Berta Sándor

Szerverprocesszorokat építhet a Google

A Bloomberg egy bennfentesre hivatkozva arról írt, hogy a webes konszern saját szerver CPU-kat akar kifejleszteni. A termékek az ARM architektúráján alapulnának.

Az új processzorokat a társaság a saját igényeinek kielégítésére alkotná meg, mivel azok reményei szerint jobb együttműködést tennének lehetővé a hardverek és a szoftverek között. Az ügyben még nem született végleges döntés. A Bloomberg úgy vélte, hogy az elképzelés veszélyeztetheti az Intel üzleti terveit, hiszen a Google az Intel ötödik legnagyobb ügyfele és a bevételinek 4,3 százaléka származik az óriáscég megrendeléseiből. Liz Markman, a Google szóvivője nem foglalt állást a kérdésben. Kijelentette: aktívan szerepet vállalnak a világ legjobb infrastruktúrájának a kifejlesztésében, ami magába foglalja mind a hardverdizájn, mind pedig a szoftverek megalkotását.


A Google tajvani adatközpontjának egyik szervere

A Google olyan chipszakértőket foglalkoztat, mint Luis Andre Barroso, aki korábban a Digital Equipment Corporationnél (DEC) vállalt munkát. A tervek megvalósulását azonban számos dolog akadályozhatja, köztük az, hogy a társaság nem mondhat le a nagy teljesítményű chipek alkalmazásáról. Az ARM chipjei előbb vagy utóbb ennek a követelménynek is megfelelnek majd, de ezt ki is kell várni, s addig az Intel sem fog tétlenkedni. Vagyis ésszerűtlen lenne, ha a Google már jövőre saját szerverprocesszort fejlesztene ki. Tíz év múlva viszont a számítástechnikai infrastruktúra már teljesen másként néz majd ki és a Google alighanem azon piaci szereplők közé tartozik majd, akik a további fejlesztéseket előre fogják vinni.

Az ARM már évekkel ezelőtt jelezte, hogy szerverekbe kerülhetnek a chipjei. A lehetőséget Warren East, a vállalat vezérigazgatója pendítette meg, aki egy interjúban arról beszélt, hogy már van példa ilyen és hasonló kísérletekre. A Dell 2011-ben tervezte, hogy ARM CPU-kra épülő szerverekkel jelentkezik, míg a Hewlett-Packard idén áprilisban közölte, hogy új szerverkategóriát vezet be a közösségi, mobil, felhő és big data alkalmazások támogatására.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • errorista #2
    eees en vagyok az ember, aki elbaszott egy emoticont. Most elasom magam. Bye
  • errorista #1
    barcsak en is tudnek processzorokat epiteni. De en csak palacsintat meg tukortojas tudok :()(