SG.hu

Az európai biztosítók lemaradtak a digitális technológiákban

A társaságok négyötöde kevesebb mint tíz százalékát költi erre a területre az IT- és üzletfejlesztési költségvetésének. Ez messze elmarad nemcsak a globális, de az ázsiai és az amerikai átlagtól is. Az arány pedig várhatóan a közeljövőben sem változik majd - mutat rá az EY legfrissebb nemzetközi iparági felmérése, amelyben száz biztosítót kérdeztek meg világszerte.

"Az EY legfrissebb felméréséből egyértelműen kiderül, hogy leszakadóban vannak az európai biztosítók az ázsiai és amerikai társaságokhoz képest a digitális technológiák alkalmazásában. Ennek következtében egyrészt lemaradnak a szolgáltatásaik minőségének javításában vívott versenyben, másrészt nem tudnak élni az új technológiák adta költségcsökkentő lehetőségekkel sem. A társaságok számára alapvető fontosságú az egyértelmű és megfelelő alapokon nyugvó digitális üzleti terv kidolgozása, hogy hosszútávon is biztosítani tudják sikereiket a piacon" - mondta Seregdy Tamás, az EY Üzleti Tanácsadási Szolgáltatások Üzletágának igazgatója.

A közlemény szerint az európai válaszadók 84 százaléka mondta azt, hogy kevesebb mint 10 százalékát költi az IT- és üzletfejlesztési keretének a digitális megoldásokra, amely messze elmarad a 68 százalékos világátlagtól. A legtöbb forrást az ázsiai társaságok fordítják erre a területre, a második helyen pedig az észak- és dél-amerikai cégek állnak. Az európai biztosítók kétharmada szerint a következő évben is csak kevesebb mint tíz százalékkal növekedhet az új technológiákra szánt a források aránya. A középtávú terveik azonban jóval ambiciózusabbak: egyharmaduk több mint 50 százalékkal növelné a ráfordítást a következő öt évben, amely már jóval meghaladja a globális átlagot. A felmérésben részt vevő európai cégek 90 százaléka sorolta magát a digitális fejlettségi index alsó negyedébe, szemben a globális 78 százalékos átlaggal. Harmaduk nyilatkozott úgy, hogy egyáltalán nincs üzleti tervük a digitális technológiák alkalmazására - derül ki az EY iparági jelentéséből. Több mint kétharmaduk egyesre értékelte magát az ötös skálán a digitális csatornák alkalmazásában a márkahűség kiépítésének és fenntartásának folyamatában. 76 százalékuk azt mondta, hogy csak alapvető szinten alkalmazzák az új technológiákat a fogyasztókkal való kapcsolattartás költségeinek csökkentésében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!