Szekeres Viktor

Nagy meglepetés a magyar mozikban

A heti hat premier a magas szám ellenére nem ígért a magyar mozibarátok részéről különösebb exodus-t, azonban a heti két nagy film összecsapása meglepő eredményt hozott, annak ellenére, hogy mindkettő legnagyobb jóindulattal is csak közepesen debütált.

A szabadság útjai című, Oscarra készített, azonban mindössze három kis kategóriás jelölést kapó, Leonardo DiCaprio-Kate Winslet filmet a hétvégén 9957-en nézték meg a budapesti mozikban, míg a nagy vetélytárs másik premierfilmet, az Underworld: a vérfarkasok lázadását csak 8327-en. Nem is kell ecsetelni, hogy a kommersz világpremier alulmaradása a rétegfilmmel szemben mekkora meglepetés, még akkor is, ha egy Kate Beckinsale-mentes harmadik részről van szó, mely egyébként Amerikában a várakozásnak megfelelően jó nyitott. (Még csak azt sem mondhatjuk, hogy DiCaprio lenne a húzónév, hiszen előző filmje, a Hazugságok hálója Russell Crowe-val gyengébb első hétvégét produkált.)

A két visszafogott nyitánynak köszönhetően továbbra is Jim Carrey és Az igenember áll az élen, mely alig 200 nézővel (13335) előzte meg az országos szinten félmillióhoz közelítő Valami Amerika 2.-t (13126). A másik 4 heti premier közül a Halálos közellenség 2. 1247, az Amal 819, a Sukiyaki Western Django 150, a Cselek pedig 149 nézővel debütált első hétvégéjén.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sanyix #2
    valamilyen marikaaa
  • CaptainRumi #1
    Húúú de meglepődtem...