Steve Ballmer nélkül jobb lehet a Microsoft?

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#14
Itt csak azt nem értitek sokan, hogy nem az történ, hogy jött Elop, és lepaktált az MS-el, hanem a Nokia paktált le elõbb az MS-el, és csak utána jött Elop.

Az MS átutalt a finneknek valami iszonyat millió dollárokat, és cserébe két kérése volt.
1. Hogy õk adhassák a CEO-t és
2. hogy WP-n kívül mást nem gyárthatnak.

Mind a kettõ tökéletesen logikus, és korrekt kérés. Ha ti beszállnátok egy üzletbe 10 millió forinttal, ti is azt kérnétek, hogy legyen beleszólásotok, nem? Meg hogy ne a konkurencia szekerét toljuk már, nem?

A Nokia eltette a pénzt, és elfogadta a feltételeket. Magára vessen. Elopot azután kapták a nyakukba, hogy elfogadták az MS pénzét, és nem fordítva. Innentõl az õ hibájuk.

A belsõ fejlesztéseket meg azért lõtték le, mert azért azok a fejlesztések is iszonyatosan költségesek voltak, és akkor már a várható siker is nagyon kétséges volt.
Szerintem, ha anno folytatják a MeeGo-t vagy a Symbát, azokkal ugyan úgy buktak volna, annyi különbséggel, hogy dupla akkora veszteséget termeltek volna.

Még egyszer mondom, a szerzõdés kötés pillanatában 2010 elején, még bõven volt rá esély, hogy WP sikeres termék lesz. Csak aztán a mai napig nem értették meg, hogy mire vágynak a felhasználók, nem tudtak úgy fejleszteni (és ez már az MS, és nem a Nokia hibája) hogy az elnyerje az emberek tetszését.


Aztán azért arra kérlek titeket, hogy egy pillanatra gondoljatok bele az MS helyzetébe.

Képzeljétek el, hogy be akarnak lépni egy piacra, és hogy ezt megkönnyítsék, adnak egy iszonyat mennyiségû készpénzt egy már jelen lévõ nagy nevû cégnek.
Szerintetek olyan nagy kikötés a több százmilliós (majd az évek során több milliárdra dagadt) összegért cserébe, hogy egyfelõl ne árulhassák a konkurencia termékeit, másfelõl, hogy legyen ráhatásuk az üzletmenetre? Persze hogy nem. Sõt. A világ legtermészetesebb dolga.
Akkor lettek volna õrültek (a saját szempontjukból) ha engedik a Nokiának a Droidos telók gyártását. Mert ez esetben, ha a Nokia látta volna, hogy a Droid a sikeresebb (már pedig az volt), akkor arra koncentrált volna, a WP-t meg hanyagolta volna.
Ez esetben pedig az MS az ablakon dobta volna ki azt a pár milliárd dollárt, amit a Nokiának adott.


cateran
Persz. Amit írsz az tökéletesen igaz, 1 dolgot leszámítva.
Nem az egész Nokiát vették meg, hanem csak egy részleget. Másfelõl ennek a részlegnek van egy piaci ára. Legyen ez 100 egység. Abban igazad van, hogy az MS kínálhat érte fix 90-et, de ha mondjuk csak fix 10-et kínálna érte, akkor a Nokia biztos, hogy a piacon próbálta volna meg eladni a részlegét.
Azon egyszerû oknál fogva, hogy ha a 100 egység értékû részleget 50-60-70 egységért árul, akkor biztos talál rá vevõt. Nagyon sok befektetõi csoport (pl ingatlanspekulánsok, stb) vadászik ilyen ajánlatokra.

Tehát azt el lehet képzelni, hogy NÉMILEG áron alul vette meg, de egész biztosan nem bagóért, mert ha ezt megpróbálta volna, akkor a Nokiánál nem fogadják el az ajánlatát, és keresnek olyan vevõt, aki többet fizet érte az MS-nél (ami még mindig kevesebb, mint a piaci értéke).

Szóval amit ezzel az MS nyert, az SOKKKKKKAL kevesebb, mint amit akkor kereshettek volna a piacon, ha sikeresek.
Már pedig ki az a barom, aki veszít 50 milliárd dollárt, csak hogy nyerjen 10-et???
#13
Vilagert sem akarnam lerombolni azt a habosrozsaszin vilagkepet, ami korulleng, de a Nokia reszvenyek csekeny 34%-ot ugrottak feljebb, mikor bejelentettek, hogy az MS meg akarja venni...ja, tisztara szar uzlet, nem is ertem mi a picsanak fogadtak el a reszvenyesek..a hulyek...
Az meg ne is zavarjon, hogy az MS probalja megvetni a labat a mobilpiacon, legyen barmi is az ara es hogy mekkora kulonbseg van akozott, hogy a tulajdonosai vagy a partnerei 1 cegnek.
Ja, amugy nem a reszvenyesek dontenek, ez igy tul altalanos, hanem akinek a plakettje eler 1 bizonyos szintet es jogkort. Csak azert mert veszel 1 reszvenyt meg nem erdekel senkit a velemenyed az adott ceggel kapcsolatban. Plusz az igazgatotanacsokat sem viccbol tartjak.
Nem adnak el piaci ar alatt? Nem a faszt nem... Van 1 ajanlat piaci ar -x% meg van az a lehetoseg, hogy nem sikerul vevot talalni es az erteke meg lejjebb megy, teszem azt piaci ar -y% ami esetleg sokkal kisebb, mint a fentebb ajanlott fix osszeg. Ha mondjuk nem sikerul befektetoket talalni vagy vevoket meg ilyesmi.
#12
Részben egyetértek veled. Viszont erõss kétségeim vannak Elop pártatlansával kapcsolatban.

Sokan kérdezték már, hogy a Nokia miért nem ad ki droidos telefonokat is? Miért nem hagyják, hogy a vásárlók döntsék el, hogy nekik melyik rendszer kell? Pl. Ott van a Samsung, mindkét rendszerre készít telefonokat, kinek mi a szíve csücske, választhat.

A WP-nál köztudottan indulásból problémák voltak (gondolok itt a kizárólagos felbontás és 1 cpumag támogatására). Miért nem mondták akkor a Nokiások az MSnek, hogy oké fiúk egy kicsit ezen még dolgozzatok ezen, addig összedobunk egy androidos tellócsaládot.
#11
A Nokiát nem Elop vitte csõdbe, ez egy dolog.
Az meg egy másik, hogy az MS-tõl átigazol egy manager a nehéz helyzetben lévõ Nokiához, és az elsõ dolga, hogy leállítja az összes belsõ oprendszer fejlesztést, majd kizárólagos szerzõdést köt az MS-el. Aztán a Nokia ugyanazon a pályán halad a csõd felé mint addig, csak már az MS csicskájaként. A végén az MS áron alul veheti meg a valaha piacvezetõnek számító céget, Elop pedig rekord végkielégítéssel száll ki a buliból és komoly esélyei vannak, hogy õ lesz az MS következõ CEO-ja.
Elop tehát nem a Nokia nehéz helyzetéért felelõs, hanem azért, hogy az MS érdekében megakadályozta, hogy a Nokia esetleg kimásszon abból.
Az megint egy más dolog, hogy nem a kecskét kell hibáztatni, ha megeszi a káposztát, hanem azt, aki rá bízta.
#10
Jah és közben ebbe a piaci sikertelenségbe belebukott az MS vezér (Ballmer), meg a Windows részleg vezetõje is Sinofsky. Szóval azért hullanak ott is a fejek...
Ekkora zakót, hírnév csorbulást biztos nem kockáztattak volna meg a semmiért.
#9
Egyáltalán semmi gyanús nincs ebben.
A következõ történt. A Nokia 2010-ben már baromi nagy bajban volt, az eladásaik zuhantak, többszáz millió dolláros veszteségük volt. Nagyjából a csõd szélén álltak.

Ekkor jött az MS, és felajánlotta, hogy ad a Nokiának egy rakás pénzt (megint csak százmilliókról, ha nem milliárdokról beszélünk), cserébe azt kérte, hogy õk adhassák a CEO-t, és a Nokia propagálja nekik az új OS-üket.

Ezek után semmi más nem történt, hogy az az MS minden piacra (PC, tablet, telefon) egyetlen koncepcióval lépet be, ami az embereknek nem tetszett számos okból kifolyólag. Nem tetszett, nem vették, nem lett sikeres.
Elsõ körben az MS bukott ezzel a koncepcióval PC fronton, tablet fronton, és telefon fronton is.

A két cég között csak annyi a különbség, hogy az MS sokkal nagyobb cég, mint a Nokia, számtalan területen jelen van, s míg a Nokia nem volt képes túlélni a több éves veszteséges idõszakot, az MS meg sem érezte.

Magyarán szólva, mikor a Nokia hozzákötötte a sorság az MS termékének a sikeréhez, akkor mindent egy lapra tett fel, és nem jött be.
Mint ahogy az MS-nek sem jött be, sõt õk sokkalta nagyobbat biktak ezen nominálisan, de nagyobb cég révén kevésbé érzik meg. Ennyi. Ebben semmi gyanús nincs.

A "bagóért megvette" dumához meg csak annyit, hogy kb. piaci értéken vették meg a Nokia Device részelegét. Kis eltérések lehetnek. Hogy miért?
Elõször is azért, mert mindkét cégnél a befektetõk döntenek, hogy mit adnak el vagy vesznek meg.
Az MS nem hülye, hogy sokszoros áron vegyen meg valamit, amit máshol olcsóbban megkap, a Nokia részvényesei meg nem hülyék, hogy a piaci áron alul eladják. Ha az MS nagyon unfair árat kínált volna, akkor eladják az ingatlanokat, és az ingóságokat más vevõnek. Ennyi. Ne legyél már gyerek! A részvényesek sem hülyék, hogy lemondjanak x millió dollárról... sõt. Nagyon sok esetben pont az õ harácsolásuk, garasoskodásuk vezet oda, hogy ellehetetlenítik egy adott cég mûködését. Lásd anno Apple, mikor kirúgták Jobs-ot, vagy lásd Dell. Pont hogy a részvényesek azok, akik minden átkozott centhez ragaszkodnak. Ezek a részvényesek 99%-os aránnyal szavaztak igennel az MS ajánlatára.

Ha te részvényes lennél, és mondjuk tudnád, hogy X ezer, vagy millió dollárt buksz az MS ajánlatán, akkor te sem szavaznád meg.

Gondolkozz egy kicsit, mielõtt kommentelsz.

#8
Azert lassuk be, marha gyanus, hogy erkezik a Nokiahoz az MS-tol 1 vezeto, aki az amugy is erosen halodo cegbe meg belerug kettot es izombol belevezeti a szakadekba, majd a ceg ahonnan erkezett hugye-szare megveszi az immar doglott ceget, o meg -mint aki jol vegezte dolgat- visszater az anyaceg kebelere extra premiummal, megemelt fizetessel es potencialis fomufti allaslehetoseggel.
#7
Sõt, a hitelesség kedvéért az asztali OS-ét is tönkrevágja, megalkotva minden idõk legsikertelenebb Windows-át, és a tablet piacon is bevállal egy egymilliárd dolláros buktát. Aha-aha, hát persze...
#6
És ahelyett, hogy venne, vagy felhúzna pár milliárd dollárból egy gyártósort, inkább megvesz egy romokban lévõ céget, mindeközben persze sokkal több milliárd dollártól esik el azáltal, hogy a saját platformja teljesen sikertelen. Mindezt direkt persze. Nem mellesleg keményen csorbítani azon platform hírnevét, amire a jövõjét kívánja építeni, sõt az anyacég renoméját is keményen rombolja. Hát persze, tök valószínû forgatókönyv.
#5
"...vagy akár bérgyártók hátán is"

Pont ezért vette meg a Nokiát, illetve elõtte ezért kellett lenyomnia a cég árát Elopnak. Ki az a hülye, aki évekig építkezne,csak hogy gyárthasson. Az MS-nek rövid idõn belül kellett gyártósor, egy üzemet felhúzni meg sok éves project (és költséges is).

Örökzöld sláger lett a \"Hol a Start-menü?\", melyet a mai, informatikában dolgozó, az adófizetõk pénzén kiképzett, magukat értelmiségnek nevezõ emberek költöttek. Ennyi konzervatív f@szt...

#4
Ebben simán nem hiszek. Az MS-nek semmi szüksége nem volt a Nokiára.
Ha el akart volna kezdeni hardvert gyártani, akkor simán megtehette volna a saját erejébõl is, vagy akár bérgyártók hátán is. Mint ahogy a Surfice-t is le tudták gyártatni saját hardverrészleg nélkül. Még olcsóbb is csóró kínaiakkal gyártatni, mint saját, amerikai munkaerõt használni.

Nézd meg az Apple-t. Õk is kínai OEM-ekkel gyártatják a hardvert, "ruppókért" és degeszre keresik magukat rajta. Nem véletlenül lettek a világ legértékesebb cége.

Nehéz lenn indokolni, hogy az MS-nek mi érdeke fûzõdött volna ehhez. Most egy haldokló üzletágat vesznek át, aminek a talpra állítása nem kis erõfeszítés lesz, ha sikerül egyáltalán. Kockázatos. Plusz ez a 3 év megtépázta kissé a Microsoft és a WP hírnevét is.

Viszont ma már nincs más választásuk, muszáj megvenniük a Nokiát.
Ez most már létkérdés, mivel a WP-k 90%-át a Nokia gyártják, és jövõre lejár a szerzõdésük. A Nokia pedig biztos hogy tekert volna át az Andorid piacra, mert hát hülye lett volna ott maradni, ahol három éven át csak veszteséget termelt.
Ez pedig a WP platform teljes halálát jelentette volna. Ezt az MS nem engedhette meg, ha komolyan gondolják a mobilpiaci szereplést.
#3
elop nagyon is sikeres volt, hiszen feladata az volt hogy lenyomja a nokia árát, hogy a microsoft fillérekért megvehesse, és ez sikerült is.

Nagy igazság: "A diploma a lényeg, nem a tudás" Aki darabolva tölt fel torrentet az egy hülye köcsög :)

#2
Kicsit ironikus, hogy az a vállalat akar "gyorsan reagálni a piaci változásokra" ami egy éve alatt nem képes új CEO-t találni, ráadásul a olyan jelöltek vannak versenyben, akiken finoman szólva is csak kacagni lehet. Pl Elop, aki csõdbe vitt már a világ legnagyobb telekom vállalatot, vagy pl Mulally, akinek az életben soha semmi köze nem volt a számítástechnika világához. Egy szimpla válságmenedzser... anyámborogasssss....
#1
De azért azt is túlzás állítani, hogy kolonc volt az MS nyakán. Sok siekres project volt az õ keze alatt.

Örökzöld sláger lett a \"Hol a Start-menü?\", melyet a mai, informatikában dolgozó, az adófizetõk pénzén kiképzett, magukat értelmiségnek nevezõ emberek költöttek. Ennyi konzervatív f@szt...