SG.hu·

Megszülethet a levegővel hajtott autó

Egy kerti kétüléses az első olyan kereskedelemben megjelent jármű, ami benzin helyett levegőt használ üzemanyag gyanánt. A kritikusok szerint azonban a légmotor nem lesz alkalmazható a személygépkocsiknál.

A tegnap bemutatott, kerti hulladékok összegyűjtésére tervezett jármű a melbourne-i Fitzroy Gardens gyepszőnyegeit fogja karbantartani. A gép sűrített levegővel üzemel, ami egy rotoron keresztül haladva hajtja meg a motort. A hajtómű tervezője, a melbourne-i Engineair cég munkatársa, Angelo Di Pietro elmondása szerint a motor rendkívül alacsony súrlódása teszi hatékonyabbá a többi levegő hajtotta motornál. A jármű tesztjei bebizonyították, hogy sík terepen képes az óránkénti 40-50 kilométeres sebesség elérésére is, azonban egy feltöltéssel mindössze egy órát tud folyamatosan üzemelni. Di Pietro szerint járműve még így is jobb a hasonló méretű akkumulátoros golf kocsiknál, amik ugyan nyolc órát is kibírnak egy töltéssel, azonban elhasználódott akkui idővel csak a különleges kezelést igénylő hulladékok számát gyarapítják.


Angelo Di Pietro

A motorkutatásokra szakosodott kutató és mérnök, Dr. Andrei Lozzi szerint a léghajtású motorok hatékonyságukat tekintve meg sem közelítik a kőolajszármazékokkal hajtottakat. "A légmotorral az a probléma, hogy a sűrítésből származó hő elszökik, így kevesebb energiát kapunk mint amit a levegő sűrítésébe fektettünk, azzal együtt hogy a sűrített levegő előállításához szintén szükséges üzemanyag" - mondta, hozzátéve, hogy a léghajtású motor azért is kevésbé hatékony a benzinmotorokkal szemben, mert az energia hő formájában elveszik amint a sűrített levegő befecskendeződik a hengerbe, azaz a rendszer nem képes a benne rejlő energia maximumát leadni. Ezzel együtt Lozzi szerint a jármű alkalmas lehet kis távolságokon belüli használatra, illetve hatékonyabbá tehető az akkukkal működő társainál, azonban a személyautóknál "semmi értelme" az alkalmazásának.


A léghajtású kerti autó
Di Pietro elismeri a hő távozásával fellépő energiavesztést, azonban elmondta, cége kifejlesztett egy rendszert, ami képes visszanyerni ezt a hőt. A fent említett rendszert még nem építették be az új járműbe, azonban amint gyártásba kerül jelentősen növelni fogja a légmotor hatékonyságát. A rendszer a sűrített levegő energiáját arra fogja felhasználni, hogy hőt és levegőt szívjon be az atmoszférából. Ez a légköri levegő sűrítésre kerül, így még több hőt képez, amit a motor meghajtására fordít. Nagyjából így működne az új rendszer, melyről Di Pietro kereskedelmi okokra hivatkozva nem árult el több részletet.

A kritikákra válaszolva- miszerint a sűrített levegőhöz több energia kell, mint ami később nyerhető belőle - Di Pietro elmondta, hogy a kőolajszármazékokból készülő üzemanyagok előállításához is jelentős energiamennyiségre van szükség a kereséstől kezdve a fúráson át egészen a szállításig. "A kőolaj átutazza a fél világot" - mondta, hozzátéve, hogy nem látja okát, miért ne lehetne a levegő sűrítését nap- vagy szélenergiával megoldani, ha rendelkezésre áll a technika.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© HUmanEmber41st2004. 08. 31.. 17:59||#49
no problem
© jeec2004. 08. 31.. 17:53||#48
A lesugárzott energiát nagy méretû antennaerdõvel is fel lehet fogni, így biztonságosabb a lesugárzás, és nem is kell annyira pontosan célozni. (az antennaerdõ néhány négyzetkilométernyi területet fedne le (pl. mocsár fölött, ilyesmi). a cikkben azt írták, hogy emberre nem lenne káros rövid távon a területen tartózkodás (csak meleget érezne az illetõ)). (itt http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9039141 is találhatsz néhány gondolatot errõl)
© jeec2004. 08. 31.. 17:49||#47
DOT - ezt a cég honlapján olvastam, szóval mégiscsak van benne valami - az MDI-nél azt írták, hogy a jármû kipufogógáza -20 Celsius fokos (tiszta) levegõ. EZ már szerintem jól használható légkondihoz, belekeverve a kintról beszívott levegõbe megfelelõ arányban. Egyébként nekem is ez az elv (sorban hengerek, csökkenõ nyomással) rémlik.

HUmanEmber41st - szkúzi.
© HUmanEmber41st2004. 08. 31.. 17:46||#46
Vannak olyan alternatív ötletek is, hogy fellõnek egy hatalmas napfény kollektort, ezt az energiát mikrohullámú sugárzássá alakítanák, ezt lesugároznák a földre, ahol vizet forralnának
=>turbina=>villany !!! csak ez a "lesugározás" meg a "vétel" okoz egy kis gondot...
Meg ott vannak a geotermikus erõmûvek... csak jó mélyre kell fúrni, beleereszteni egy "kis" vizet, máris kész a "villanygyár"...
Sajnos azonban a fúrókapacitás ki is merül az olaj keresésében..
© HUmanEmber41st2004. 08. 31.. 17:35||#45
Ezt csak hülyeségbõl írtam !! Nem látod a szmájlit ???
© DOT2004. 08. 31.. 11:43||#44
Ez így akkor lenne igaz, ha a sûrített levegõt egy kis résen átengedve hirtelen hagynánk kitágulni. De itt nem errõl van szó, a henger(ek)ben nagy térfogaton lassan tágul ki. Ilyen jármû már régen létezik, a tévében láttam x éve, csak ott sorba kapcsolt hengereken többször is leadott teljesítményt az egyre kisebb nyomású sûrített levegõ. Másrészt a légkondi teljesítménye sokkal több, mint amennyi "hideget" a motor termelne.
© jeec2004. 08. 30.. 14:05||#43
A hûtés nem probléma az ilyen autóknál, mert a motor végterméke hideg (akár -20 fokos) levegõ. A fûtéshez valóban kell valami külön rendszer.

Az áramot meg lehet termelni üvegházhatású gázok kibocsátása nélkül is (pl. atomerõmû, és pesreze megújulóak). Azonban a benzines (gázolajos, gázos) autók mind bocsátanak ki ilyen gázokat. Mondjuk a hidrogénes nem.

Belvárosi, városi autónak - pl. bejárni is - kíválóak lennének ezek a jármûvek. És olcsó is lenne az üzemeltetése.
© ttt ttt2004. 08. 30.. 11:14||#42
legdrágábbenegia = legdrágább enegia
© ttt ttt2004. 08. 30.. 11:12||#41
Az senkinek sem jut eszébe, hogy az áramot is termelni kell? Gazdaságosan nem lehet az áramot raktározni, sõt a villamos áram jelenleg a legdrágábbenegia...
A világon még elég sok az olaj, szén erõmû, viszont a szükségesnél kevesebb a megújuló energiákra alapozó erõmû...Sajnos még ha el is tudna terjedni az elektromos autó, akkor sem lennénk elõrébb, legalábbis addig nem, amíg egy jó hatásfokú energia termelõ rendszert ki nem találnak.
Ez igaz erre a "találmányra" is, a sûrítésre energiát kell befektetni, és a leadott hasznos energia kevesebb, mint a befektetett össz.
Mindenestre biztató, hogy fejlõdünk ezen a téren is, még ha eléggé apró lépésekkel is.
(Jobban mondva, amit látni engednek a fejlesztõk, fejlesztetõk)
© Troll2004. 08. 30.. 10:33||#40
Fú, ez nagyon baró lenne Budapest belvárosába!
Ha lenne 15000m2 telkem, meg néhány fölös tízmillióm, lehet, hogy frencsájszolnék egy gyárat...