Szekeres Viktor

Csúcson a magyar film: soha ennyien nem néztünk hazait

Permanens sírásközeli állapotban tartja magát a magyar filmgyártással kapcsolatban a mozinéző - és mégis az utóbbi 20 évből tavaly láttunk legtöbb hazait a moziban.

Sokan, főleg a jogvédők szívesen démonizálják az internetet, az illegális letöltéseket - mégis, a DVD-eladások egyre inkább nőnek és Hollywood mozipremierekből származó bevételei is folyamatosan emelkednek: 1992 óta egyetlen olyan év volt mindössze (éppen a tavaly előtti, a 2005-ös), amikor a bemutatott filmek által hozott bevétel az Egyesült Államokban ne haladta volna meg az előző évit. 2006-ban 9,2 milliárd dollárt termelt otthonában az amerikai filmipar, persze mindez köszönhető olyan zászlóshajóknak, mint a Karib-tenger kalózainak második része, mely minden idők legtöbb bevételt hozó filmjei között egészen a hatodik helyig lépdelt előre, csak pár millióval lemaradva az ötödik helyezett Baljós árnyaktól. Persze ne hagyjuk magunkat a bevételek pozitív alakulásától megtéveszteni, a növekvő jegyárak mellett előfordulhat, hogy a nézőszám csökken.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Idehaza Hollywood szárnyalása ellenére a 2001 óta tartó folyamatos lejtmenet folytatódott. Míg 1990-ben még 35 millió mozinézőt regisztráltak (amely szám a rendszerváltás hatására két év alatt 15 millióra csökkent), addig 2006-ban már csak 11 millió 600 ezren váltottak jegyet a filmekre, ami körülbelül 5%-os csökkenést jelent a tavalyihoz képest. Ennek a csökkenésnek többe oka is lehet, a kínálati oldalról természetesen a kalózkodást vádolják, illetve a bombasikerek 2006-os hiányát, addig a keresleti oldalról a filmek minőségének rohamos csökkenése, a jegyárak, valamint az olykor a külföldi premiertől eltelő akár fél év hangzik el érvként. Szerencsére a 2006-os év ez utóbbi tényező tekintetében pozitívumokat is hozott, soha még ennyi világpremier, illetve az amerikait megelőző bemutató nem volt, mint tavaly.

A moziba járási hajlandóság csökken, viszont a magyar filmek népszerűsége továbbra is nő - legyen szó agyonreklámozott kommerszekről vagy művészfilmekről. A 2003-as mélypont után - ami mindössze 669 ezer magyar film után érdeklődő nézőt jelentett -,2005-höz képest majd 20%-kal növekedett a magyar filmet választók tábora. Ez szám szerint 2 millió nézőt jelent, vagyis minden hatodik mozizó úgy döntött, hogy magyar filmre ül be.

2006-ban 24 magyar film került mozikba. Közülük is egyértelműen Goda Krisztina filmjét, a Csak szex és más semmit kell kiemelni, melyet bár pár nappal a 2005-ös év vége előtt mutattak be, de bevételének nagy részét 2006-ban realizálta. A Csak szex...-et a premierkor közel sem látták annyian, mint Rudolf Péter pár hétre rá debütáló Üvegtigris 2-jét (mely a nyitóhetén 62 ezer embert csábított moziba), de míg Rudolfék mókázására hétről-hétre egyre kevesebben voltak kíváncsiak, addig a romantikus vígjáték nézettsége egyszerűen nem akart csökkenni. Végül az Üvegtigris 2 egy amerikai filmnek is becsületére váló 304 ezres nézőszámot produkált (2005-ben a Mr. és Mrs. Smith-re voltak kb. ennyien kíváncsiak), addig a Csak szex és más semmi össznézőszáma a 400 ezret is meghaladta. Még erre a két sikerre is rátett egy lapáttal Goda Krisztina új filmje, a Szabadság, szerelem, melyre 451 ezren váltottak eddig jegyet.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

További magyar közönségfilmek igazolták a várakozásokat: a Rokonokat 187 ezren látták, a Tibor vagyok, de hódítani akarok című tinikomédiát 158 ezren és a Kútfejek is épp hogy átlépte a bűvös 100 ezres nézőszámot. Ez az alkotóknak jó pár milliót jelentett, hiszen az államnak így nem kellett visszafizetni a nézőszám-centrikus támogatást. Ugyancsak 100 millió felett produkált a lapunkon eléggé lehordott Egy bolond százat csinál (144 ezer néző), de az alkotók mégsem lehetnek elégedettek, hiszen egy évvel ezelőtti feldolgozásukra (Egy szoknya, egy nadrág) még százezerrel többen voltak kíváncsiak. Ha folytatódik a tendencia, akkor legújabb feldolgozásuk már nem biztos, hogy meg fog térülni.

A közönségfilmnek szánt alkotások között persze jó pár megbukott: az Idegölőt csak 34 ezren nézték meg, Szilágy Andor Mansfeldje pedig még kevesebb bevételt hozott, viszont az iskolai előadások segítségével elért 81 ezres nézőszám által az alkotók mégis részesülnek némi állami támogatásban. (A fentiek közül a Szabadság, szerelem és a Rokonok nézőszáma van még a bevételekben nem mutatkozó, felfuttatva ingyenes iskolai előadásokkal.) Bacsó Péter "De kik azok a Lumnitzer nővérek?" című kommerszét 46 ezren, a Csinibaba rendezőjének új filmjét, a Herceg haladékát pedig csak 29 ezren látták, így ugyancsak nem tekinthetőek sikernek, az újabb 56-os filmmel, a Budakeszi srácokkal egyetemben (15 ezer néző).

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Szerencsére a nem kommersz (vö. művészfilmek) azért hozták magukat. A Fehér tenyér 59 ezres és a már-már kultikussá váló Taxidermia 30 ezres közönsége a bizonyíték erre, de Nemes Gyula Egyetleneim című remek filmjére is kíváncsiak voltak 12 ezren. Jancsó Miklós legújabb Kapás-Pepés bohóckodása, az Ede megevé ebédem már csak 6500 embert érdekelt, a Lovasi András főszereplésével készült Pálos-film, a Sztornó 7800-at, míg Gothár Péter pár éve Filmszemle-nyertes Magyar szépségére ötezren sem voltak kíváncsiak - talán, mert előtte már tévében is lement.

A magyar filmek sereghajtója a tavaly elhunyt Halász Péter Herminamező - Szellemjárás című alkotása volt, 694 nézővel, míg Szaladják István Madárszabadító, felhő, szél című műve 1803 embert érdekelt. Hozzájuk képest a kedvezményes előadásoknak köszönhetően bár jóval kevesebb bevételt hozott Dr. Horváth Putyi filmje, A halál kilovagol Perzsiából, de a rá kíváncsi 3003 néző kiszabadította a filmet az alsóházból.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • concrete #9
    Egy bolond százat csinál - 144ezren? mi van az emberekkel unatkoznak otthon, a szexuális életük stagnál, vagy nem megy a fűtés, hogy plázába járnak ilyeneket nézni ????

    Egy bolond százat csinál vs mephisto ????
    itt olyan léptékbeli eltérés van, amit nem lehet szavakkal körülírni
  • winnie #8
    a filmszemlén volt pár teltházas előadása, de legközelebb csak az őszi premierkor lesz szerintem látható
  • TH448 #7
    Nem tudja valaki, hogy az Ópium - egy elmebeteg nő vallomását játszák e valahol?
  • Basic #6
    :D
  • winnie #5
    nesze neked mephisto, csillagosok, katonák és körhinta.
  • Broafka #4
    Csak szex és más semmi forever ;)
    Valami Amerika után a legjobb magyar film!
  • winnie #3
    anélkül sem lenne. kérdezz meg pár vidéki mozit, hogy hányan néznek art filmeket. (meg aztán még a nagy filmek nézőinek átlag a fele is budapesti, az artfilmeknél az arány még nagyobb...) pl. egy 80ezres városban egy hét alatt az egyetleneimet 19-en látták.

    művészfilmből kevesebb kópia van, 1-2 sokszor, vagyis max egyet tudnak utaztatni az országban. jobban járnak lehet, hogy ha pesten hagyják.
  • Kalinka #2
    ha csak pár pesti mozi mutatja be ezeket a réteg filmeket, vagy művész filmeket ne is várjanak több százezres nézősereget....