Zsellér Máté
A Karib-tenger kalózai - A világ végén
A nyár talán legjobban várt filmje hozza a papírformát, de az ember meglehetősen felemás érzésekkel fog távozni a moziból.
Mi más lehet a célja egy szépreményű nagyköltségvetésű blockbusternek, minthogy egyedivé kovácsolt imidzsét elfogadtassa a nagyérdeművel és hosszú távú projektként trilógiává dagadjon? A Karib-tenger kalózai sorozat nem tudta nem észrevenni a tátongó lyukat a kalandfilm-kínálati piacon. Különösebb probléma nélkül gyalogolt be az amúgy meglehetősen szegényes színtérre, és jó arányérzékkel tömte be azt. Tulajdonképpeni vetélytárs nélkül méretes árbochosszal előzte meg bevételben a maguknak sokszor célközönséget találni képtelen kalandfilmeket. Minderre úgy került sor, hogy első részével egyszerre jelölt közönséget, mutatott karakteres arcot és ágyazott meg a folytatásoknak is.
Míg drágábbnál drágább projektekről hallani, ahol a dollármilliók a vásznon nem, legfeljebb a sztárszínészek dagadó zsebeiben látszanak, addig a Karib-tenger kalózcsapata számtalan statisztát megmozgató, lélegzetelállító csatát vív pazar díszletek között. A készítők két marékkal és ész nélkül szórják a csillámport a vászonra, bő kézzel mérik a legújabb filmes technikákat, amellyel az átmitologizált kalózvilágot életre hívják.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
Szögezzünk le már valamit az elején. Sok port szokás gumi-hollywood szemébe dobálni a csillogó külsőségek mögötti sekélyes tartalomra hivatkozva, de a lenyűgöző (bocs, járt már a házban a Gyűrűk ura és a Mátrix, hogy csak a legismertebb darabokról szóljunk) látványvilág már önmagában is érdem lehet, főleg ha vizualitás fontos része az epikus történetnek. Ha csak a részletgazdagságában kevésbé meggyőző (Eragon) vagy éppenhogy elfogadható (Narnia) produkciókat nézzük, méltán gondolkodhatunk el, hogy mennyivel jobban beleélhettük volna magunkat a történetbe, vagy mennyi negatívumról vonhatta volna el a figyelmünket, ha az állkapcsunk mindvégig a padlón hever a látványvilág miatt?
A Karib-tenger kalózai-franchise azon valóban kevés filmprojektek egyike, amely az első osztályú vizuális orgia ígéretével csalja a nézőt a moziba, és ígéretét valóban be is tartja. Volt rá pénz? Volt. Persze volt az sok mindenkinek a múltban, és mégse voltak képesek látványban (nem feltétlenül csak az akciójelenetekről van szó) a történetük alá adni az elvárható kötelező kraftot. A kiemelkedő látványvilágban nyújtott egyenletes teljesítmény "A világ végén" alcímmel ellátott harmadik részének is sajátja. Ha van is okunk megszólni a(z eddig legalábbis) trilógia záró darabját, ezt az érdemet senki és semmi nem vitathatja el tőle. A történet és annak arányai persze más tészta.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
Becsületére váljon annak, aki egyetlen nézés után részleteiben képes volt felidézni az előző, Holtak kincse névre keresztelt epizódot a kezdő képsoroknál (nekünk ez már a második kezdeténél sem sikerült az első rész vonatkozásában), ám a nagy színes rohangászós masszából a markáns lezárás emlékezetes maradt. Eszerint mindannyiunk méltán kedvenc Jack Sparrow-ját egy szörnyeteg a túlvilágra ragadta, most pedig egykori barátai és ellenségei, ellenségből lett barátai és barátból lett ellenségei (a harmadik rész végére a kismajom és a papagáj kivételével, ha jól számoltuk, akkor mindenki minden oldalon megfordul) közös erővel a megmentésére indulnak.
A cél szó szoros értelmében a világ vége, eszközökben azonban híján a díszes társaság. A holtak birodalmának kezdetét jelző térkép Sao Feng kalózkapitány birtokában van, aki természetesen nem szívesen válna meg kincsétől, s rövidesen az egymást lépten nyomon átejtő, örökké civakodó és széthúzó társaság viaskodásának újabb szereplője lesz. A távolban azonban sötét árnyak gyülekeznek. A közös ellenség, a kalóznemzedékkel végleg leszámolni készülő Kelet-indiai Társaság fenyegetése újra elsimítja a belső ellentéteket és a világ kalóznemzetségeit is egyesülésre készteti a végső összecsapásban.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
Szereplőink teljes vértezetben, látvány-körítés a helyen, indulhat hát a két és fél órás ágyúgolyófutam humorral fűszerezett kardpárbajokkal, egyedire hangolt akciójelenetekkel. Legnagyobb meglepetésünkre azonban Sao Feng háza táján foganatosított kötelező csetepatét követően a játékidő nagy részében mentesek maradunk az eddig megszokott parádés akciójelenetektől, sőt, körülbelül másfél óra után döbbenünk rá, hogy a túlvilág mellett óceán méretű üresjáratokat is kénytelenek voltunk megjárni a történetben. Persze nincs ezzel semmi baj, szívesen elnézzük főhőseink civakodását, csak nem tudjuk nem észrevenni, hogy valaki szép csendben lejjebb csavarta a kazánt, és az akciódúsabb jelenetekből jóval kevesebbet kaptunk.
Jó volna viszont ha érezni lehetne, hogy a korábbi ütemben halad előre a történet. Ez azonban nincs így. A játékidő nagy része a szereplők motiválatlannak ható, és ennek folytán egy pont után követhetetlen pálfordulásaival telik. A szembefordulások eddig is fontos motorját jelentették a történetnek, de most mintha ez az elem az összes többi hátrányára kerülne túlsúlyba, érdemben pedig keveset haladnánk előre. A játékidő körülbelül száz percet kitevő középső felében zajló események a trilógiához kapcsolódó összélményen nem lendítenek, legfeljebb annak szinten tartására képesek. A harmadik részt lezáró csatajelenetben (számoltuk? összesen kettő volt) viszont a régi részek intenzitását idéző pazar mutatványt láthatunk. Elfogadható berekesztését egy harmadik résznek, amely egyetlen ponton sem ver rá elődeire, viszont hibáival együtt is méltó folytatásuknak tekinthető.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
Hogy berekesztést vagy végjátékot láthatunk, azt a Bruckheimer - Verbinski duó nyitva hagyja számunkra, amikor huncut módon kibújik a felelősség alól, hogy a történetnek valódi lezárást adjon. (Azért tessék a stáblista végéig a moziban maradni!) És igazuk is van: majd hülyék lennének nem így cselekedni. Van rakás kész karakterük, akik ha csak egyesével vicceskedve átmasíroznak a vásznon, már az magában három perc játékidőt jelent. Van egy fizetőgép tíz éven fölüli célközönségük, aki gondolkodás nélkül megveszi a jegyet a következő részre is, hisz a sokszor kidobottnak érzett mozira költött pénz mellett miért ne tennék le a voksukat egy-két évente egyszer egy stabil, kipróbált "márkanév" mellett?
Vértelen kalandfilmből ugyanis évente ötször ennyit is megnézne az ember (ha lenne), a Karib tenger kalózai esetleges újabb epizódjában pedig pénzéért (látványban mindenképp) kipróbált, stabil minőséget, nagyvászonra termett és arra érdemes "filmterméket" élvezhet az ember a "filmtermékek" korában.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
Mi más lehet a célja egy szépreményű nagyköltségvetésű blockbusternek, minthogy egyedivé kovácsolt imidzsét elfogadtassa a nagyérdeművel és hosszú távú projektként trilógiává dagadjon? A Karib-tenger kalózai sorozat nem tudta nem észrevenni a tátongó lyukat a kalandfilm-kínálati piacon. Különösebb probléma nélkül gyalogolt be az amúgy meglehetősen szegényes színtérre, és jó arányérzékkel tömte be azt. Tulajdonképpeni vetélytárs nélkül méretes árbochosszal előzte meg bevételben a maguknak sokszor célközönséget találni képtelen kalandfilmeket. Minderre úgy került sor, hogy első részével egyszerre jelölt közönséget, mutatott karakteres arcot és ágyazott meg a folytatásoknak is.
Míg drágábbnál drágább projektekről hallani, ahol a dollármilliók a vásznon nem, legfeljebb a sztárszínészek dagadó zsebeiben látszanak, addig a Karib-tenger kalózcsapata számtalan statisztát megmozgató, lélegzetelállító csatát vív pazar díszletek között. A készítők két marékkal és ész nélkül szórják a csillámport a vászonra, bő kézzel mérik a legújabb filmes technikákat, amellyel az átmitologizált kalózvilágot életre hívják.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
Szögezzünk le már valamit az elején. Sok port szokás gumi-hollywood szemébe dobálni a csillogó külsőségek mögötti sekélyes tartalomra hivatkozva, de a lenyűgöző (bocs, járt már a házban a Gyűrűk ura és a Mátrix, hogy csak a legismertebb darabokról szóljunk) látványvilág már önmagában is érdem lehet, főleg ha vizualitás fontos része az epikus történetnek. Ha csak a részletgazdagságában kevésbé meggyőző (Eragon) vagy éppenhogy elfogadható (Narnia) produkciókat nézzük, méltán gondolkodhatunk el, hogy mennyivel jobban beleélhettük volna magunkat a történetbe, vagy mennyi negatívumról vonhatta volna el a figyelmünket, ha az állkapcsunk mindvégig a padlón hever a látványvilág miatt?
A Karib-tenger kalózai-franchise azon valóban kevés filmprojektek egyike, amely az első osztályú vizuális orgia ígéretével csalja a nézőt a moziba, és ígéretét valóban be is tartja. Volt rá pénz? Volt. Persze volt az sok mindenkinek a múltban, és mégse voltak képesek látványban (nem feltétlenül csak az akciójelenetekről van szó) a történetük alá adni az elvárható kötelező kraftot. A kiemelkedő látványvilágban nyújtott egyenletes teljesítmény "A világ végén" alcímmel ellátott harmadik részének is sajátja. Ha van is okunk megszólni a(z eddig legalábbis) trilógia záró darabját, ezt az érdemet senki és semmi nem vitathatja el tőle. A történet és annak arányai persze más tészta.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
Becsületére váljon annak, aki egyetlen nézés után részleteiben képes volt felidézni az előző, Holtak kincse névre keresztelt epizódot a kezdő képsoroknál (nekünk ez már a második kezdeténél sem sikerült az első rész vonatkozásában), ám a nagy színes rohangászós masszából a markáns lezárás emlékezetes maradt. Eszerint mindannyiunk méltán kedvenc Jack Sparrow-ját egy szörnyeteg a túlvilágra ragadta, most pedig egykori barátai és ellenségei, ellenségből lett barátai és barátból lett ellenségei (a harmadik rész végére a kismajom és a papagáj kivételével, ha jól számoltuk, akkor mindenki minden oldalon megfordul) közös erővel a megmentésére indulnak.
A cél szó szoros értelmében a világ vége, eszközökben azonban híján a díszes társaság. A holtak birodalmának kezdetét jelző térkép Sao Feng kalózkapitány birtokában van, aki természetesen nem szívesen válna meg kincsétől, s rövidesen az egymást lépten nyomon átejtő, örökké civakodó és széthúzó társaság viaskodásának újabb szereplője lesz. A távolban azonban sötét árnyak gyülekeznek. A közös ellenség, a kalóznemzedékkel végleg leszámolni készülő Kelet-indiai Társaság fenyegetése újra elsimítja a belső ellentéteket és a világ kalóznemzetségeit is egyesülésre készteti a végső összecsapásban.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
Szereplőink teljes vértezetben, látvány-körítés a helyen, indulhat hát a két és fél órás ágyúgolyófutam humorral fűszerezett kardpárbajokkal, egyedire hangolt akciójelenetekkel. Legnagyobb meglepetésünkre azonban Sao Feng háza táján foganatosított kötelező csetepatét követően a játékidő nagy részében mentesek maradunk az eddig megszokott parádés akciójelenetektől, sőt, körülbelül másfél óra után döbbenünk rá, hogy a túlvilág mellett óceán méretű üresjáratokat is kénytelenek voltunk megjárni a történetben. Persze nincs ezzel semmi baj, szívesen elnézzük főhőseink civakodását, csak nem tudjuk nem észrevenni, hogy valaki szép csendben lejjebb csavarta a kazánt, és az akciódúsabb jelenetekből jóval kevesebbet kaptunk.
Jó volna viszont ha érezni lehetne, hogy a korábbi ütemben halad előre a történet. Ez azonban nincs így. A játékidő nagy része a szereplők motiválatlannak ható, és ennek folytán egy pont után követhetetlen pálfordulásaival telik. A szembefordulások eddig is fontos motorját jelentették a történetnek, de most mintha ez az elem az összes többi hátrányára kerülne túlsúlyba, érdemben pedig keveset haladnánk előre. A játékidő körülbelül száz percet kitevő középső felében zajló események a trilógiához kapcsolódó összélményen nem lendítenek, legfeljebb annak szinten tartására képesek. A harmadik részt lezáró csatajelenetben (számoltuk? összesen kettő volt) viszont a régi részek intenzitását idéző pazar mutatványt láthatunk. Elfogadható berekesztését egy harmadik résznek, amely egyetlen ponton sem ver rá elődeire, viszont hibáival együtt is méltó folytatásuknak tekinthető.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
Hogy berekesztést vagy végjátékot láthatunk, azt a Bruckheimer - Verbinski duó nyitva hagyja számunkra, amikor huncut módon kibújik a felelősség alól, hogy a történetnek valódi lezárást adjon. (Azért tessék a stáblista végéig a moziban maradni!) És igazuk is van: majd hülyék lennének nem így cselekedni. Van rakás kész karakterük, akik ha csak egyesével vicceskedve átmasíroznak a vásznon, már az magában három perc játékidőt jelent. Van egy fizetőgép tíz éven fölüli célközönségük, aki gondolkodás nélkül megveszi a jegyet a következő részre is, hisz a sokszor kidobottnak érzett mozira költött pénz mellett miért ne tennék le a voksukat egy-két évente egyszer egy stabil, kipróbált "márkanév" mellett?
Vértelen kalandfilmből ugyanis évente ötször ennyit is megnézne az ember (ha lenne), a Karib tenger kalózai esetleges újabb epizódjában pedig pénzéért (látványban mindenképp) kipróbált, stabil minőséget, nagyvászonra termett és arra érdemes "filmterméket" élvezhet az ember a "filmtermékek" korában.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
|
A Karib-tenger kalózai - A világ végén (Pirates of the Caribbean: At Worlds End) magyarul beszélő amerikai kalandfilm, 168 perc, 2007 Rendező: Gore Verbinski Forgatókönyvíró: Ted Elliott Zeneszerző: Hans Zimmer Producer: Jerry Bruckheimer Vágó: Stephen E. Rivkin, Craig Wood Johnny Depp (Jack Sparrow) Orlando Bloom (Will Turner) Keira Knightley (Elizabeth Swann) Geoffrey Rush (Barbossa kapitány) Bill Nighy (Davy Jones) Chow Yun-Fat (Sao Feng kapitány) Tom Hollander (Cutler Beckett) Stellan Skarsgard (Bill Turner) Kevin McNally (Joshamee Gibbs) Jack Davenport (James Norrington) |
