Berta Sándor

Bitcoin - fényes jövő vagy bukás?

Felemás a virtuális pénz megítélése, melynek árfolyama év eleje óta a sokszorosára emelkedett. A Bank of America bizakodó a Bitcoin jövőjével kapcsolatban, míg Kínában éppen ellentétesen vélekednek.

A Bank of America jelentése szerint a virtuális pénzre fényes jövő várhat és komoly vetélytársa lehet más online fizetőeszközöknek. A Bitcoin fontos eszközzé válhat az e-kereskedelemben, valamint a hagyományos pénzintézetek számára is olyan konkurenst jelenthet, amelyet illik komolyan venni. Egy Bitcoin értéke a közeljövőben akár az 1300 amerikai dollárt is meghaladhatja - írják. A bank ugyanakkor a dokumentumban igyekezett felhívni a figyelmet a Bitcoin kapcsán esetleg felmerülő lehetséges kockázatokra, illetve veszélyekre, például a pénzmosásra, a hackelésre, s az extrém instabil árfolyamra. Problémát jelent az is, hogy az alig néhány helyen beváltható virtuális fizetőeszköz árfolyama túlzottan a spekulációktól függ, ezért a tömegek számára nem túlzottan vonzó. A hatalmas értéknövekedés ezenkívül oda vezethet, hogy még azelőtt kipukkanhat a Bitcoin-lufi, hogy a virtuális pénz egyáltalán valódi esélyt kapott volna a bizonyításra.



A Kínai Központi Bank pont e veszélyek miatt nem ismerte el fizetőeszközként a Bitcoint. A pénzintézet először adott ki állásfoglalást a virtuális pénzzel kapcsolatban és gyorsan világossá tette, hogy egyelőre nem tervezi a fizetőeszköz elfogadását. Megtiltotta a bankok számára a vele való kereskedést és jüanra való átváltását, mivel a bank attól tart, hogy a digitális pénzt bűncselekményeknél alkalmazhatják. Az állásfoglalás szerint a Bitcoin egy nagyon spekulatív online termék és nem megbízható valuta. A lépéssel meg akarják akadályozni a pénzmosásra való felhasználást és egyéb bűncselekményeket, emellett öt minisztériummal közösen elkészítettek egy Bitcoin-használati irányelvet. A kínai internetezők ugyanakkor továbbra is szabadon megvehetik a virtuális fizetőeszközt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cateran #32
    Dehogynem, cserekereskedelem a neve. Masreszt 1 mukincs nem feltelenul mindenhol es mindenkinek ertekes. Kozhely, de a sivatag kozepen bolyongva, szomjazva, 1 liter viz nagyobb ertekkel bir, mint az utanad emlitett Rembrandt es Ferrari egyutt, de 1 del-amerikai torzsnek sem sokat ernenek ezek a dolgok.
  • wkm #31
    Azért lenne egy feelingje, ha egy Rembrandtal menne az ember Ferrarit venni...
  • Cat #30
    "az aranyhoz kötött valutákra is rá lehetne mondani, hogy hosszú távon halálra vannak ítélve."
    Nemhogy halálra vannak itélve, de mivel már nincs ilyen, ezért az ítéletet már végre is hajtották.

    "sok mindennek nő az értéke automatikusan, pl. a műkincseknek"
    De senkinek nem is jut eszébe csereeszközként használni egy műkincset.
  • asgh #29
    Alapvetően aranyból sincs végtelen mennyiségű, így az aranyhoz kötött valutákra is rá lehetne mondani, hogy hosszú távon halálra vannak ítélve.
    A másik, hogy sok mindennek nő az értéke automatikusan, pl. a műkincseknek, mégis virágzik a műkincs piac, mert az már egyéni élethelyzettől függ, hogy valaki milyen hosszú távon parkoltatja a pénzét értéktárgyakban.
  • wkm #28
    Szvsz ez a kapacitás koncentrálódása jelenti a legnagyobb veszélyt a btc-re. Ha néhány ember kezében összpontosul a kapacitás több mint fele, akkor csak idő kérdése és visszaélés lesz belőle (double spend és egyéb nyalánkságok). Nem gondolnám, hogy az ócska pc-k érdemi szinten negatívan befolyásolnák a hálózatot.

    Egy rendszer megbízhatósága a technológia kiforrottságán túl az növeli, ha az emberi visszaélések lehetőségét minimalizáljuk. Ez fontosabb, mint a rendszer gördülékeny működésének igénye (nem mintha ezzel jelenleg gond lenne).
  • Sors Kegyeltje #27
    A kriptopénzrendszerekben nem is az érméket tartom fontosnak, hanem magát a hálózatot. Olyan, mint egy kontinenst behálózót vasútvonal, a gördülő állomány pedig az érmék. Perpillanat még senki sem nagyon akar rajta szállítani semmit, még épül a rendszer, de látszik, hogy a tervezésénél fogva alkalmas lesz hatalmas értékek szállítására, ezért mindenki stipistopizza az érméket, a majdani értékközvetítőket. Ha valamelyik kritpopénz rendszer betölti amire hivatott, és megszerzi a nemzetközi tranzakciós pénzpiac 1-10 %-át, akkor egy érme 100.000 - 1.000.000 USD között érhet majd.

    Hosszú távon - a blokkjutalom triggerelt feleződésével - a tranzakciós illetékért lesz majd érdemes a blokkfejtési, avagy bányászati tevékenységet fenntartani, és a háttérinfrastruktúrát biztosítani. A kritpopénz rendszerek kifejlődése arra emlékeztet, mint amikor egy apró magból kinől egy hatalmas fa. Remélem, a kitalálójuk megkapja a közgáz Nobelt.

    A célhardverek megjelenésével sajnos a BTC bányászat ugyanazt a jelleget mutatja, mint a többi aranyláz: nem az gazdagodik, aki a lapátot forgatja, hanem az, aki árulja. Megrendelem a célhardvert, a pénzemből legyártják, aztán saját célra termeltetnek vele, amitől megnő a nehézségi célszám, majd leszállítják nekem bájos mosoly kíséretében, sok hónappal a megrendelést követően.

    Sajnos úgy hírlik, ez a filoxia eléri a kis bányászok utolsó mentsvárát, a scrypt algoritmusú kriptopénzeket is. Bár számomra úgy tűnik, jellegüket tekintve első körben nem az SHA256 ASIC eszközei jelennek meg, hanem csak FPGA-k, mindezek elegek lehetnek arra, hogy a GPU alapú bányászok innen is kiszoruljanak, s elkezdődjön a blokkfejtők számára deficites, a célhardver gyártók számára nyereséges, de amúgy teljesen értelmetlen fegyverkezési verseny.

    Mindezzel együtt, ha a kriptopénz-rendszerek szeretnének tényezővé válni, óhatatlanul szükséges ez a fajta professzionalizálódás, bár a decentralizáció elve sérül, adat, rendszer és üzembiztossági szempontból kívánatosabb a számítási kapacitás néhány tucatnyi professzionális üzemeltetőnél koncentrálása, mintsem hogy egy dollárszázmilliárdokat élő rendszer alapját képező eszközök szedett-vedett hardverből, lopott Windowson a fészer sarkában működgető gépek legyenek.
  • wkm #26
    Igazából nem kell a hálózathoz óriási kapacitás, hanem csak sok kicsi. Ez csak a difficulty mértékétől függ. Jelenleg azért van ilyen nagy kapacitás ráfordítva, mert a minerek versenyeznek egymással. Aki nagyobb kapacitást tol bele, az jobban keres. Emiatt nő a difficulty, és emiatt még erősebb hardverrel lehet a korábbi szintet hozni. Szóval egyszerű okai vannak. De idővel ahogy feleződik a reward, és normalizálódik majd a piac, annál kevésbé fogja megérni a nagyoknak is. Ez után már nem fognak belefektetni további jelentős kapacitásokat a bányászatba.

    Persze ha a tranzakciók száma olyan drámaian nagy lesz, és ezzel a felajánlott fee is jelentős lesz, akkor nem fog a bányászat mérséklődni. (a bányászok hitelesítik a tranzakciókat, és az esetlegesen felajánlott díjat is ők kapják)
  • wkm #25
    Azt azért ne felejtsük el, hogy a btc egyelőre egy új technológia, és az emberek most kezdik megismerni szélesebb körben. Érthető, hogy a kezdeti lelkesedés miatt, no meg a spekulatív tőke rácuppanása miatt növekszik a kereslet, aminek árfelhajtó hatása van. Pár év múlva, amikor már mindenkinek a könyökén fog kijönni, addigra kicsit megnyugszik majd a piac is.
  • slickboy #24
    A legnagyobb üzlet szerintem az egészben a bányászhardverek eladása. Kezdetben amíg kevés számítási kapacitás volt a rendszerben, egy erősebb CPU-val is sok bitcoint lehetett kibányászni, később ehhez GPU kellett, aztán FPGA, most már ott tartunk, hogy ASIC kell hozzá, több gigahash/sec számítási kapacitással. A bányászhardvereket pedig nem mérik olcsón, a jelenlegi csúcs 7 terahash/sec-re képes, cserébe 14500 USD (meg a villanyszámla). De csak bitcoinért veheted meg. Ha nincs 10-15 bitcoinod akkor vehetsz dollárért a megfelelő helyen.
    Felmerül a kérdés, hogy megéri-e bányászni, mert nem biztos, hogy az elfogyasztott elektromosság árát visszahozza, a hardverről nem is beszélve.
    Poénból elkezdtem bányászni egy alsó-közép kategóriás Radeon videókártyával, 80-90 Mhash/sec sebességgel, ha jól számolom 40 év alatt kiások 1 bitcoint... :D
    Érdekesség, hogy ATI kártyák gyorsabbak a bányászatban egy nagyságrenddel, nvidia nem igazán alkalmas.
    Tehát aki időben rámozdult, most óriási haszonnal eladhatja a bányászhardvert, ami talán sose hozza vissza az árát...
  • Kryon #23
    Nagyon találékony emberek vannak, akik egyre találékonyabbakká válnak ahogy a várható haszon növekszik. Zombihálózatok létrehozása nem újdonság. Amúgy a legnagyobb gyenge pontjának azt tartom, hogy a BTC működéséhez óriási számítási kapacitás kell. Ezt nagyrészt a bányászok adják, de ha már nem éri majd meg a bányászat ez a kapacitás hirtelen kiesik és a rendszer akadozni fog, vagy teljesen meg is bénul.

    Ennek ellenére szerintem a BTC végét nem belső probléma fogja okozni, hanem a globális bankrendszer nyírja majd ki, ha veszélyesnek látják.