Berta Sándor

A Bitcoin vagyon, nem pedig fizetőeszköz

Az amerikai adóhivatal úgy döntött, hogy a Bitcoin nem minősül pénznek.

Az Internal Revenue Service (IRS) megállapította, hogy a Bitcoint az adók vonatkozásában nem fizetőeszköznek tekinti, hanem éppúgy "vagyonnak" számít, mint például a részvények vagy a kötvények. Mindez azt jelenti, hogy az IRS döntése alapján a Bitcoin is adóköteles és az azzal kapcsolatos nyereségekről, illetve veszteségekről egyaránt értesíteni kell az adóhivatalt.

A The New York Times arról számolt be, hogy ha valaki egy termékért vagy szolgáltatásért Bitcoinnal fog fizetni, akkor kénytelen lesz a Bitcoin vásárlása és a tranzakció között bekövetkező értékváltozást kiszámítani és megadni. A Bitcoin-generálóknak, azaz az úgynevezett "bányászoknak" szintén a bevételük részeként kell majd megadniuk az adott időn belül szerzett Bitcoin-mennyiséget. A módosítás az online tőzsdék életére is hatással lesz.

A pénzügyi szakértők örülnek a változásoknak, mert így a Bitcoin olyan szinten legalizálva lett, amire korábban nem volt példa. Ajay Vinze professzor szerint még ez a jogi státusz is jobb a korábbi állapotnál és ezzel a Bitcoin egy lépést tett afelé, hogy "valódi pénzügyi értéke" legyen. A Coinbase nevű Bitcoin-tőzsde üdvözölte a döntést és a Twitteren azt írták, hogy a következő időszak izgalmas lesz a vállalat számára, hiszen az IRS végre tiszta vizet öntött a pohárba.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Vol Jin #5
    "Inkább a szépsége és a ritkasága."

    Nincs mögötte valós szépség. Nem véletlenül működőképes a rezestrükk.
    Nincs valódi szépsége. Aki ránéz, az értéke miatt tartja "szépnek".

    "Az ipar baromi nagy felhasználója, pl. az egészségügy (erre senki nem allergiás, használható implantokban), vagy az elektronikai ágazat."

    Pont ezt írtam. Az iparnak kellene meghatározni az értékét. Nagyjából, mint a szénnek, vasércnek.

    Az, hogy vagyontárgyként kezeljük, egy abnormális perverzió.
  • Cat #4
    "a kultúra tulajdonít neki értéket"
    Inkább a szépsége és a ritkasága.

    "Valójában teljesen értéktelennek kellene lennie."
    Az ipar baromi nagy felhasználója, pl. az egészségügy (erre senki nem allergiás, használható implantokban), vagy az elektronikai ágazat.
  • Vol Jin #3
    A valutákat államok bocsátják ki, és egy-egy ország gazdasága áll mögötte.

    Ez meg egy piramisjáték a semmire. Ezt egyszerűen be kellene tiltani.

    A papírpénz-ellenességre, és az arany fetisizálására csak annyit, hogy évente 2300 tonnát termelnek ki belőle. Baromi kevés arra az arany, hogy pénzként használjuk.

    Az arany csak egy fém. Csak az emberi hagyomány, és a kultúra tulajdonít neki értéket. Ez volt az első fém, amit megmunkálhattunk, mert tisztán rögök formájában is megtalálható. Mivel ritka, nagy kincsnek tartottuk. Hogy ma értéke van, az kulturális hagyomány. Valójában teljesen értéktelennek kellene lennie. Ha a világ racionálisan működne, az értékét csak az határozná meg, hogy mennyit tudunk belőle termelni, és az ipar miként használja fel. Hogy ékszerként, vagyonként kezeljük, egy abnormális jelenség.
  • Tetsuo #2
    Hát épp ez az, hogy a jelenlegi pénzek is hasonló (semilyen) fedezettel rendelkeznek, így a Bitcoin is lehetne az.
  • Mat666 #1
    " Bitcoin egy lépést tett afelé, hogy "valódi pénzügyi értéke" legyen"

    Digitálisan a semmiből előállított valaminek soha nem lesz pénzügyi érték vagy bármilyen más értéke épp akkora átverés mint a jelenlegi papír pénznek.