Szekeres Viktor

Pánik Hollywoodban: buknak a trilógiák

A kritikusok megosztottak, a közönség viszont távolmaradásával tüntet a Pókember, a Shrek és a Karib-tenger kalózainak 3. része ellen. Mi az oka ennek?

Valamit nagyon elronthattak Hollywoodban, ugyanis a nagy trilógia-invázió darabjai csúfosan besültek a rajtnál. Emlékszünk ugyebár arra, hogy az amerikaiaknak milyen májusuk volt. Először a Pókember nyitott a harmadik részével, majd következett a Harmadik Shrek és végül Jack Sparrow és a Karib-tenger kalózai: A világ végén című film, amely ugyancsak egy trilógia lezárása. Mindenki boldog volt, hogy soha nem látott jó napok köszöntenek a nézőkre. Tévedtek.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Amellett, hogy mindegyik említett film idei, harmadik része kapta a legtöbb lehúzó kritikát az eddigi epizódok közül, nem szabad elfeledni, hogy negatív kritika ide vagy oda, a közönség leginkább a második rész alapján dönti el, hogy van-e szüksége újabb folytatás megtekintésére vagy sem. Ettől függetlenül a nézőkkel kvázi egyetértésben az SG-kritikák is nagyjából közepesre hozták ki mindhárom harmadik epizódot és az amerikai kritikusok sem szálltak vitába velünk. A több, mint 100 véleményt összegző RottenTomatoes weboldal adatai magukért beszélnek: a Shrek-széria három része: 89% - 88% - 41%-os mutatókat hozott, a Karib-sorozat 79% - 54% - 47%-ot produkált, míg a Pókember kalandjainak tetszési indexe sorban: 90% - 93% - 61% volt.

Érdekes, hogy a gyenge szereplés, kvázi bukás ellenére a Pókember 3-at az első két rész után is várták annyian, hogy az 59 milliós nyitónapi és a 151 milliós hétvégi bevétel új rekordot jelentsen, viszont míg a Harmadik Shrek 122 milliós nyitó hétvégi bevétele mindössze nagyjából volt a második rész által hozott szinten, addig a Karib-tenger kalózainak 3. része 114 milliós háromnapos hozammal csúnyán alulmúlta a második epizód nyitányát, vagyis a nézőknek Jack Sparrow-ból lett leginkább elege.

Sokak szerint ennek az egy éven belüli két epizód ennek az oka, hiszen a Pókember ugyancsak 2,5 órás játékidejét tekintve valószínűleg nem a filmhossz játszott be a csökkenésbe. (A Shreket az alig 80 perces játékidő viszont kimondottan segítette, hiszen majd kétszer annyi előadást tarthattak belőle, mint a másik két filmből.)

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A visszafogott nyitásokat a közönség negatív reakciója kísérte, hisz mind Amerikában, mind itthon a nagyon várt filmek bevétele 55-60%-ot zuhant a második hétvégére, ami messze elmarad az átlagos, korrektnek mondható 45%-os csökkenéstől, ami a nem-negatív nézői reakciót jellemzi. Érdekes módon a talán legtöbb nézői kritikát kapott Pókember 3 vesztette a legkisebbet, hiszen eddig az Amerikában szerzett 330 milliója csak egy laza harmincassal marad el a második rész hetedik héten produkált 360 milliós összteljesítményétől - ezzel valószínűleg Peter Parker jön ki legjobban a trojkából.

A Harmadik Shrek még csak az ötödik hétnél tart, viszont az eddig Amerikában összekalapozott 297 millió dollár semmi a Shrek 2. ötödik hétre szerzett 378 milliójához képest, így rövid játékidő ide vagy oda, a közönség véleménye elég markánsan kifejeződik a számokban. Az ogréhoz hasonlóan, a negyedik hetében járó Karib 3 274 milliós amerikai bevétele is remekül mutatja, hogy mekkora lejtmenet a film, hiszen a második rész a negyedik hét végén már 358 milliós teljesítménynél tartott.

Az összképet tovább rontja egyébként az a tény is, hogy mindhárom film a sorozat előző tagjaihoz képest rekordköltségvetéssel készült és rekordméretű marketingköltségekkel járt - s történt mindez azért, hogy a széria legkisebb bevételét produkálják. Érdekességképpen a Pókember-epizódok 139, 200 és 258 millióból készültek el, a Shrekek 60, 150 és 160 millióból, míg a Kalózok, melynek a költségvetését csökkentette nagy mértékben hogy a második és a harmadik rész egyszerre forgott: 140, 225 és 300 millióból. (Ezekhez az összegekhez a 60 milliós marketing-költségvetést is érdemes hozzávenni.)

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Miért ez a gyenge teljesítmény, hangozhat el a jogos kérdés? Mindhárom folytatás nagyobb, színesebb és látványosabb lett az elődöknél. Mégsem jobb a több? Lehet, hogy hirtelen a mozinézők magukhoz tértek az ámulatból és nem csak reklámhadjáratokkal a filmszínházba csábított zombihordaként viselkednek? Ki tudja. Mindenesetre érdekes lesz megnézni, hogy a nyár további harmadik epizódjai miként teljesítenek, mert úgy tűnik, hogy a harmadik rész a vízválasztó. Jó jel mindenesetre, hogy az Ocean's Thirteen, vagyis a Tripla vagy semmi harmadik részével kapcsolatban végre nem bukásról beszélhetünk, hiszen George Clooney-ék hétvégi eredménye és második heti csökkenése teljesen hasonló volt az előző epizódok által produkáltéval.

A nyár mindenesetre folytatódik, további harmadik részek jönnek. Augusztusban a Csúcsformában 3 (előző két rész bevétele: 141 és 226 millió dollár) és a Bourne-rejtély harmadik része (előző két rész bevétele: 121 és 176 millió dollár), szeptemberben pedig a Resident Evil 3 (előző két rész bevétele: 40 és 51 millió dollár). Látszik, hogy mindhárom film esetében túlszárnyalta a második rész sikere a bemutatkozásét, így a májusi bukták után talán végre akad film, amelyik megismételheti a Fűrész 3. előző részekhez viszonyított nagy sikerét.

Tehát ugyan anyagilag - főleg a bevételt tekintve - a három fent nevezett film iszonyatosan sikeres lett vagy lesz, egyszerűen csak nem hozták az elvárt teljesítményt. Ettől még a hármas folytatását valószínűsíteni lehet, hiszen a nézők zöme továbbra is zabálja Pókembert, Shreket és Jack Sparrow-t, maximum a negyedik részekre kicsit megnyirbálják a költségvetést.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • winnie #104
    továbbra is hollywoodot amerika érdekli leginkább.

    a 300 milliós készítési költség (mellette az usa marketing 50-ese) - és csak most lépte át a 300 milliós hazai bevételt (ennek ugye kábé a fele a stúdió - kemény 150M).

    az pedig alapvetés volt, hogy ha nem is lesz akkora siker, akkor is top3 lesz év végén az usa-ban. nem mintha számítana, hogy hanyadik - mindezek ellenére az is eldőlni látszik az is, hogy a top3-at bukja.

    a sikert/balsikert egyébként onnan lehet majd, hogy mikor jön a 4. rész és mennyibe fog kerülni. mert azt a mostani zakóból megtanulták, hogy 300M-t nem feccölnek bele.
  • kandeláber #103
    A Karib 3 már minden idők ötödik legnagyobb bevételű filmje. Iszonyú pánikban lehet Hollywood. :D
  • winnie #102
    a szerződéseknek semmi közük nincs a filmekhez. itthon le van zsírozva, hogy a fórum hozza be a disney filmeket, kvázi ezer évre. (nem annyira) ha 2011-ben siker lesz egy film vagy brutális bukás, akkor is ugyanannyi a partner bevétele. (tehát a karib 2 sikerével ugyanúgy csak amerikában kaszált a gyártó, mint a karib 3 várakozástól elmaradt eredményével. itthon a magyar mozi és a magyar forgalmazó kaszálhat.)
  • kandeláber #101
    Szerintem ennél jóval árnyaltabb a kép, piactól függ a konstrukció, és nem hiszem, hogy a stúdió sehol nem vállal kockázatot. A Karib tenger kalózai előző részének sikerére való tekintettel pedig nyilván a fix szerződések is elég szép pénzt hozhatnak a konyhára.
  • winnie #100
    a bv (és a nagy stúdiók) szerződésben van a forgalmazókkal. a kicsik vásárokon adják a filmeket, de a nagyok legtöbb filmje le van zsírozva a fórummal (bv), intercom (sony, warner), uip )paramoun-dreamworks, universal)

    de, ha pénzért is adnák a filmet, akkor az üzlet megköttetik a premier előtt, így az ő bevételük fix, nem függ a film nemzetközi bevételétől.
  • kandeláber #99
    Miért, a BV ingyen adja a külföldi forgalmazóknak a filmjeit? LOL
  • winnie #98
    amerikában volt nagy csalódás. az, hogy mennyit hoz magyarországon, nem gazdagítja a stúdiót.

    de ahogy írod, remekül mutatja, hogy mekkorát szopott a disney. az első rész bevételének 47%-a, a másodiknak 40%-a, míg a harmadikénak csak 33%-a keletkezett amerikában. (odafent is írva vagyon, hogy bevételben ezek lesznek év végén is az élen, de a hajukra kenhetik még a bemutatés 6. hetén is csak 295M-n áll.)

    és ugye ennek az 50% fölötti csökkenésnek, amely a 2. heteket jellemezte, az a hozománya, hogy a 4. részt kevesebben fogják megnézni alapból az első héten. ami pedig ha osztanak és szoroznak, a folytatásokat is meghiúsítja és zsupsz, el is tűnt lehetséges pár százmillió a zsebből.
  • kandeláber #97
    Most 905 milliónál tart a Karib tenger kalózai, azaz egy hét alatt 30 milliót hozott. Ez azt jelenti, hogy kb. 1 hét még, mire átlépi a 926,3 millió dollárt, ahol a Két torony áll, és ezzel minden idők ötödik legnagyobb bevételét hozó film lesz. Micsoda szörnyű nagy bukás...
  • Mister #96
    áhá, köszi, ezt nem tudtam.
  • kandeláber #95
    Mister! A nemzetközi bevételi adatokat nem frissítik naponta, hanem legfeljebb heti egyszer vagy kétszer, de néha olyan is előfordul, hogy ritkábban. Ezek szerint beérkeztek már a Karib adatai, de a másik kettő még nem (egyébként azóta már a Shrek is frissült: 475,4-nél tart). A Shrek amúgy sem állítható párhuzamba a másik kettővel, mert, ellentétben azokkal, az egyes országokban máskor-máskor van a bemutató. Ezen a hétvégén például Németországban és Spanyolországban mutatták be, most pénteken pedig többek között Nagy Britanniában és Lengyelországban fogják. Olaszországban pedig csak Augusztusban, és az utolsó bemutató Görögország, szeptember 13, és még az is hozhat 1-2 milliót.