Berta Sándor

Steve Ballmer nélkül jobb lehet a Microsoft?

A tengerentúli konszern távozó vezérigazgatója elismerte, hogy a lemondása elkerülhetetlen volt, azért, hogy a Microsoft felkészülhessen a jövőre. Az elhatározása már januárban megszületett.

A menedzser a The Wall Street Journalnak nyilatkozott. Kifejtette, hogy a társaság kizárólag egy új vezetővel tud elég gyorsan változni. Már január óta azon dolgozott, hogy átadhassa a pozíciót. Egy az év elején, más menedzserek bevonásával tartott konferenciabeszélgetésen elhangzott, hogy az óriáscégnek gyorsan változtatnia kell, mert ugyan rengeteg pénzt termelnek, de túl epikus sok lehetőséget hagytak ki az évek során a keresőben elhelyezett reklámoktól kezdve a hordozható gépek felfutásán át a felhasználók közösségi oldalakra való átvándorlásáig. Az 57 éves vezérigazgató szerint ő talán egy régi korszak emblematikus figurája és tovább kell lépnie. Úgy véli, bármennyire is szeret mindent a munkájával kapcsolatban, de a változásokat felgyorsító új vezető a legjobb út a vállalat számára arra, hogy egy új korszakba lépjen. Felismerte, hogy a jövőben nem vezetheti a Microsoftot és nélküle talán gyorsabban végbemehet a változtatási folyamat.

Abban Ballmer és a menedzsment is egyetértett, hogy a társaság továbbra is erős szoftverüzlettel rendelkezik, de ennek ellenére alapvető átalakításokra van szükség a menedzsmentstruktúrában és új irányt kell szabni a mobil eszközök, illetve az online szolgáltatások segítségével ha azt akarják, hogy a nyereség tovább növekedjen és csökkenteni tudják az egyre zsugorodó PC-piactól való függőségüket. Távozási döntését májusban közölte a menedzsmenttel és a vezetők azonnal megtették az előkészületeket az új vezérigazgató megtalálására. Az üzletember közölte: még nagyon szívesen maradna néhány éven át a Microsoftnál, de az nem igazán lenne ésszerű dolog ha ő kezdené el a folyamatot, és néhány esztendő múlva valaki más fejezné be.

Csak a vezetők tájékoztatása után ismertette a döntését a családjával is. A végső döntés augusztus 21-én született meg egy konferenciabeszélgetésen, amelyen részt vett Bill Gates is. Az elmúlt hónapokban összesen 40 különböző hangvételű lemondólevelet fogalmazott meg. A közvélemény augusztus végén értesült Ballmer távozásáról.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • CairoJack #14
    Itt csak azt nem értitek sokan, hogy nem az történ, hogy jött Elop, és lepaktált az MS-el, hanem a Nokia paktált le előbb az MS-el, és csak utána jött Elop.

    Az MS átutalt a finneknek valami iszonyat millió dollárokat, és cserébe két kérése volt.
    1. Hogy ők adhassák a CEO-t és
    2. hogy WP-n kívül mást nem gyárthatnak.

    Mind a kettő tökéletesen logikus, és korrekt kérés. Ha ti beszállnátok egy üzletbe 10 millió forinttal, ti is azt kérnétek, hogy legyen beleszólásotok, nem? Meg hogy ne a konkurencia szekerét toljuk már, nem?

    A Nokia eltette a pénzt, és elfogadta a feltételeket. Magára vessen. Elopot azután kapták a nyakukba, hogy elfogadták az MS pénzét, és nem fordítva. Innentől az ő hibájuk.

    A belső fejlesztéseket meg azért lőtték le, mert azért azok a fejlesztések is iszonyatosan költségesek voltak, és akkor már a várható siker is nagyon kétséges volt.
    Szerintem, ha anno folytatják a MeeGo-t vagy a Symbát, azokkal ugyan úgy buktak volna, annyi különbséggel, hogy dupla akkora veszteséget termeltek volna.

    Még egyszer mondom, a szerződés kötés pillanatában 2010 elején, még bőven volt rá esély, hogy WP sikeres termék lesz. Csak aztán a mai napig nem értették meg, hogy mire vágynak a felhasználók, nem tudtak úgy fejleszteni (és ez már az MS, és nem a Nokia hibája) hogy az elnyerje az emberek tetszését.


    Aztán azért arra kérlek titeket, hogy egy pillanatra gondoljatok bele az MS helyzetébe.

    Képzeljétek el, hogy be akarnak lépni egy piacra, és hogy ezt megkönnyítsék, adnak egy iszonyat mennyiségű készpénzt egy már jelen lévő nagy nevű cégnek.
    Szerintetek olyan nagy kikötés a több százmilliós (majd az évek során több milliárdra dagadt) összegért cserébe, hogy egyfelől ne árulhassák a konkurencia termékeit, másfelől, hogy legyen ráhatásuk az üzletmenetre? Persze hogy nem. Sőt. A világ legtermészetesebb dolga.
    Akkor lettek volna őrültek (a saját szempontjukból) ha engedik a Nokiának a Droidos telók gyártását. Mert ez esetben, ha a Nokia látta volna, hogy a Droid a sikeresebb (már pedig az volt), akkor arra koncentrált volna, a WP-t meg hanyagolta volna.
    Ez esetben pedig az MS az ablakon dobta volna ki azt a pár milliárd dollárt, amit a Nokiának adott.


    cateran
    Persz. Amit írsz az tökéletesen igaz, 1 dolgot leszámítva.
    Nem az egész Nokiát vették meg, hanem csak egy részleget. Másfelől ennek a részlegnek van egy piaci ára. Legyen ez 100 egység. Abban igazad van, hogy az MS kínálhat érte fix 90-et, de ha mondjuk csak fix 10-et kínálna érte, akkor a Nokia biztos, hogy a piacon próbálta volna meg eladni a részlegét.
    Azon egyszerű oknál fogva, hogy ha a 100 egység értékű részleget 50-60-70 egységért árul, akkor biztos talál rá vevőt. Nagyon sok befektetői csoport (pl ingatlanspekulánsok, stb) vadászik ilyen ajánlatokra.

    Tehát azt el lehet képzelni, hogy NÉMILEG áron alul vette meg, de egész biztosan nem bagóért, mert ha ezt megpróbálta volna, akkor a Nokiánál nem fogadják el az ajánlatát, és keresnek olyan vevőt, aki többet fizet érte az MS-nél (ami még mindig kevesebb, mint a piaci értéke).

    Szóval amit ezzel az MS nyert, az SOKKKKKKAL kevesebb, mint amit akkor kereshettek volna a piacon, ha sikeresek.
    Már pedig ki az a barom, aki veszít 50 milliárd dollárt, csak hogy nyerjen 10-et???
  • cateran #13
    Vilagert sem akarnam lerombolni azt a habosrozsaszin vilagkepet, ami korulleng, de a Nokia reszvenyek csekeny 34%-ot ugrottak feljebb, mikor bejelentettek, hogy az MS meg akarja venni...ja, tisztara szar uzlet, nem is ertem mi a picsanak fogadtak el a reszvenyesek..a hulyek...
    Az meg ne is zavarjon, hogy az MS probalja megvetni a labat a mobilpiacon, legyen barmi is az ara es hogy mekkora kulonbseg van akozott, hogy a tulajdonosai vagy a partnerei 1 cegnek.
    Ja, amugy nem a reszvenyesek dontenek, ez igy tul altalanos, hanem akinek a plakettje eler 1 bizonyos szintet es jogkort. Csak azert mert veszel 1 reszvenyt meg nem erdekel senkit a velemenyed az adott ceggel kapcsolatban. Plusz az igazgatotanacsokat sem viccbol tartjak.
    Nem adnak el piaci ar alatt? Nem a faszt nem... Van 1 ajanlat piaci ar -x% meg van az a lehetoseg, hogy nem sikerul vevot talalni es az erteke meg lejjebb megy, teszem azt piaci ar -y% ami esetleg sokkal kisebb, mint a fentebb ajanlott fix osszeg. Ha mondjuk nem sikerul befektetoket talalni vagy vevoket meg ilyesmi.
  • mortep #12
    Részben egyetértek veled. Viszont erőss kétségeim vannak Elop pártatlansával kapcsolatban.

    Sokan kérdezték már, hogy a Nokia miért nem ad ki droidos telefonokat is? Miért nem hagyják, hogy a vásárlók döntsék el, hogy nekik melyik rendszer kell? Pl. Ott van a Samsung, mindkét rendszerre készít telefonokat, kinek mi a szíve csücske, választhat.

    A WP-nál köztudottan indulásból problémák voltak (gondolok itt a kizárólagos felbontás és 1 cpumag támogatására). Miért nem mondták akkor a Nokiások az MSnek, hogy oké fiúk egy kicsit ezen még dolgozzatok ezen, addig összedobunk egy androidos tellócsaládot.
  • asgh #11
    A Nokiát nem Elop vitte csődbe, ez egy dolog.
    Az meg egy másik, hogy az MS-től átigazol egy manager a nehéz helyzetben lévő Nokiához, és az első dolga, hogy leállítja az összes belső oprendszer fejlesztést, majd kizárólagos szerződést köt az MS-el. Aztán a Nokia ugyanazon a pályán halad a csőd felé mint addig, csak már az MS csicskájaként. A végén az MS áron alul veheti meg a valaha piacvezetőnek számító céget, Elop pedig rekord végkielégítéssel száll ki a buliból és komoly esélyei vannak, hogy ő lesz az MS következő CEO-ja.
    Elop tehát nem a Nokia nehéz helyzetéért felelős, hanem azért, hogy az MS érdekében megakadályozta, hogy a Nokia esetleg kimásszon abból.
    Az megint egy más dolog, hogy nem a kecskét kell hibáztatni, ha megeszi a káposztát, hanem azt, aki rá bízta.
  • CairoJack #10
    Jah és közben ebbe a piaci sikertelenségbe belebukott az MS vezér (Ballmer), meg a Windows részleg vezetője is Sinofsky. Szóval azért hullanak ott is a fejek...
    Ekkora zakót, hírnév csorbulást biztos nem kockáztattak volna meg a semmiért.
  • CairoJack #9
    Egyáltalán semmi gyanús nincs ebben.
    A következő történt. A Nokia 2010-ben már baromi nagy bajban volt, az eladásaik zuhantak, többszáz millió dolláros veszteségük volt. Nagyjából a csőd szélén álltak.

    Ekkor jött az MS, és felajánlotta, hogy ad a Nokiának egy rakás pénzt (megint csak százmilliókról, ha nem milliárdokról beszélünk), cserébe azt kérte, hogy ők adhassák a CEO-t, és a Nokia propagálja nekik az új OS-üket.

    Ezek után semmi más nem történt, hogy az az MS minden piacra (PC, tablet, telefon) egyetlen koncepcióval lépet be, ami az embereknek nem tetszett számos okból kifolyólag. Nem tetszett, nem vették, nem lett sikeres.
    Első körben az MS bukott ezzel a koncepcióval PC fronton, tablet fronton, és telefon fronton is.

    A két cég között csak annyi a különbség, hogy az MS sokkal nagyobb cég, mint a Nokia, számtalan területen jelen van, s míg a Nokia nem volt képes túlélni a több éves veszteséges időszakot, az MS meg sem érezte.

    Magyarán szólva, mikor a Nokia hozzákötötte a sorság az MS termékének a sikeréhez, akkor mindent egy lapra tett fel, és nem jött be.
    Mint ahogy az MS-nek sem jött be, sőt ők sokkalta nagyobbat biktak ezen nominálisan, de nagyobb cég révén kevésbé érzik meg. Ennyi. Ebben semmi gyanús nincs.

    A "bagóért megvette" dumához meg csak annyit, hogy kb. piaci értéken vették meg a Nokia Device részelegét. Kis eltérések lehetnek. Hogy miért?
    Először is azért, mert mindkét cégnél a befektetők döntenek, hogy mit adnak el vagy vesznek meg.
    Az MS nem hülye, hogy sokszoros áron vegyen meg valamit, amit máshol olcsóbban megkap, a Nokia részvényesei meg nem hülyék, hogy a piaci áron alul eladják. Ha az MS nagyon unfair árat kínált volna, akkor eladják az ingatlanokat, és az ingóságokat más vevőnek. Ennyi. Ne legyél már gyerek! A részvényesek sem hülyék, hogy lemondjanak x millió dollárról... sőt. Nagyon sok esetben pont az ő harácsolásuk, garasoskodásuk vezet oda, hogy ellehetetlenítik egy adott cég működését. Lásd anno Apple, mikor kirúgták Jobs-ot, vagy lásd Dell. Pont hogy a részvényesek azok, akik minden átkozott centhez ragaszkodnak. Ezek a részvényesek 99%-os aránnyal szavaztak igennel az MS ajánlatára.

    Ha te részvényes lennél, és mondjuk tudnád, hogy X ezer, vagy millió dollárt buksz az MS ajánlatán, akkor te sem szavaznád meg.

    Gondolkozz egy kicsit, mielőtt kommentelsz.

  • cateran #8
    Azert lassuk be, marha gyanus, hogy erkezik a Nokiahoz az MS-tol 1 vezeto, aki az amugy is erosen halodo cegbe meg belerug kettot es izombol belevezeti a szakadekba, majd a ceg ahonnan erkezett hugye-szare megveszi az immar doglott ceget, o meg -mint aki jol vegezte dolgat- visszater az anyaceg kebelere extra premiummal, megemelt fizetessel es potencialis fomufti allaslehetoseggel.
  • CairoJack #7
    Sőt, a hitelesség kedvéért az asztali OS-ét is tönkrevágja, megalkotva minden idők legsikertelenebb Windows-át, és a tablet piacon is bevállal egy egymilliárd dolláros buktát. Aha-aha, hát persze...
  • CairoJack #6
    És ahelyett, hogy venne, vagy felhúzna pár milliárd dollárból egy gyártósort, inkább megvesz egy romokban lévő céget, mindeközben persze sokkal több milliárd dollártól esik el azáltal, hogy a saját platformja teljesen sikertelen. Mindezt direkt persze. Nem mellesleg keményen csorbítani azon platform hírnevét, amire a jövőjét kívánja építeni, sőt az anyacég renoméját is keményen rombolja. Hát persze, tök valószínű forgatókönyv.
  • tomcsa4 #5
    "...vagy akár bérgyártók hátán is"

    Pont ezért vette meg a Nokiát, illetve előtte ezért kellett lenyomnia a cég árát Elopnak. Ki az a hülye, aki évekig építkezne,csak hogy gyárthasson. Az MS-nek rövid időn belül kellett gyártósor, egy üzemet felhúzni meg sok éves project (és költséges is).