Szekeres Viktor

Nálunk is gyengén kezdett a Rózsaszín párduc folytatása

Steve Martin Rózsaszín Párduc-feldolgozásának első része még szolid siker volt, de a film tetszési fokát remekül jelzi, hogy a második részre jóval kevesebben voltak kíváncsiak, pedig az elmúlt években rengeteg olyan filmmel volt dolgunk, melyek a folytatásra még nagyobb sikert arattak.

Azok viszont, feltételezhetjük, hogy jobb nézői véleményekkel bírtak, a Rózsaszín párduc 2-re azonban a hétvégén csak 11888-as voltak kíváncsiak Budapesten, mely főleg azért csalódás, mert más, nagy premier nem is igazán került a mozikba csütörtöktől, hiszen az új Clint Eastwood-film, az Elcserélt életek 6468 nézőt késztetett fizetésre bemutatásának első négy napján, mely a heti, fővárosi toplista 7. helyére volt elég.

A Rózsaszín párduc 2. tehát majdnem negyedével kevesebb embert vonzott moziba az első hétvégén, mint az első epizód a hasonló időszakban, s ennek köszönhetően mindössze a negyedik legnézettebb film volt a mozikban a héten, hiszen az első helyeket ismét a Made in Hungaria (eddig 46411 néző Budapesten), a Benjamin Button különös élete (eddig 41282 néző Budapesten) és a Volt (eddig 64623 néző Budapesten) foglalta el, a múlt hetihez képest kissé megváltozott sorrendben.

A hét többi premierje közül az Oscar-díjakra is jelölt Látogató 576 nézőt, míg a Marcela és a Kilencedik mennyország 28-28 nézőt érdekelt. Utóbbi esetében, vajon ki volt a többi 26, kérdezhetnénk keserűen?

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Etinger #4
    Engem nem vonz, még DVD-n se :/ Pedig kitudja, lehet tényleg jó :P
  • endrev #3
    Én végignyerítettem a filmet, szerintem állati jó volt. Nem szarrágás, nem erőltetett, ez egy eredeti folytatás autentikus helyzetekkel és poénokkal, szenzációs színészi játékkal.
  • InterFoxSOFT #2
    Most miattad fog becsődölni a film, ejnye bejnye!:)
  • Harkat 89 #1
    Én meg akartam nézni multhétvégén, csak véletlenül máshogy alakult az este és máshol kötötünk ki:) De majd pótolom, remélem lesz olyan jó mint az első rész.