vagy éppen a vásárló kísérőinek szórakoztatására. Florian Rotberg, a Digital Signage című könyv szerzője rámutatott, hogy a gyermeksarkok és a férfiaknak szóló ajánlatok bevált megoldásnak számítanak, s lehetővé teszik, hogy a nők nyugodtan elvégezhessék a bevásárlást. A digital signage kifejezés az interaktív eszközök reklám és tájékoztatási célokra való használatát takarja. Rotberg úgy vélte, hogy a kereskedelemben ezen a területen egyre nagyobb igény lesz az ilyen termékekre és szolgáltatásokra.


A boltokban már most is kamerák figyelnek minket, de azonosítani fogják az arcunkat, megállapítják a nemünket és a korunkat, és személyre szabott ajánlatokat látunk majd a kijelzőkön

Hannes Lindner cége az ügyfelek elemzésével és bolthálózat-optimalizálással foglalkozik. Szerinte a mobil eszközök egyre inkább előtérbe kerülnek az árak összehasonlítása során. A kereskedőknek két lehetősége van: vagy beszállnak az árversenybe vagy erősítik a marketingtevékenységüket és világosan kommunikálnak. A jövőben elengedhetetlen lesz például az úgynevezett konvertálási rátával kapcsolatos elemzések figyelembe vétele. Ezek során azt vizsgálják, hogy egy személy csupán betér-e az adott boltba vagy valóban vásárol is, ehhez pedig szükség van ügyfélfigyelésre és úgynevezett frekvenciamérésre. Utóbbinál szenzorokat és kamerákat vetnek be, amelyek segítségével kiderül, hogy hányan tartózkodnak egy üzlet bizonyos részén. Hőtérképpel (egy úgynevezett heatmap funkcióval) pedig megállapítható, hogy melyek a leginkább vevőcsalogató részlegek, hol van állandóan sok vásárló és a kereskedők ennek tükrében reagálhatnak a keresletre.

Más téren is előtérbe kerülnek a digitális megoldások. A Kapsch bemutatott egy arcfelismerő funkcióval ellátott videokamerás megfigyelőrendszert, amellyel megtudható, hogy milyen idősek és milyen neműek a vásárlók. A rendszer közel sem tökéletes, hiszen a teszteknél a kamera a tesztszemély életkorát illetően 20 évet tévedett. Rotberg hangsúlyozta: ezek a kamerák nem tárolják a képeket, ezért nem beszélhetünk személyes adatokról és ezáltal megfelelnek az adatvédelmi előírásoknak. Ennek ellenére fontos, hogy ezeket a megoldásokat elfogadják az emberek, s nem szabad elfelejteni, hogy Európában másképp viszonyulnak a megfigyelőrendszerekhez, mint Japánban vagy az Amerikai Egyesült Államokban.

A frekvenciamérést már alkalmazzák Ausztriában a Benetton cég Bécs központjában lévő üzletében, de az arcfelismeréses funkció nyújtotta lehetőségekkel még a Kapsch egyetlen partnere sem élt. A konszernnek számos további technológiai projekt van a tarsolyában, amelyek érdekesek lehetnek a kereskedők számára. Ezek egyike az úgynevezett intelligens ügyfélkezelő (Customer Flow Management) rendszer, amelynél az embereknek nem kell sorban állniuk, hanem húznak egy sorszámot, mint a bankokban, és kivárják, amíg sorra kerülnek. A megoldás előnye, hogy bővíthető, így a várakozó ügyfél egy alkalmazás segítségével kérhet értesítést, hogy mikor kell a pénztárhoz fáradnia vagy előzetesen egyeztethet egy időpontot egy másik üzletben, ezáltal megtervezheti a vásárlásait.

Az még a jövő zenéje, hogy betérve egy boltba személyre szabott ajánlatokat kapjunk, valamint egy kijelzőn keresztül láthassuk, hogy hol vannak az általunk előnyben részesített termékek. Ennek oka, hogy az ilyen rendszerek bevezetése jelenleg nem kifizetődő az áruházak számára. Viszont népszerűek a személyre szabott reklámokat megjelenítő képernyők, e szolgáltatások alapját szintén a rejtett kamerák és az arcelemzés jelentik. Borenich végül leszögezte, hogy az online és az offline terület a jövőben még inkább össze fog olvadni, de az offline tanácsadás továbbra is népszerű lesz. Lindner hozzátette, hogy bármennyire is átalakul a vásárlási folyamat, természetesen továbbra is a vásárló dönt majd arról, hogy elfogadja-e az ajánlatokat vagy nem.

Magyarországon is megjelentek azok a fogyasztók, akik már csak kizárólag mobiltelefonjukat használják online vásárlásra, igaz, arányuk még alacsony (2%) ez azonban a közeljövőben várhatóan fokozatosan növekedni fog, köszönhetően az okostelefonok térnyerésének. A többség (70%) inkább a számítógépet részesíti előnyben az elektronikus vásárlás során, de egyre többen vannak azok, akik egyenlő arányban ötvözik a két eszköz használatát (7%). Hazánkban tavaly már harmadszor rendezték meg az Internetes Vásárlás Napját, 2013. november 8-án több száz e-kereskedő várta a látogatókat speciális, csak ezen a napon érvényes kedvezménnyel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #5
    A maszkos embereknek külön ajánlatok lesznek. :-)
    Mikor a Kanári-szigetek egyikén jártam, a csendes, múltat idéző La Gomerrán, a helyiek mesélték, hogy szuper lesz, ment Angela Merkel megkedvelte a helyet, ott szokott hegyet mászni és kapcsolatai (és érdekei) révén elintézte, hogy hamarosan lesz nemzetközi repülőterük. Milyen jó lesz majd, a kézzel készült, hagyományos tárgyakat meg a bio-termesztett növényeket többen megismerik, jönnek a túristák, mint a mellette fekvő szigetre, Tenerifére...
    Mondtam, hogy persze, az f@sza lesz. Az afrikai vendégmunkások és arabok árulják a kínai bóvlit,. mint szuvenír, ők meg majd dolgozhatnak a száz hotelegyikében, amit a külfüldiek üzemeltetnek majd a termőterületeken, mert az nagyobb haszon, mint a drága öntözéssel termelni bármit is... A minőséget el is felejthetik, mert arra globális szinten nincs igény ill. mindenhol kicsinálják. Végülis ott van előttük Tenerife is mint példa, de nem hitték el, hogy az ő szép szigetük is arra a kommersz, kiszolgáló sorsra jut.
    Hamarosan meglátjuk.
    A globalizáció, a nagytőke minden helyi, (igazi) különlegességet megsemmisít és terjeszti az ángolszász "kultúrát" és a pénz imádatát, homogenizálva az egész világot, degradálva minden értéket.
    Minden ezt elősegítő "fejlődés" csak egy láncszeme a sátáni gépezetnek, mint pl. az "intelligens" vásárlás.
  • Ender Wiggin #4
    ja, az intelligens üzletek mellett nyílnak majd a nemzeti maszk boltok.
  • Kelta #3
    hideg kiráz ettől a jövőtől....brrrr..
  • endrev #2
    "A boltokban már most is kamerák figyelnek minket, de azonosítani fogják az arcunkat, megállapítják a nemünket és a korunkat, és személyre szabott ajánlatokat látunk majd a kijelzőkön"

    Anyátokat... :D Elterjednek majd a maszkok... Hurrá...
  • MaRee #1
    És az intelligens vásárlók mikor jönnek?